Így kopasztanak meg az áruházak

Önként és dalolva sétálunk bele a csapdákba, de van ellenszer.

Volt idő, amikor annyira telerámoltam a hűtőmet, hogy alig tudtam becsukni. Erről már írtam korábban, illetve inkább arról, hogy miért szoktam le róla. Bár egy ideje törekszem a minimalista életmódra, pár éve még én is csillogó szemekkel nézegettem a különböző akciókat, hiszen elvégre ki ne akarná kihozni a pénzéből a legtöbbet, nem…?

Csakhogy a fogyasztói társadalom pontosan azért tud úgy-ahogy fennmaradni a mostani formájában, mert a folyamatos vásárlásainkkal fenntartjuk azt. A marketing gépezetnek és egyéb alattomos dolgoknak köszönhetően pedig még sajnos úgy néz ki, egy jó ideig fenn is fogjuk. Az utóbbiakról szeretnék most egy kicsit írni, hogy Te is tisztában legyél vele, miként működik ez a brilliáns rendszer szinte észrevétlenül. A különböző áruházakról lesz szó, ugyanis az emberek többsége itt költi el a legtöbb pénzt — nagy részét feleslegesen.

Vásárlókártyák

Az egyik legszemetebb dolog a vásárlókártyaként reklámozott hitelkártya — merthogy ezek mind azok ám, mégha nem is mondják el Neked, feketén-fehéren ott áll a hivatalos oldalakon. Mire jó példának okáért egy Auchan kártya? A hivatalos kiírás szerint minden vásárlás után, amelyet ezzel a kártyával bonyolítunk, jóváírást kapunk, legyen az éppen bevásárlás vagy tankolás egy Auchan kúton. Ezeken felül minden további, máshol elköltött ezer forint után is bizalompont jár, a saját márkás (Auchan logóval ellátott) árukra azonnali 5% kedvezmény érvényes, valamint egy ún. Plusz3 opcióval kamatmentes részletfizetésre is jogosultak vagyunk bizonyos értékhatárig és még készpénzt is felmehetünk vele bármelyik MasterCard automatából. A vásárlások egyébként 40 napig kamatmentesek. Eddig a rizsa.

Mi ebből a hosszú maszlagból a lényeg? Először is az, hogy ez egy picit módosított, de klasszikus hitelkártya (a Tesco-é és a többi nagyobb cégé is ugyanígy működik). A klasszikus hitelkártya ugye arra “jó”, hogy a vásárlásaid ellenértékét nem kell azonnal kiegyenlítened, ráérsz jellemzően 30–40 napon belül megtenni azt. A vásárlásdaid után visszatérítést kapsz, amelyet jó esetben forintban, rosszabb esetben valamilyen forintosítható pont formájában írnak jóvá Neked. A hitelkártyát bár lehet jól is használni (például azonnal levonatod a vásárlás ellenértékét a folyószámládról és így folyamatosan kapsz némi jóváírást), a legtöbben a kiváltásuk után elindulnak az adósságok lejtőjén.

Szinte látom, ahogy bambán ülsz a képernyő előtt és nem érted, ennyi előnnyel hogyan fordulhat ez elő? Először is van a hitelkártyának egy csúnya tulajdonsága, nem véletlenül nevezik hitelnek. Ezt a csúnya tulajdonságot THM-nek (Teljes Hiteldíj Mutató) hívják. Amennyiben a rendelkezésre álló időn belül nem tudod kiegyenlíteni a számlát, úgy a kamat (hellyel-közzel megegyezik a THM-mel) majdnem 40%, amely nem csak a fennmaradó tartozásra, hanem a tejes összegre vonatkozik, ráadásul a vásárlás napjától számítva. Magyarul, ha elköltöttél 100 ezer forintot a kártyával, de nincs, csak 40 ezer a számládon akkor, amikor a bank levonná Tőled, akkor 60 ezer forint tartozásod keletkezik visszamenőleg. Ez számokban kifejezve azt jelenti, hogy 3333 forinttal (a teljes 100 ezer forint éves 40%-ának 12-ed része) többet kell visszafizetned a következő hónapban. Ha egy hónap múlva sem tud tudják levonni Tőled a tartozást, akkor újabb, a korábbinél jóval nagyobb kamat íródik a csomaghoz, és így tovább. A kamatos kamat jó dolog, kivéve, ha nem érted, hanem ellened dolgozik.

Tegyük fel, hogy tudsz időben fizetni, így megúszod a kamatokat. Ebben az esetben jönnek a további buktatók. Jó dolog például, hogy lehet készpénzt felvenni hitelre egészen addig, amíg rá nem csodálkozol, mennyibe kerül. Ahogy az is tök jó, hogy kamatmentes részletre vehetsz dolgokat, de miért nem teszed fel inkább magadnak a kérdést, hogyha nincs pénzed valamire, miért akarod megvenni tulajdonképpen, milyen értéket képvisel a számodra, amiért jó üzlet eladósodottá válni? A kamatmentes részlet pont azért szerepel a szolgáltatások szekcióban, mert a magyarok közel fele rendszeresen él vele (áruhitel vagy egyéb konstrukciók formájában), ha lehetősége van rá. Jusson eszedbe, hogy soha nem a bank a hülye. A szolgáltatással kapcsolatban letölthető 32 dokumentum közül szerinted hányadik az, ami a túlzott eladósodottság veszélyeiről szól? A 31-edik.

A visszatérítések tök jók, egészen addig, amíg rá nem jössz, hogy forintra át nem válthatók. Magyarul kizárólag az Auchanban vagy a szerződött helyeken válthatod be őket a végösszegből való levonással. “Na jó, de én mindig az Auchanban vásárolok, nekem ez megéri.”. Tedd fel magadnak az alábbi kérdést: azért vásárolsz mindig az Auchanban, mert valamilyen oknál fogva Neked az ideális, vagy pedig azért, mert ott tudod használni a kártyát? Ne siess a válasszal…

Arról már nem is beszélek, hogy bizonyos hitelkonstrukciók előtörlesztésénél kezelési költség is van, hogy megszüntetni csak akkor lehet ingyen egy ilyen kártyát, ha be sem aktiváltad, ésatöbbi. Ezek a kártyák és úgy általában véve a hitelkártyák egy nem kívánatos koncot jelentenek a városban élő jógiknak. Ha még nem váltottad ki, felejtsd el, de rögtön, ha pedig már rendelkezel ilyennel, szüntesd meg minél hamarabb, mert az ördöggel cimborálni ritkán kifizetődő.

Pontgyűjtő és bizalomkártyák

Ahogy fent írtam a zárójeles részben, léteznek ún. pontgyűjtő vagy bizalomkártyák is, amelyek szintén jelentenek némi visszatérítést (általában bizonyos összegyűlt pont után vásárlási utalvány formájában), de nem használhatjuk őket hitelkártyaként és kamatmentes részletfizetésre sem leszünk jogosultak általuk. Az ilyen kártyák (első ránézésre) legnagyobb előnye, hogy bizonyos akciók csak ezen kártyatulajdonosoknak érhetők el. Ha sűrűn a szóban forgó helyen vásárolunk, akkor meghatározott időközönként (havonta vagy három havonta) megvizsgálják a pontjainkat és amennyiben elért egy bizonyos szintet, kipostáznak nekünk egy-két vásárlási utalványt. Hol van a buktató? — merülhet fel a kérdés.

A buktató pont ott van, ahol egy átlagos vásárló a legnagyobb üzletet sejti. A vásárlási utalványok ugyanis opcionálisan járnak a pontszámok függvényében, a csomag viszont mindenképpen tartalmaz minimum 6, de inkább 12 (esetenként még ennél is több) kupont, melyek különböző kedvezményekre jogosítanak fel. Ezek szólhatnak egyetlen termékre, de lehetnek mennyiségi kedvezmények is. Ha valaha láttál már ilyen kuponokat, akkor meglepődve tapasztalhattad, hogy a 12-ből legalább 8-on olyan termékkel kapcsolatos kedvezmény van, melyet az elmúlt időszakban vásároltál — pilóta keksz, alma, fogkrém, ésatöbbi. A maradék 4-en pedig valószínűleg olyan cucc, amelyre jó eséllyel lehet szükséged. Ahhoz, hogy megértsd, miért baj mindez, engedd meg, hogy elmeséljek Neked egy történetet.

Andrew Pole 2001-ben került az egyik legnagyobb amerikai áruházlánchoz, a Targethez, mint adatelemző. Jelentkezése nem volt véletlen, ugyanis a kitűzött cél igencsak motiválta. A Target egy házon belüli statisztikája arra világított rá ugyanis, hogy az állapotos nők költik messze a legtöbb pénzt az áruházban, illetve az ő vásárlókedvük is messze a legmagasabb. A cég számára tehát a kismamák aranybányát jelentettek. Pole feladata az volt, hogy a vásárlási szokásokból és egyéb kapcsolt adatokból kiindulva dolgozzon ki egy olyan algoritmust, amely a lehető legpontosabban képes előre jelezni, ha valaki anyai örömök elé néz még azelőtt, hogy az illető esetleg tudna róla. Pole nagyon izgatott volt, hiszen ez a korábbi unalmas analitikus munkája után igazi kihívást jelentett számára és a szükséges algoritmust végül pár hónap alatt meg is írta.

A Target akkoriban még elsősorban prospektusokat küldözgetett postán és bár egy átlagos amerikai azt hihette, hogy ugyanazt kapja, mint a szomszéd, ez nem feltétlenül volt igaz. Egy ilyen prospektus landolt abban a házban is, ahol nevezetesen egy tinédzser lány is lakott, a katalógust pedig neki címezték. A probléma az volt, hogy azt először nem ő, hanem az apja kezdte el lapozgatni, a férfi pedig feltűnően sok olyan terméket talált a hirdetett áruk között, melyeket leendő kismamákon kívül nem vásárolna senki. Felhívta hát a Target ügyfélszolgálatát és irgalmatlan káromkodások közepette kikérte magának, hogy van pofájuk a tizenhat éves lányának ilyen dolgokat küldözgetni és ha nem hagyják abba, be fogja őket perelni. Másnap ismét felhívta az ügyfélszolgálatot és visszafogott hangon annyit mondott: “Elnézést…mint kiderült, történtek a házban olyan dolgok, melyekről nem volt tudomásom…”

Az eset 15 évvel ezelőtt történt, a big data azóta külön tudományággá nőtte ki magát. A vásárlási szokásaink tanulmányozása tehát jócskán túlmutat azon, minthogy az áruházak vezetősége örömében tapsoljon és pezsgőt bontson, amikor rájönnek, hogy vegán lettél és cserébe kuponokat küldözgessenek. Valójában folyamatosan azt próbálják kitalálni, hogy mire lehet majd igényed (direkt nem használom a szükség szót), mielőtt Te tudnál róla. Adnak mennyiségi kedvezményt a kedvenc tételeid egy részére (így többet veszel belőlük, mint amennyire valójában szükséged van), plusz megcéloznak olyan árukkal, melyekre szerintük a legnagyobb eséllyel harapsz majd rá. Természetesen ugyanúgy tudják, hol laksz (hiszen minden fontos adatodat odaadod nekik a kártya kiváltásánál), melyik üzletekben vásároltál és mikor, a cuccok éppen akciósak voltak-e vagy sem, milyen gyakran vásárolsz belőlük (például fogkrém, szájvíz, öblítő, ésatöbbi) és még sorolhatnám. Hát, ezért akarják annyira, hogy részt vegyél a játékban.

Szórólapok és hírlevelek

Amennyire én látom, a magyarok egyik kedvenc szórakozása az akciós újságok böngészése, olyan termékek után kutatva, amelyekről nem is gondolták volna, hogy “szükségük” van rájuk. Ez ugyanúgy érvényes a digitális újságokra, azaz a hírlevelekre is. Azzal, hogy megadjuk az e-mail címünket, magunkra szabadítunk egy rakás kéretlen levelet, melyekben — akárcsak az újságokban — különböző módon próbálnak vásárlásra csábítani minket. A legjobb, amit tehetünk, ha rögtön kidobjuk a szelektív kukába az ilyen küldeményeket, a hírlevélről pedig leiratkozunk. Ne akkor vásároljunk, amikor mások azt szeretnénk, hanem akkor, amikor mi úgy döntünk, hogy szükségünk van bizonyos termékekre.

Az akciót nézed és nem az árakat

Egy kezemen meg tudom számolni, hány ismerősöm néz utána az áraknak, mielőtt megvesz bármilyen akciósnak hirdetett terméket. Ezt a rossz szokást az áruházak is előszeretettel használják ki, olykor drágábban adva néhány árut akció keretében, mint amennyibe mondjuk egy hónapja került kedvezmény nélkül. Természetesen, hogy csábító legyen a csali, odaírnak egy hihetetlenül magas eredeti árat (amennyiért rendszerint soha nem árulták a szóban forgó terméket), így téve még vonzóbbá az üzletet.

Nagyobb értékű termékeknél (televízió, hűtő, stb.) elhagyják az eredeti árat, csupán az aktuálisat írják ki 144-es betűmérettel, ettől aztán pszichésen úgy érzékeljük majd, hogy az automatikusan egyet jelent azzal, hogy magához képest az a termék olcsó. Ezt előszeretettel alkalmazzák akkor is, ha 0%-os THM-mel rendelkező (tehát kamatmentes) részletfizetési akciót hirdetnek, így fogod megvenni azt a máshol 100 ezer forintba kerülő TV-t 120 ezer forintért 15 havi részletre, amit egyébként sem engedhetnél meg magadnak. Legyél tisztában a gyakran kosárba kerülő termékek áraival, illetve használj különböző árösszehasonlító oldalakat a nagyobb értékűeknél (pl. arukereso.hu).

Relatív, mi mennyire drága?

Szintén közkedvelt manipuláció, hogy bizonyos termékek mellé csak azért tesznek oda egy negyediket, ötödiket, akárhányadikat, hogy a többiek árának drágasági, illetve olcsósági faktorát relativizálják. Például, ha Te paradicsomszószt szeretnél venni és a polcon ott van egy 300, egy 400 és egy 600 forintos, akkor jó eséllyel megveszed a középsőt. Ugyanakkor, ha odatesznek mellé egy 1100 forintosat is, akkor a 600-as hirtelen sokkal ésszerűbb választásnak tűnik majd. Jusson ez eszedbe legközelebb, ha gyanút fogsz, hogy valami nem stimmel.

Közeli lejáratú termékek

Szerencsére egy ideje a nagyobb boltok elkezdték különválasztani a közeli lejáratú termékeket a többitől, így olykor jelentős kedvezményekkel lehet lecsapni erre-arra, főleg élelmiszerekre. Mégis, egy csomóan úgy ódzkódnak tőlük, mintha már jelen pillanatban is romlott áruk lennének, pedig valójában semmi bajuk, csak szeretné elkerülni az áruház, hogy ki kelljen dobni őket és ezáltal veszteséget termeljenek. Svájcban például annyira komoly kultúrája van az ilyesminek, hogy a tartós élelmiszerek többségén két dátum is szerepel: az egyik a lejáraté, a másik pedig az a nap, ameddig a termék a polcon tartható. Anno nem ritkán vettünk Zürich-ben szinte harmad áron tejet például, hiszen aznap este amúgy is forró csokizni terveztünk, másnap reggel meg jó lesz a kávéba. Ha valamit a vásárláshoz képest pár napon belül fel fogsz használni, akkor igenis vedd a fáradtságot és nézz körül a közeli lejáratú termékeknél, ne pedig jógásokat meghazudtoló módon nyújtózkodj, hogy a létező legkésőbb lejárót vedd ki a hűtőpult legmélyéről.

Ha nincs bevásárlólistád, gyakorlatilag véged

Hirtelen nem tudok előkapni statisztikát a felesleges vásárlásokról, de biztos, hogy 20% felett lenne az arány és akkor még lehet, túlságosan optimista is voltam. Ha nem tudjuk, mire van szükségünk még mielőtt bemegyünk az áruházba, jó eséllyel ezt a nem túl csinos statisztikát fogjuk tovább rontani. Megfigyelted-e már például, hogy miután áthaladtál a bejáraton, nagyobb eséllyel fordulsz jobbra, mint balra? Ha Te nem is, az áruházban dolgozó kollégák ezzel pontosan tisztában vannak, nem véletlenül teszik rögtön a bejárathoz közel egy véget nem érő sorra az akciós portékákat, nem ritkán a jobb oldalra. Ha csak lófrálsz, nagy esély van rá, hogy le fogsz emelni valamit onnan és beteszed a kosárba.

Ugyanezen oknál fogva azok a részlegek, amelyeket a legsűrűbben látogatnak valamilyen “megmagyarázhatatlan” oknál fogva az áruház végében kapnak helyet, így végig kell menni a fél komplexumon, hogy az ember eljusson mondjuk a pékárukig. Véletlen lenne? Nyilván. Ahogy az is, hogy bizonyos időközönként a teljes áruházat átrendezik, mint amikor megunja az ember a gyerekszobáját és elkezdi össze-vissza tologatni az ágyat meg a szekrényeket. Ugyanezt csinálják ők is, csak nagyban. Ahol eddig a biotermékek voltak, ott most már a kozmetikumok vannak, ahol pedig a zöldségeket találtad, most a kutya- és macskakaják hevernek. Akik rendszeresen járnak ugyanis egy bizonyos áruházba, viszonylag hamar kiismerik magukat és az ötödik-hatodik alkalom után már fejből tudják, mi hol van, így tudnak célirányosan haladni. Ez nagyon nem jó buli a cégnek, így néha gondolnak egyet és átrendezik a teljes placcot, így egy csomó olyan termékkategóriát is érinteni fognak a visszatérő vásárlók, amit nem terveztek, és mivel impulzív vásárlóból van a legtöbb…jó eséllyel landol ilyenkor a kosárban olyan cucc is, amit valójában nem akartunk megvenni.

Mondj nemet a bevásárlókocsira

A bevásárlókocsi sem éppen a barátunk, kivéve olyan eseteket, amikor nehéz dolgokat készülünk venni (több karton ásványvíz, mosópor, stb.). Egy ilyen kocsi ugyanis szemre nagyon lassan telik meg, így hajlamosak vagyunk túlköltekezni, pláne, ha autóval megyünk, hiszen utána kvázi át kell csak borítani a cuccokat a csomagtartóba. Használjunk helyette saját szatyrot, illetve táskát, annak még a súlyát is folyamatosan érezzük és terhelhetősége sokkal inkább véges, mint egy mozgó taligáé.

A bevásárlókocsinak van egy másik alattomos tulajdonsága is, mégpedig az, hogy egy idő elteltével már üres állapotában is nehezen tartható egyenesben, ahogy pakoljuk tele, úgy válik ráadásul ez a dolog egyre nagyobb kihívássá. Állítólag az áruházak azért nem foglalkoznak a javításukkal, mert így sokkal nagyobb az esélye, hogy a lassú haladás miatt elidőzünk egy sor mindkét oldalán, illetve annak is, hogy olyan sorra tévedünk a nehezen irányítható járgány miatt, ahova egyébként nem szándékoztunk menni. Mindez persze csak városi legenda, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve.

Az áruházi rádió nem érted, hanem ellened van

Megfigyelted már, hogy szinte minden nagyobb szuper- és hipermarketben folyamatosan szól a zene, ami legtöbbször slágereket, ismert számokat, de mindenképpen kellemes, sohasem bántó dallamokat jelent? És azt, hogy olykor megszakítják áruházi reklámokkal, melyben akciós termékeket ajánlanak a figyelmedbe? Vagy azt, hogy néha fizetett hirdetések is elhangzanak, amiknek első hallásra semmi értelme? Ez nem a véletlen műve, hanem gondosan előkészített akció eredménye.

Statisztikák kimutatták ugyanis, hogy az emberek rendszerint több időt töltenek olyan helyen, ahol kellemes zene szól a háttérben, mint ott, ahol teljes csend van. Kiváltképp igaz ez a hipermarketekre, a bevásárló központokra és egyéb hasonló egységekre. Oldja a feszültséget, elősegíti a jó hangulatot, ezáltal javítja a közérzetet. Tudat alatt így hajlamosak vagyunk (sokkal) több időt eltölteni egy helyen, mint terveztük, a világgá kürtölt akciók és a hirdetések pedig vásárlásra csábítanak.

Újabb érv tehát a bevásárlólista mellett, amit egyébként egy modern jógi már nem csak papírra, hanem mobiltelefonos alkalmazásba is írogathat. Én például a Wunderlist nevű appot használom, elérhető iPhone-ra, Android és Windows Mobile alapú telefonokra egyaránt, valamint telepíthető számítógépekre is, így bármikor jusson is eszünkbe egy újabb tétel, könnyedén hozzácsaphatjuk a listánkhoz, esetleg le is csekkolhatjuk előtte egy árösszehasonlító oldalon, hogy tudjuk, nagyjából mi az az összeg, amivel kalkulálnunk kell.

Éhesen vásárolni menni maga az öngyilkosság

A végére hagytam ezt az amúgy tök evidens dolgot, de muszáj a fejekbe verni: éhesen még véletlenül se menj el vásárolni! Mielőtt belépnél az áruházba, feltétlenül csillapítsd az éhséged valamivel, legyen az egy körte, egy pár szem kölesgolyó, bármi. Ha ugyanis éhesen mész vásárolni, akkor sokkal több élelmiszer jellegű készítményt, rágcsálnivalót és édességet fogsz a kosárba pakolni, mint amennyire valójában szükséged van.

Gondold át tehát a vásárlási szokásaidat és mérlegelj, hogy mikor miből mennyire van szükséged, azokat mikor tervezed felhasználni, ésatöbbi. Sokszor jobban megéri inkább az online felületről megrendelni és házhoz szállíttatni a három karton ásványvizet és a négy csomag akciós mosóport, mint elmenni és telerámolni egyéb felesleges vackokkal is az autót. Ugyanígy gondoljuk át, valóban minket szolgálnak-e az ilyen-olyan vásárló- és bizalomkártyák vagy inkább csak információkat osztunk meg úgy magunkról, mind a szokásainkról, hogy aztán kivehessék a zsebünkből az utolsó filléreinket is.

Soha ne készülj háborúra! Nem kell telerámolni a sufnit mindenféle hosszan elálló baromsággal, elég, ha nyitott szemmel jársz, akció folyamatosan van, legfeljebb másik áruházba kell menni az adott termékért. És végül, de nem utolsó sorban jól gondold át, hogy átugrasz-e a szupermarketbe legközelebb egy kenyérért és egy rágóért, amikor a sarki kisboltban is megkapod picit drágábban — lehet, hogy valójában így tudsz igazán sokat spórolni…

“A shoppingolás — ahogy a feleségem mondja — ingyen van, egészen addig, amíg nem veszünk valamit.” (Robert Wringham, az Escape Everything! írója)