Trentet a középpályára?! – Minek? Már eleve ott van
Időről időre előkerülnek olyan vélemények fórumokon, hozzászólásokban, posztokban, esetleg beszélgetésekben, amelyek ha nem is követelik, de szívesen látnák Trent Alexander-Arnoldot egy sorral előrébb, a középpályán. Mindezt arra alapozva, hogy ha az eredetileg is fedezetnek képzett srác ilyen hatékony a szélről, kreativitását még jobban kamatoztathatná a pálya közepén. Igen ám, de az ilyen vélemények mögött leginkább a szélső védő poszt lesajnáltsága, illetve a középpályás („irányító”) szerepkör menősége van, semmi más. Ha jobban megnézzük ugyanis, azt látjuk, hogy TAA valójában most is középpályást játszik.
Bár szigorúan véve Trent a védelem jobb oldalán szerepel – vagyis Alisson után az ő neve az első az összeállításban –, az a szerep, amit ő játszik, már köszönőviszonyban sincs a hagyományos angol „full back”-ével. Akkor már sokkal inkább a brazil „lateral” lenne jó párhuzam, Carlos Albertóval, Cafúval, illetve a műfajt Guardiola alatt még tovább vivő Dani Alvessel. Jürgen Klopp viszont még ennél is jobban feltekerte a potmétereket, amikor a jobb és balhátvéd feladatkörét mint szólistáét alkotta újra, aminek köszönhetően
a Liverpool felfutó szélső védői gyakran fontosabb résztvevői a támadásoknak, mint az építkezésért hagyományosan felelő középpályások.
A középpályások elsődleges feladatai ebben a rendszerben a játék kontrollálásának biztosítása, a középpályás letámadás, a védelem számára nyújtott támogatás – ami lehetővé teszi, hogy a két szélső védő akár egyszerre rohamozzon –, illetve hogy a tizenhatoson belül érkezzenek a beadásokra a lehetséges célpontok számát gyarapítva.
Ha kreatív módon tudnak hozzájárulni a csapatjátékhoz, az a legtöbb esetben plusz, és csak a mélyen, fegyelmezetten és eredményesen bekkelő ellenfelek ellen szükséges feltétlenül – nem véletlen, hogy Ox és Keita beépülése nélkül is maximumon tud pörögni a csapat, és a fedezetektől csak szélsőséges esetben van szükség gólra vagy gólpasszra, olyan nehéz ellenfelek ellen, mint a City, vagy olyan hatékonyan védekező csapatok ellen, mint a Sheffield.
Az sem véletlen, hogy pl. az előző szezon összes tétmeccsét figyelembe véve a gólpasszok tekintetében a középpályások nem voltak az élmezőnyben: Trent 16, Robbo és Szalah 13–13, Firmino 8, a szabadrúgásokat és szögleteket gyakran középre tekerő Milner 7, Shaqiri, Mané és Hendo 5–5, Van Dijk 4, Sturridge és Fabinho 2–2, Wiinaldum pedig 1 (holtversenyben Matippal, Keitával, Origivel és Lovrennel).
A szélső védők szabad száguldozásának és kreativitásának, illetve a támadó hármas kreatív káoszának ára a középpálya viszonylagos szürkesége.
Éppen ezért mi értelme lenne Trentet ebben a csapatrészben szerepeltetni?
Csak azért, mert hagyományosan nagyobb respektje van egy középpályásnak, mint egy jobb bekknek? De hát Jürgen Klopp rendezésében Trent és Robbo éppen újraértelmezi ezt a szerepet, ami mindenki számára nyilvánvaló, ha a teljesítményükre és a statisztikájukra pillantunk.
Valójában wing-back szerepkörben (szárnyvédő, ha úgy tetszik) játszanak, ami egy középpályás poszt, viszont ez ugye három belső védős szisztémát feltételez. Klopp fantáziájának köszönhetően viszont úgy tudnak négy védővel szárnyvédőként szerepelni, hogy Fabinho, Henderson és Wijnaldum amikor kell, fegyelmezetten visszazárnak, és engedik rohanni a fiatalokat.
Trentet technikai képességei, különösen rúgótechnikája, miatt látnák sokan szívesen klasszikus középpályásként, viszont mivel a kreativitás nálunk a szélső védőktől jön, jelenleg teljesen indokolatlannak tűnik beljebb tolni a pálya közepére és kulimunkára fogni.
Ez legfeljebb speciális esetekben képzelhető el, olyan ellenfelek ellen, akik nagyon szigorúan visszaállva védekeznek és egyben hatékonyan támadják az ő helyét felívelésekkel. És ahol mondjuk a statikusabb, de védekezésben sokkal hatékonyabb és pontos beadásokra szintén képes Joe Gomez hasznosabb lehet (bár ő sokkal gyengébb teljesítményt nyújt a szélen, mint amire a védelem közepében képes), ezáltal lehetővé téve, hogy Trent átlövéseivel teremtsen zavart a pálya közepéről.
Esetleg olyan szituációban, amikor 4–4–2-ben állunk fel – akár stabilitás/védekezés/kontrajáték erősítése szempontjából, akár azért, mert egy nagyon erős, klasszikus 4–3–3-at játszó, világklasszis balszélsővel (és balhátvéddel) felálló csapattal kerülünk szembe – szélső középpályásként (ahogyan a City ellen az utolsó percekben is láttuk).
Vagy talán karrierje későbbi szakaszában, amikorra már rutinnal és védekező tapasztalattal felvértezve, esetleg kissé megkopott sebességgel ugyan, de a játék tempóját kiválóan tudja majd diktálni a védelem előtt osztogatva. Persze, ki tudja, hogy tíz év múlva mire lesz pontosan szükség a Liverpoolban, hol lehetnek leginkább hasznosak a kapitány képességei – mert az ugye nem kérdés, hogy tíz év múlva ő lesz ennek a csapatnak a kapitánya.
Addig viszont ezt a középpályás/jobbhátvéd skatulyázást érdemes lenne elengedni, és megérteni, hogy itt egy új, éppen csak születőben lévő szerepkörről beszélünk. És élvezni, ahogyan Trent (és Robbo) olyat alkot a futballvilág csúcsán, amilyet korábban senki.
Kövesd az Anfield Road blogot a Facebookon a képre kattintva:
