🚀 Koreai kitekintő
Bár még pár helyszínnel el vagyok maradva Koreáig, de a napokban — immár sokadjára az év során — ismét fellángolt a szájkarate az USA és Észak-Korea között. Figyelembe véve, hogy milyen rendszerességgel sikerül kiizzadni magamból a frissítéseket, gondoltam írok egy kicsit erről a témáról és a tapasztalatainkról, mielőtt okafogyottá válna mindez a közelgő nukleáris télben (nope).
Véleményem szerint továbbra is kicsi az esély valódi fegyveres konfrontációra, mivel izmozhat bármennyire a legifjabb Kim, a rezsim egyetlen lehetősége a fennmaradásra, ha minden elrettentő kapacitását továbbra is csupán elrettentésre használja. Bár létezik nagyjából másfél szövetségese, akikkel mellesleg határos is, de a nemzetközi helyzet már rég nem olyan mint a Koreai Háborút “ideiglenesen” felfüggesztő fegyverszünet idején: Oroszország bár egyes — főleg kiber területeken és dezinformációs — műveletekben igen aktív, de nem valószínű, hogy még egy fegyveres konfliktust felvállalna, főleg ezen a távoli hadszíntéren. Így is nehezen izzadja ki a Kelet-Ukrán szeparatisták támogatását és a szír missziót, miközben éppen továbbra is recesszióban van a gazdaságuk, amire ki tudja milyen hatással lesznek a legújabb szankciók.
Kína szempontjából más a helyzet, hisz az ő gazdasági-lélegeztető gépükön vergődik a rezsim, és bár nincs szükségük egy fegyveres konfliktus milliós menekültáradatára, de a közvetlen határukig érő, amerikai befolyás alá kerülő egyesített Koreára sem. Ami megintcsak érdekes képződmény lenne, hisz a két ország fizetései között mintegy negyvenszeres a különbség. Trump izmozása pedig azért jelentős részben Kínának szól, azt se felejtsük el.
Aki erről többet és precízebben akar olvasni, az csak nézzen körül bármelyik portál napi cikkei között. Az viszont biztos, hogy a két fő játékos elég kiszámíthatatlan, és ez nem csak az elmúlt napok nyilatkozatai alapján egyértelmű.
Egészen más viszont úgy olvasni ezeket a híreket, hogy az ember a régióban tartózkodik. Először még bőven Japánban voltunk amikor az északi Pufító elkezdte a tüzijátékosdit, és az első rakétája pár száz km-re a partoktól csapódott a Japán-Tengerbe. A következő felvonás a koreai előesténken, Yakushimáról visszafelé kompozva történt. Szürreális módon épp a tengeren néztük a híradót a kilőtt rakétáról. Szerencsére azért egy másik tengeren, de fizikailag sokkal közelebb Koreához.
Ahol viszont már minden erről szólt, az maga az említett ország. Azt hiszem a híradásokból és egyéb sztereotípiákból az alábbi szereposztás következik: egyrészt vannak a nagyhatalmak, akik értelmeszerűen katonailag fejlettek, nagyjátékosok, aktív külpolitikát folytatnak a térségben, stb. Emelett ott van Észak, ami bár jóval szerényebb körülmények közepette, de több generációnyi őrült vezetésével törekszik domináns szerepre saját népe sanyargatása által. Nem sok szó esik viszont a déliekről, azon kívül, hogy mindenki megemlíti, bármilyen eszkalálódó konfliktus esetén bizony milliós áldozatokra lehet számítani.
Ez valóban így van, ugyanakkor utunk során teljesen más képet kaptunk a Koreáról. A reptéren leszállva azonnal érződik, hogy bizony itt sem múlt el nyomtalanul a lezáratlan háború és évtizedes fegyverszünet ideje, és ez az ország is állandó készültségben van. A sorkötelezettség itt még él, és 21–24 havi szolgálatot jelent fegyvernemtől függően. Emellett mintegy 600.000 aktív szolgálatot ellátó és majd’ 3 milliónyi tartalékos várja az esetleges mozgósítási parancsot. (Nem beszélve az országban állomásozó 28.000 amerikai katonáról).
Ennek megfelelően mindenhol rengeteg katonával találkozni, ennél többet az utcákon talán csak Kínában láttam valaha. A modern háborúkban már végképp nem az állomány nettó száma dönti el az ütközeteket, de ez úgy is jelentős, hogy a déliek technikai fölénye megkérdőjelezhetetlen. És itt nemcsak a Samsungra vagy az LG-re kell gondolni, hiszen rendkívül fontos a két támadás közötti szünetben a szórakoztató elektronika, de az amerikai szövetség mellett a hazai fejlesztések is jelen vannak. Dél-Korea olyan mint Kína kicsiben, és emiatt sikeresebben is: mindent gyártanak, gázmaszktól az okostelefonig, csak ők hamarabb megtanultak jó minőséget produkálni, a technikai lemaradást pedig eleinte óriási szorgalommal és szünet nélküli munkával kompenzálni. Ez mára azt eredményezi, hogy a világ technológiailag egyik legfejlettebb országa néz farkasszemet állandó készültségben a világ egyik legkiszámíthatlanabb országával, akiknél viszont ott van az a bizonyos piros gomb.
A civil lakosságot szintén nem érné felkészületlenül bármilyen támadás, hiszen mindenhol lesz valaki, aki a sorkatonai szolgálat teljesítése miatt képben van a teendőkkel. A nagyobb városkban minden metrómegálló területén végtelen mennyiségű gázmaszk található, sok helyen maga a metróhálózat is olyan, hogy két állomás között az aluljárók is összeérnek, óriási óvóhely-rendszert kialakítva így, ami ki is vannak táblázva. Az utcákon sétálók pedig nem azt a rettegésben élő képet sugározták magukról, amit tévképzetként akár gondolhatnánk is a hírek alapján, hanem épp ellenkezőleg: ha itt lesz valami, akkor minket sem kell félteni, odacsapunk rendesen, úgy, hogy fájjon! És fog is, mert saját jogon is jelentős a haderő, aminek lehet bár cibálni a bajszát, de ha borul a status quo, akkor nincs több cicázás.
A panminjomi demilitarizált zóna legérdekesebb részeibe pont a fokozódó fegyverkezés miatt végül nem sikerült eljutnom, de a határ közelében voltam, amiről majd érkezik is poszt, de annyi azért álljon itt, hogy bármilyen északi szárazföldi támadás esetén piszok nehéz dolguk lesz: hiába vezet egy autópálya Szöulból északra, már a kissebb utakon is lerobbantható betonakadályok várják készenlétben, hogy bevessék őket. Ahol a folyó melett halad az út, szögesdróttal elzárva, 500 méterenként őrtoronnyal őrzik a területet, és egyébként is rengeteg a katona, mindenfelé, ebben a zónűban pedig a kitelepült haditechnika és útellenőrző pontok is.
Nem szeretnék külpolitikai gurunak tűnni, hiszen a tudásom végtelenül szerény egy valódi szakértőéhez képest, de remélem a személyes tapasztalataim azért segítenek kicsit jobban látni a régiót. Nehéz megjósolni mi lesz a kimenetele a mostani izmozásnak, de talán sikerült kicsit árnyalni a hazai képet az országról. Remélem nem újul ki a soha le nem zárt Koreai Háború, hanem sikerül eljutni végre a békeszerződés aláírásáig.
