A lelassulás művészete

Aki nem hallja a zajt, az a csendet sem ismeri — Dési Ábel

Imádom a délelőttöket. A reggeli gyakorlás után mindig sétálok egy fél órát, s mire odaérek a kedvenc kávézóim egyikébe, már pontosan tudom, mivel foglalkozom majd ebédig, mi lesz a következő lépés abban a bizonyos projektben és hogy milyen forró italt kérek majd a reggelim mellé. A séta kikapcsol, a jóga pedig segít abban, hogy fókuszáltabb legyek. Ám nem volt ez mindig így.

Mielőtt bő két évvel ezelőtt elkezdtem volna napi rendszerességgel jógázni, úgy gondoltam, hogy az igazán sikeres ember ismérve az, hogy egyre magasabbra tör a karrierjében, egyre több mindent engedhet meg magának és egyre több elfoglaltsággal tölti ki az idejét. Színházba jár, mozifilmeket néz, hétvégenként kirándul, minden második nap megy falat mászni és általában hetekkel előre kell időpontot egyeztetni vele. Hiába, az ember, aki sosem unatkozik, irigylésre méltó!

Én is erre törekedtem és viszonylag jól is haladtam, ám egy idő után felfigyeltem egy nyugtalanító jelenségre: minél inkább törekszem arra, hogy betáblázzam magam, annál nehezebben tudok megbírkózni azzal, ha éppen nincs mit csinálni. Ha úgy éreztem, hogy unatkozom, folyton azon járt az agyam, mivel köthetném le magam — hiszen a semmittevés a lusta és sikertelen emberek ismérve, gondoltam. Megnyitottam a különböző közösségi oldalakat és azt láttam, hogy valaki Indonéziában búvárkodik, míg egy másik ismerősöm éppen körbe fotózza Rómát. Elurolkodott rajtam a modern világ egyik tipikus betegsége, a F.O.M.O. (Fear Of Missing Out — a ki-/lemaradástól való félelem), azaz olyan érzésem volt, mintha mindenki más valami klassz dolgot csinálna, bezzeg én meg ülök otthon a négy fal között.

Folyamatosan elfoglaltnak lenni tulajdonképpen olyan, mint cukros élelmiszereket fogyasztani: minél többet viszünk be a szervezetünkbe belőle, annál nehezebb elviselni azokat az időszakokat, amikor éppen nem ezt tesszük. Tulajdonképpen ez egy fajta függőség, egy adósság, amiért elsősorban az időnkkel fizetünk. Az elfoglalt ember képére való törekvés a jelen civilizáció egyik furcsa téveszméje. Kiváltó oka az információhoz való hozzáférésben keresendő. Az elmúlt húsz évben olyan mértékben fejlődött az informatika, hogy ma már természetesnek vesszük, hogy nem kell nyomtatott térképekkel járkálnunk mindenhova, hogy tudjuk, hány perc múlva érkezik a következő villamos vagy hogy az ismerőseink közül éppen a közelben van-e valaki és ha igen, ebédelt-e már esetleg. Az információ mennyisége nem csak, hogy ugrásszerűen nőtt, de mindenki számára könnyedén hozzáférhetővé is vált. Az, hogy a világunkban zajló eseményekről nagyjából ezerszer annyi információhoz juthatunk hozzá azonos idő alatt, mint tíz éve kialakította bennünk azt a fals képet, amit én csak úgy hívok, hogy a végtelen lehetőségek illúziója.

Elhitetjük magunkkal, hogy mindazt, amit látunk magunk körül virtuálisan, mi is megtehetjük, sőt, valamiért meg is akarjuk tenni kivétel nélkül. Hiszen ki ne akarna hőlégballonozni Törökországban vagy megnézni az Északi fényt Izlandon? A probléma ott van, hogy ez a szemléletmód arra sarkall minket, hogy sokkal több célt tűzzünk ki magunk elé, mint amennyit adott idő alatt képesek vagyunk megvalósítani. Abban az esetben pedig, amikor éppen sikerül, képtelenek vagyunk élvezni őket, mert mindig arra koncentrálunk, hogy mi lesz a következő program, a következő helyszín, hány nap van még hátra a szabadságunkból, ésatöbbi.

Azzal, hogy a lehetőségek száma ugrásszerűen megnőtt (pontosabban egyre több lehetőségről van tudomásunk), a döntéseink súlyát is hajlamosak vagyunk nagyobbnak érezni. Ezelőtt tíz évvel, ha felmerült a kérdés, hogy elmegyünk-e moziba este, akkor a döntés általában arról szólt, melyik filmet nézzük meg. Ezzel szemben, ha ma előjön ugyanez a kérdés, akkor a fejünkben már egy teljesen más algoritmus lép működésbe. Hiszen, ha elmegyünk moziba, akkor nem tudunk elmenni arra a bizonyos eseményre, amelyet Facebookon láttunk és bejelöltük, hogy részt veszünk rajta, lemaradunk egy sporteseményről is, ráadásul Late Night Shopping lesz az egyik plázában és biztos, hogy szenzációs kedvezményekre lehet számítani.

A döntés egy fajta teher lett, hiszen azzal, hogy igent mondunk valamire, nemet is mondunk egyúttal minden másra, ami azzal a valamivel egy időben van. Ha okosan bánunk a technológiával, előnyünkre válik, hiszen olyan dolgokban is részt vehetünk, amelyről korábban nem lett volna tudomásunk. Ám a helyzet az, hogy a végtelen lehetőségek illúziója kialakította azt a tévhitet, hogy amikor ennyi mindent lehet csinálni a világban, semmit sem csinálni vagy kevesebbet csinálni egyszerűen bűn. Egyre több mindent akarunk csinálni egyre rövidebb idő alatt és ezzel csupán azt érjük el, hogy bár fizikailag ott vagyunk mindenhol, valójában nagyon kevés helyen vagyunk ott igazán.

Ahhoz, hogy érdemben változtatni tudjunk ezen a beállítottságunkon, az alábbiakra mindenképpen szükség van:

• fogadjuk el, hogy nem fogunk tudni minden lehetőségre igent mondani
• vegyük észre, hogyha valamire nemet mondunk, az egyúttal lehetővé teszi azt, hogy másvalamire igent mondjunk
• a kevesebb néha több. Csináljunk magunknak fele annyi programot, de hagyjunk elég időt, hogy élvezzük azokat
• attól, hogy látszólag nem csinálunk semmit, még nem feltétlenül pocsékoljuk el az időnket

Lejönni a cukorról

Az első és legfontosabb, hogy szoktassuk le az agyunkat arról, hogy folyamatosan elfoglaltság után sóvárogjon. Tudatosan kezdjük el megtisztítani a naptárunkat és lemondani vagy kitörölni azokat a programokat, melyek valójában nem is hoznak lázba minket. They’re a total waste of time, azaz mind időpocsékolás, ahogy a művelt angol mondja.

Miért van szükség rá, hogy lelassuljunk?

Először is, a lelassulás nem azt jelenti, hogy lusták leszünk és mindent dupla annyi idő alatt fogunk megcsinálni. Szó sincs róla, sőt! Azzal, hogy az agyunkat felszabadítjuk a folyamatos kapkodástól és hagyjuk, hogy pihenjen vagy olykor félgázon üzemeljen, olyan minőségi változást fogunk elérni az életünkben, amilyenről korábban álmodni sem mertünk.

A túlszervezett élettel és úgy alapjában véve a felgyorsított életvitellel azt érjük el, hogy kvázi sosincs nyugtunk, nincs olyan időszaka a napnak az alvást leszámítva, amikor éppen nem foglalkozunk valamivel. Ez azért baj, mert nagyon hamar frusztrálttá válhatunk, ha eljön egy ilyen szakasz. Nem tudunk nyugodtak maradni, nem tudunk sokáig egy helyben ülni, csendben lenni, ésatöbbi. Sokszor nem tudjuk igazán megélni az érzelmeinket sem és itt főleg a nehezebb időszakokra vagy pillanatokra gondolok — szomorúságra, bánatra, lehangoltságra, csalódásra.

Amit ilyenkor a legtöbben tenni szoktak az pont az ellenkezője annak, ami a legjobb hatással lenne ránk. Megnézünk egy romantikus filmet, vidám és tempós zenét hallgatunk, világgá kürtöljük bajunkat a közösségi oldalakon, hogy támogatást, együttérzést és legfőképpen visszajelzést kapjunk. Ezzel csak még inkább tudatosítjuk, hogy nekünk most bizony nem jó és a lehető leggyorsabb és legfájdalommentesebb megoldást akarjuk, most rögtön.

Lelki fejlődésünket pont az szolgálná, ha hagynánk megélni ezeket az érzéseket. Szomorúak vagyunk? Annyi baj legyen, hát sírjunk! Lehangolttá váltunk? Vegyük elő azt a fekete-fehér könyvet és kezdjük el kiszínezni! Jusson eszünkbe, hogy semmi nem tart örökké, minden elmúlik egyszer, a számorúság, a bánat és a lehangolt állapot is. Ezek a tapasztalások hozzásegítenek minket önmagunk megismeréséhez és megértéséhez, ráadásul nem csak, hogy terápiás hatással bírnak, nagyon sokat segítenek abban, hogy a későbbiekben sokkal gyorsabban túllendüljünk a mélypontokon.

A lelassított életvitel nagyobb koncentráltságot és fókuszt hoz a mindennapjainkba, melynek segítségével hatékonyabban tudunk előre haladni mind a munkánkban, mind pedig a személyes fejlődésünket illetően. Egy idő után tisztul a kommunikációnk is, legyen szó beszédről vagy éppen gesztusainkról. Idővel pedig képesek leszünk átélni az ún. flow állapotot, és miután megtapasztaltuk pozitív hatását, igyekszünk elkövetni mindent, hogy fenntartsuk azt a mindennapok forgatagában.

Hogyan vágjak neki?

Tudom-tudom, semmire nincs időd, nyilvánvaló, lendüljünk túl ezen a képtelen kijelentésen és fókuszáljunk inkább arra, hogy mivel helyettesítsd a felesleges programokat, melyekkel kitöltöd a napjaid egy részét.

Sétálj

A séta, akárcsak a mozgásformák egy része meditatív állapotot előidéző tevékenység és nem csak, hogy fizikai értelemben véve is egészséges, mentálisan is bámulatos eredményekhez vezethet.

Emlékszem, mennyire utáltam sétálni. Nem csak, hogy lusta voltam hozzá, de felesleges időpocsékolásnak is tartottam, hiszen miért tartunk autót, ha nem azért, hogy előbb odaérjünk valahova, mintha más közlekedési formát választanánk? Aztán valahogy elkezdtem természetet járni, először Ausztriában, aztán Németországban, majd itthon. Különös érzés volt, egy idő után úgy éreztem, magától visz a lábam, nekem csak annyi a feladatom, hogy befogadjam a körülöttem lévő világot. Mióta hazajöttem Indiából, rengeteget sétálok és nagyrészt a városban. Néha direkt más utakon közelítem meg ugyanazt a célt, ami tulajdonképpen egy fajta kóborlást tesz lehetővé és nagyon érdekes élmény tud lenni. Gyalog nagyon sok mindent észreveszünk, ami egyébként rejtve maradna az érzékszerveink elől.

Fontos ugyanakkor, hogy ne célként tekintsünk a sétákra, ne gondoljunk rájuk úgy, mint egy kipipálandó tétel a listánkon. Inkább vegyük úgy, hogy ez egy fajta szokás. Sétáljunk csupán a séta kedvéért. Hagyjunk rá elég időt, ne úgy kezdjük, hogy két fontos esemény közé bezsúfolunk egy negyed órás kört, mert abból sok jó nem fog kisülni. Ha rendszeresen, a magunk tempójában sétálunk, fel fog tűnni, hogy mintha máshogy telne az idő, miközben gyalog vagyunk. Harminc-negyven percek olyan könnyedén el fognak repülni, hogy magunk is meglepődünk majd. Arról nem is beszélve, hogy az a bizonyos sarki ház a rakparttól egy utcányira akár témát vagy inspirációt is adhat nekünk. Ha tehetjük, a város egy kevésbé zsúfolt részén vagy leginkább a természetben kezdjünk sétálni, hogy kerüljük a zajt, amely az elején még túlságosan zavarhat bennünket.

Maradj csendben

Sok emberrel találkoztam életem során, akiknek be nem állt a szája. Állandóan beszéltek, pedig mondandójuk csak egy kis részének volt igazán értelme és súlya. Azzal, hogy állandóan jártatjuk a lepénylesőnket rengeteg energiát elpocsékolunk, ráadásul az agyunkat hozzászoktatjuk ahhoz, hogy folyamatosan készenlétben legyen, hiszen a gondolatok és szavak megalkotása nem történik meg magától. Így aztán nem meglepő, hogy sokan képtelenek csendben maradni egy percnél tovább. Ha kinézek az ablakon esténként, azt látom, hogy szinte minden lakásban megy a televízió, de gyakran nem is ül a közelében senki. Annyira megszokták az emberek a háttérzajokat, hogy nehezen viselik el a hiányukat. Pontosan ezért van szükség arra, hogy gyakorold Te is a csendet, tudd meg, milyen érzést vált ki belőled, majd figyeld meg a változást, ahogy telnek a napok.

Ne félj attól, hogy antiszociális leszel, csak mert egyre többet vagy csendben. A barátaim a megondhatói annak, milyen sokat vagyok képes beszélni. Igen, sokat beszélek, ha van mondanivalóm. Ugyanakkor, ha valamihez nem tudok érdemben hozzászólni, akkor csendben vagyok és figyelek, befogadom az információt, amiből esetleg tanulhatok.

Olvass

Lehetőleg könyvet és olyat, amelynek érdekel a témája. Nem csak a látókörödet tágítod vele, de olykor nagyon sokat tanulhatsz belőlük a világról és legfőképpen magadról. Teljesen máshol tartanék az életben, ha nem akadnak a kezembe olyan könyvek, mint A szokás hatalma Charles Duhiggtól, az A New Earth Eckhart Tolle-tól, A békés harcos útja Dan Millmanntól vagy éppen a 4 órás munkahét Tim Ferriss-től.

Lehetőség szerint ne a zsúfolt metrón vagy egy zajos kávéházban állj neki olvasni, inkább alakíts ki egy kis sarkot otthon és huppanj le oda. Szintén remek helyszín egy könyvtár, ahol emberek között lehetsz, mégis csendben. Az olvasás nem csak a koncentráció fejlesztésében, de a csend gyakorlásában is nagy szerepet játszik.

Hallgass zenét

De ne akármilyet. A motiváció vagy a jókedv fokozásához szuper egy dallamos, ütemes pop-rock szám, de ahhoz, hogy kikapcsoljuk az agyunkat és csak úgy legyünk sokkal alkalmasabbak más stílusok. Abszolút nyugtató hatásúak a kizárólag zongoraszót tartalmazó alkotások, de lelkiállapottól és hangulattól függően ideálisak lehetnek a különböző instrumentális elektronikus műfajok is, mint például az ambient, a chillout, a psychill vagy éppen a post-rock.

Nyáron előszeretettel hallgattam akusztikus válogatásokat, ahol az ének mellett csak egy gitár vagy hegedű szerepelt a dalokban. A reggeli gyakorlás után, amikor a város még csak ébredezett, de a Nap már rég felkelt kiváló társam volt a rakparti sétákban.

Kezdj el jógázni

A jóga gyakorlása bizonyos esetben kritikus lehet a jelenlegi életedre nézve, de ez az a fajta rizikó, amit érdemes bevállalni. Bár nálam a jóga volt az első az itt felsoroltak közül, amit beillesztettem az életembe, biztos vagyok benne, hogy bármely más sorrend hasonlóan sikeres változást hozhat a Te életedben is.

A jóga remek eszköz mind a fizikai, mint a mentális értelemben vett karbantartásra, arról nem is beszélve, hogy olykor egészen érdekes közösségbe lehet csöppenni általa. Szó sincs arról, hogy a nyakadba kell rakni a lábad vagy hogy mantrákat kell énekelned. A gyakorlás során a folyamatos ki- és belégzésre való figyelés, a különböző testhelyzetekben (ászanákban) más-más tekintetre való összpontosítás hasonló hatást válthat ki belőlünk, mint mondjuk egy hegyi séta. Erősebbek, összeszedettebbek és nyugodtabbak leszünk, ha hajlandók vagyunk pozitívan hozzáállni a folyamathoz. Még mielőtt azt mondanád meggondolatlanul, hogy de hát Te már elmúltál ötven és itt fáj meg ott fáj és nem szívesen mész fiatalok közelébe, mert önbizalomhiányos vagy, hadd mondjak Neked valamit.

Amikor tavaly Indiában jártam, nem egy, de még csak nem is két olyan napi rendszerességgel gyakorló nőt és férfit láttam magam körül, akik vélhetően inkább a hatodik, mintsem az ötödik ikszhez álltak közelebb. Fittek, nyugodtak és első ránézésre is egészségesek voltak. Nem tudott mindenki lótuszülésben pihenni hosszú perceken keresztül, de amire képes volt a testük, azt megcsinálták egy-egy ászana formájában. Családjuk volt egy másik kontinensen és minden összejövetelen elvegyültek a fiatalabb gyakorlók között. A jógások (nevezzük őket így) elfogadó, nyitott emberek, akik sosem az alapján fognak megítélni Téged, hogy milyen autóval jársz, hogy mióta jógázol vagy hogy éppen mi a foglalkozásod. Szóval emiatt ne aggódj és az se érdekeljen, mások mit gondolnak majd Rólad, ha elkezdesz jóga órákra járni, mert nem mások miatt vagy ott, hanem magadért.

Bármennyire is hihetetlen, de ezek a szokások viszonylag hamar beépíthetők az ember életébe, ha valaki igazán elkötelezett a változást illetően és hajlandó is tenni érte. A koncentráltság, a nyugalom, önmagunk mélyebb szinten való megismerése olyan dolgok, melyekkel egyetlen fizetésemelés sem versenyezhet. Tekintettel arra, hogy mind saját tapasztalatainkon alapulnak, idővel a részünkké válnak. Olyan szilárd alapot képeznek, melyhez bármikor vissza tudunk nyúlni, ha éppen szükségünk van rá és — talán ez a legfontosabb — amelyet nem vehet el tőlünk senki, soha.