Soha nem lassíthatsz, érted?
Ez az Aston Villa elleni megalázó vereség mutatta meg igazán azt, hogy milyen emberfeletti teljesítményt nyújtott a Liverpool az elmúlt néhány évben. Egyszersmind arra is jó volt, hogy a játékosokat és a stábot is szembesítse azzal: hiába vagytok bajnokok, továbbra se vehettek vissza egy százaléknyit sem.
Ha a bizonyítványt kezdenénk magyarázni, akkor természetesen a három szerencsétlenül megpattanó lövéssel indítanánk, Adrián újabb bakijával folytatnánk, aztán… talán a Szalah ellen nem megítélt tizenegyest előhozni már nem is lenne pofánk. Viszont miután minden ilyet kiveszünk a meccsből, és teljesen megtisztítjuk a számunkra kifejezetten szerencsétlenül alakult eseményektől, azzal kell szembesülnünk, hogy így is
egészen simán kikaptunk.
A meccs gyakorlatilag a legelején eldőlt, de nem azért, mert Adrián hibájából rögtön kezdés után hátrányba kerültünk. Ettől a Liverpooltól ugyanis azt várjuk el, hogy ebben a helyzetben válaszként rúgjon hatot, nem azt, hogy beszedjen még ugyanannyit. A Villa sokkal eltökéltebben, határozottabban, céltudatosabban és bátrabban jött ki az öltözőből. Úgy, mint az a csapat, amelyik tudja, hogyan győzze le a lehető legnehezebb ellenfelet. Ezzel szemben a Liverpoolra az első perctől kezdve nem igazán lehetett ráismerni.
Számos játékost egyénileg is el lehet marasztalni, hiszen Adrián megint ökörséget csinált, Joe Gomez óriási homály volt, Alexander-Arnold védekezésben észrevehetetlen, az első hat ember összehangolt letámadása pedig egész meccsen hiányzott. És ez az utóbbi az, ami megpecsételte a mérkőzés sorsát.
Az egy dolog, hogy a birminghamiek kitalálják, hogyan kellene megcélozni a Liverpool gyenge pontjait, kitervelik szépen, hogy mivel lehet zavarba hozni a bajnokot, aztán azt hibátlanul végre is hajtják. Az pedig egy egészen másik dolog, ha a Vörösök egyenesen odatartják a legérzékenyebb pontjukat, arra kérve az ellenfelet: ide rúgjatok!
A letámadás/visszatámadás hiánya, illetve hatástalansága pedig pontosan ezt eredményezi: ha az ellenfél ugyanis komfortosan, nyomás nélkül indíthatja hosszú labdákkal a támadóit, akkor azok egészen kellemes helyzetbe kerülnek, hiszen egy üres térfélen kell versenyt futniuk a változatlanul magasra tolva játszó liverpooli védőkkel. A Manchester City rendre beleszalad ebbe a késbe a Premier League-ben, és nincs az a csapat, amelynek a védelme egymaga kezelni tudna egy ilyen helyzetet. Épp ezért a védekezés oroszlánrészét nem hátul kell elvégezni, hanem elöl.
A védelem előtt játszó hat ember feladata, hogy labdavesztés után nyomást helyezzen az ellenfélre: optimális esetben szuper dolog az ellenfél tizenhatosa környékén labdát szerezni, és ebből helyzetet kialakítani, de ennél sokkal alapvetőbb, hogy ne tudják kényelmesen kihozni a labdát, ne tudjanak komfortosan, a saját tempójukban és saját elképzeléseik szerint támadást építeni, hanem inkább csak vaktában lövöldözzék előre vagy az oldalvonalon kívülre a játékszert. Mert ugye ezt szoktuk meg az ellenfelektől.
De ez nem azért van, mert a PL csapatai megijednek a talpig vörösben érkező Pool-játékosoktól, kirázza őket a hideg a lelátókon tomboló scouserektől vagy már kezdés előtt összecsinálják magukat a This Is Anfield felirattól. Ezt azért csinálják, mert a Liverpool játékosai jellemzően 100%-hoz egészen közeli hatékonysággal hajtják végre a tervet, húzzák elő az edzéseken a végtelenségig gyakorolt védekező mozgásokat, és úgy általánosságban véve gyorsabbak, erősebbek, okosabbak és elszántabbak az ellenfél játékosainál. Nos, ez vasárnap a Villa-parkban nem így volt.
Ha megnézzük, a hazaiak szinte minden játékosa egyenként jobban és elszántabban játszott, erősebb, magabiztosabb, gyorsabb és okosabb volt a mieinknél. A meccsen mutatottak alapján talán csak Szalahnak lett volna valami esélye beférni a kezdőjükbe. Mindez pedig azt jelentette, hogy a támadósor, de elsősorban a középpálya nem vette ki a részét a védekezésből úgy, ahogyan az megszokott tőle. Lehet, hogy 70–80%-ban odatették magukat, de ez nem elég.
Ehhez a vakmerő, elképesztően látványos focihoz, amit a kereken öt éve érkezett Jürgen Klopp játszat a csapattal, arra van szükség, hogy minden játékos a mérkőzés minden percében 100%-os koncentrációval és erőbedobással küzdjön, harcoljon. Máskülönben öngyilkosság az egész.
Az elmúlt években a játékosok és a stáb mindezt hétről hétre elérték, ez pedig elképesztő teljesítmény, nem véletlen, hogy ilyen magasságokba juthattak ezzel a focival.
Hogy ezúttal a felkészülésbe csúszott valami hiba vagy esetleg elbízták volna magukat a játékosok, az talán sose fog kiderülni, és talán nem is fontos, hogy kitudódjon, a fontos az, hogy a csapattal dolgozó stáb tudja, mi történt. Mivel a nagy csapatok közül szinte mind belefutott már hasonlóan nagy pofonba az elmúlt hetekben, több szakíró utalt arra, hogy talán a pandémia miatt szokatlan forgatókönyv szerint alakuló felkészülési időszak és szezon foghatott ki ezeken a klubokon.
Manapság elképesztő mennyiségű élettani és játékosteljesítményre vonatkozó adatot gyűjtenek az egyesületek sporttudományi csapatai, majd ezek évekre visszamenő vizsgálatának segítségével hangolják finomra a felkészítést, rotációt és taktikát. Mindezt a Liverpoolnál művelik a legkifinomultabban, a legmagasabb szinten. Ezek alapján máris érthetővé válik, hogy miért a számunkra okozhatja a legnagyobb problémát, ha borul a rendszer, és egy az egyben már nem érvényesek a mindeddig működő metódusok.
Viszont azért alkalmaz a klub egy csapatnyi zsenit, hogy a lehető leggyorsabban megtalálják az értelmezhető mintát az adatkáoszban – Jürgen Klopp pedig azért a világ legjobb edzője, mert hosszú évek óta folyamatosan bizonyítja, hogy ő képes a legjobban alkalmazkodni az állandóan változó körülményekhez. A futballmenedzser első számú feladata ugyanis ez.
A fociban folyamatosan ez történik, és úgy tűnik, hogy egyelőre az olyan csapatoknak sikerült a legjobban alkalmazkodniuk a megváltozott körülményekhez, mint az Everton vagy az Aston Villa. Ennek egyébként mindenki, aki alapvetően fociszurkoló, valamilyen szinten valószínűleg örül is, hiszen mindebben ennek a csodás és folyton változó játéknak egy újabb arca mutatkozik meg.
Más kérdés, hogy Liverpool vörös felében most füstölög a stáb, és még az eddigieknél is keményebben dolgoznak azért, hogy újra kihozzák a maximumot a keretből, és a válogatottaktól visszatérő játékosok is ebbe a munkakörnyezetbe fognak belecsöppenni – vagy inkább visszacsöppenni.
Hosszú távon még nagyon hasznos lehet ez az óriási pofon,
mert mindenki számára egyértelművé tette: ha nem nyújtasz folyamatosan maximumot, akkor mocskos módon veszíteni fogsz. Ezek pedig nem szeretnek veszíteni.
Ha tetszett, a képre kattintva kövesd a blogot a Facebookon is!
