Akárhogy fejlesztjük az eszközeinket, az értékek megmaradnak
A héten Nagy Noémi HR-tanácsadó ír arról, hogy mi az, ami a hivatásában vonzotta — és arról, hogyan tud egyre fejlettebb eszközökkel megfelelni annak, hogy a legjobb embereket a számukra legmegfelelőbb pozícióba juttassa.
A HR a legjobb szakterület, amit csak választhat az ember, semmi kétség. Bár előfordulhat, hogy némileg elfogult vagyok, mégis úgy érzem, hogy életem egyik legjobb döntése a pályaválasztás volt.
Hogy miért? Mert imádom, hogy számos tehetséges emberrel ismerkedhetek meg, akiknek az életére pozitív hatással lehetek és boldoggá tesz, hogy segíthetem mások fejlődését, karrierjét. Mert imádom, hogy különböző élethelyzetekbe és életfelfogásokba láthatok bele. Mert rajongok azért az érzésért, amikor elkezdek kötődni egy jelölthöz, mert ugyanannyira a szívemen viselem a sorsát, és ugyanúgy szurkolok a sikeréért, mint ő maga.
És bár az egész szakmának az alapja az emberi értékeken, kompetenciákon és attitűdön alapul, mégis képes újra és újra megújulni.
Vegyük például a kiválasztást.
2015 novemberében részt vettem egy videóinterjún, az Indivizo alkalmazásán keresztül. Jelöltként előre megadott kérdésekről rögzítettem 2–3 perces válaszokat videón, melyet az interjú befejeztével a rendszer elmentett, így az anyag már csak arra várt, hogy a másik oldalról megnézhessék.
Mondanom sem kell, mennyire kíváncsi voltam, hogy vajon a másik oldalról hogyan néz ki a történet: milyen megtekinteni a jelentkezők videóit?
Most már tudom.
Júniusban elkezdtünk egy kiválasztást, ahol az Indivizo minden apró fortélyát megtapasztaltam. Elképesztő volt látni, hogy mennyire felhasználóbarát a rendszer, és milyen könnyen kitanulható. Létrehoztam egy kiválasztási projektet, ahol először egy adatlapot kellett jóváhagyni, amit a jelentkezéshez a jelölteknek ki kellett tölteniük. Ezután szépen sorjában gyűltek a jelentkezők, majd mikor elérkezett az idő, akkor a videóinterjút is összeállítottuk. Gondosan készültünk, hogy milyen kérdésekre kérjünk válaszokat a jelentkezőinktől, de maga a rendszer is tartalmazott kiváló kérdéseket, kompetenciákra bontva, így nagyjából 5 perc alatt is össze lehet állítani egy interjú kérdéssort.
Aztán az egész folyamat legjobb része következett: az interjúk megnézése. Péntek délután volt, amikor már üres volt az iroda, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy megnézzem az első négy interjúzót, így behuppantam a babzsákunkba ölemben a laptoppal, mellettem egy üveg kólával, és elkezdtem nézni a videókat.
Döbbenet. Olyan érzésem volt, mintha éppen skypeolnánk — teljesen közvetlen volt az interjú, anélkül, hogy egyszerre kellett volna gép előtt lennünk . Visszamosolyogtam rájuk, és bólogattam, mintha láthatnának. Mindeközben a “tags” rublikába szorgalmasan írtam a jelzőket: értékesítő, szimpatikus, motivált, határozott, stb. Minden kis videónál 1–6-ig tartó skálán tudtam értékelni a felvételt egy adott kompetencia mentén, aminek köszönhetően a rendszer mindenkinél megállapított egy összátlagot. A legvégén pedig elhúzhattam azt a bűvös csúszkát a “Yes” vagy a “No” irányába.
Ugyanígy a kollégáim is értékelni tudták a jelentkezők videóit, így könnyedén megszületett a döntés, hogy kikkel találkozzunk élőben is. Gyors, egyszerű, követhető, visszanézhető és közben megmaradnak az alapvető értékek, és az elején említett kötődés érzés is kialakult. Meglepett az is, hogy mennyire hiteles képet kaptam a jelentkezőkről: a videók nézése közben érzett benyomások a személyes találkozás alkalmával is beigazolódtak. Ezért is állítom, hogy a HR a legjobb szakterület.
Mert akárhogy is fejlődnek az eszközeink, az értékek megmaradnak. Sőt, egyre inkább fókuszba kerülnek.
