Az Iridium minden idők egyik legbátrabb vállalkozása volt. A Motorola, akkor még fénykorában közel 3 milliárd dollárt öntött a projektbe, amelynek célja nem kissebb volt, mint forradalmasítani a telekommunikáció piacát.
A drága és akkor még korlátozott elérésű helyi mobil hálózatok helyett egy olyan telekommunikációs rendszert próbáltak létrehozni, amely műholdak segítségével kapcsolta volna össze a felhasználókat a világ bármely pontján.
A megoldás elegáns volt és hatásos, egyetlen probléma volt. Ahhoz, hogy a felhasználó képes legyen használni a műholdas hálózatot, az akkori nem kicsi telefonokhoz képest is botrányosan nagy, szinte táska méretű telefont kellett magával hordania, ráadásul a telefonálás korai költségei is magasak voltak.
Az Iridium felhasználót a következő probléma elé állította. Akar-e egy sok helyen elérhető, kis telefonokkal használható olcsóbb hálózatot használni, vagy egy bárhol elérhető nagydarab telefonokkal használható drága hálózatot. A válasz egyértelmű volt, az Iridium egy évvel az indulás után csődbe ment, végül 26 millió dollár környékén, névleges összegért vásárolták fel.
A történet rávilágít, hogy a telekommunikáció nem egy egyetlen paraméteres piac. Nem csak elérésről, szól, hanem telefonokról, kényelemről, elérhetőségről, értékesítésről, lefedettségről, árról, ügyfélszolgálatról, hogy csak pár dolgot említsek. Egy paraméter megváltoztatása nem elég ahhoz, hogy egy új technológia, legyen bármennyire is erőteljes, képes legyen széttörni, forradalmasítani.
Az utóbbi időben elképesztő összegeket ölnek kommunikációs szolgáltatások felvásárlásába. A 18 milliárdos Whatsapp azt mutatja, a nagy internetes cégek úgy gondolják, eljött az univerzális kommunikációs eszköz korszaka — illetve talán egy új tech lufié -.
Hogy a Whatsapp képes lesz-e a telekommunikációs piac szerepét átvenni és széttörni egy elképesztően nagy iparágat, ahhoz érdemes megvizsgálni, hogy mit is kell legalább meglépnie.
- Hang minőség
- Kapcsolás
- Ár
- Általános elérhetőség (mindenki felhívható legyen)
- Funkciók
- Hozzáférés biztosítása (használható legyen állandóan, pl. az interneten keresztül)
- Hang minőség: Ha a hívás felépült, korrekt hálózaton hang minőségben a modern kommunikációs alkalmazások tudják azt, amit a hagyományos hálózatok
- Kapcsolás: Amíg alapból ezek a szolgáltatások nem futnak a felhasználó telefonján minden pillanatban, addig mindig ott van a kérdőjel, hogy az eszköz korlátozza a másik elérését, vagy az illető elfoglalt.
- Ár: Önmagában egyértelműen versenyképes lenne, de egy dolgot nem szabad elfelejteni. Ahhoz, hogy ezek a szolgáltatások működjenek, szükség van hozzáférésre, ami pénzbe kerül.
- Általános elérhetőség: Általános elérhetőség szempontjából jelenleg nem versenyképes a hagyományos hang szolgáltatásokkal, de ez a hálózati hatás miatt csak átmeneti előny
- Funkciók: Funkciókban a Whatsapphoz hasonló szolgáltatások egyszerűségben és működésben biztosan többet fognak tudni hamarosan, ahogy üzenetküldésben már most jobban működnek a hagyományos üzenetküldőknél
A legfontosabb probléma azonban a Whatsapp és a hagyományos telekommunikációs szolgáltatás összehasonlításából onnan származik, hogy a Whatsapp nem termék, hanem egy funkció. A teljes termék ugyanis úgy néz ki, hogy bemész egy boltba, megvásárolsz egy telefont, veszel hozzá egy csomagot internet hozzáféréssel.
Ha ez megvan, még mindig nem jutottál el az összehasonlítható termékig, mert le kell töltened egy alkalmazást. Az alkalmazást el kell indítanod és futnia kell a telefonodon, fel kell építened a hálózatot. Az appok jelen pillanatban még nem képesek pont ugyanúgy jelezni neked, ahogy a beépített hívások, ami pont akkora problémát jelent, mint amit az Iridiumnak jelentett a nagy akkumulátor. Olyan kényelmetlenséget, ami már rövid távon is jelentkezik. Miért van az, hogy a korlátlan Skype elérés ellenére, annak ellenére, hogy mindenkinek van már szinte azonosítója, mégis inkább mindenki telefonál? A kényelem miatt és amiatt, hogy gyakran a másik nem elérhető. A telefon hozzászoktatott minket ahhoz, hogy bármikor felhívhatunk valakit, ha szeretnénk.
Amint túl vagy az előző pár lépésen, vagyis van hálózatod, letöltötted az appot, ami folyamatosan fut a telefonodon, akkor van két összehasonlítható funkciód. Ha ebben a kontextusban nézed, akkor a Whatsapp egyértelműen nem összehasonlítható egy ma általánosságban használt hang kommunikációs termékkel, amit megvásárolunk egy telco cégtől.
Mit változtathat akkor meg mégis a Whatsapp?
- A Whatsappnak nem kell mindazt az infrastruktúrát felépíteni és karbantartani, amit a telco cégek megcsinálnak, így könnyedebb üzleti modellt építhet
- A Whatsapp kiterülhet a földgolyón és sok apró árbevételen nagyobb profitot termelhet, mint bármelyik telco egyenként már akár az üzenetküldés forradalmasításával
- Az aszinkron üzenetküldést hangüzenetekkel és egyéb eszközökkel kiterjesztheti, amitől bizonyos jelenleg nem elterjedt felhasználási módokban növekedhet — üzengetünk hangüzenetekben és átiratokban egymásnak -
Amennyire az aszinkronitásból származó hibatűrésünkre építve képes volt a Whatsapp/Facebook messenger/Viber az üzenetküldés piacának egyértelmű forradalmasítására, annyira nem egyértelmű, hogy a hangszolgáltatás piacán ennyire könnyű dolga lenne a közeljövőben.
Email me when Doransky _ publishes stories
