Miért mosolyog mindenki az Instagrammon és a Facebookon úgy, mintha nem lenne holnap?
Egy amerikai kutatópáros észrevette, hogy egyre több évkönyvet digitalizálnak a különböző egyetemek. Ezeknek az évkönyveknek a feldolgozásával képesek voltak elemezni az adott évre jellemző átlagos arcot. Ezek egymás mögé helyezésével azt látták, hogy az egyik legnagyobb eltérés az utóbbi 100 évben az volt az emberek arcán, hogy a fotókon az emberek a teljesen szigorú arcformától a fénylő mosolyig jutottak. 1900-ban szinte senki nem mosolygott még, 2000-ben már mindenki úgy mosolygott, mintha az élete múlna rajta.
Vajon boldogabbak lettek az emberek? Nem igazán, a mosoly, a boldogság fotón visszatükrözésének kultúrája valamikor az előző század közepén egyszer csak elkezdett megjelenni és a 2000-es évekre egy már-már betegesnek mondható Facebook mosoly selfie és Instagram “miénk az élet” kultúrába csapott át, ahol az a fotó, ahol valaki nem mosolyog, lényegében rossz.
Vajon magától történt ez? Nem igazán. Az 1900-as évek elején, mivel más mintájuk nem volt, a fotósok a festményeket használták mintának a fotók készítésekor. Mivel a festményen pózoló ember nem tudott napokon át mosolyogni, ezért a festményeken nem mosolyognak az emberek. A festmény ebből a szempontból egy őszinte eszköz, az emberi arc átlagos formáját tükrözi. A fotósok ezt használták mintaként, így a korai fotókon az emberek szigorú arccal néznek vissza ránk, amit egy mai kultúrán felcseperedett átlagember minimum furának, de inkább mélyen depressziósnak lát.
Aztán jött a Kodak. Az 1900-as évek legnagyobb fotó vállalata az évszázad közepén komoly növekedési problémába ütközött, az emberek egyszerűen nem fotóztak eleget. Portrékat készítettek, de nem volt jellemző, hogy a fényképező állandó társa legyen a társas eseményeknek. Aztán egy zseniális marketing csapat a Kodak-nál arra az egyszerű ötletre jött rá, hogy elkezdték a fotókat és a fotózást úgy reklámozni, mint azt az eszköz, amivel meg tudod mutatni másoknak, milyen jól érzed magad. Az évszázad közepén elkezdtek ömleni az ehhez hasonló reklámok:

Az üzenetek egyértelműek voltak. “Küldj minden levéllel egy fotót is”, a “fotók megőrzik a legboldogabb pillanatokat”, a “fotók mesélik el a legjobban a történetet”, “Nagy este, fotó este!”, “Születésnap = emlékezetes fotó!”, a “A legfontosabb dolgot, a fényképezőt otthon ne felejtsük!”, “A fénykép soha nem nő fel úgy, mint egy gyerek!” és ehhez hasonló üzenetek árasztották el az újságokat.
Ha szakmailag akarnám elemezni, a Kodak egyszerűen zseniálisan eltalálta a szokás építés — habitualizáció — modelljének legfontosabb elemeit. Azonosította megfelelő triggereket — belső igényeket és külső szituációkat -, racionalizálta a befektetett energia megtérülését — fotó albumok — , az eredményt, ami kielégítő, mégis folyamatosan többre vágyik tőle a felhasználó — minden esemény új lehetőség — .
Az eredmény nem maradt el, a KODAK óriásira nőtt, a világ fotó albumai pedig megteltek mosolygó emberekkel. A telefonba épített jó minőségű digitális fényképezőgép ugyan kb. csődbe vitte a KODAK vállalatot, mert helyettük a Facebook és az Instagram érzett rá, hogy merre van az előre a mosoly kultúra továbbfejlesztése kapcsán. Mégis ennek a kitartó marketing hadjáratnak köszönhetjük, amit 2017-ben a Facebookon és az Instagrammon látunk, azt, hogy mindenki szuperül érzi magát és úgy mosolyog, mintha nem lenne holnap.
Köszönjük, KODAK!
Endless.Consulting — Wiser Digital Consultancy

![DORANSKY [M]](https://miro.medium.com/fit/c/160/160/1*22kX4hVNodq0TPhy3fH58Q.jpeg)