Bukósisakban a sétálóutcán: vallás-e az ateizmus?
Röviden: nem.
Tőmondatokban: maximum akkor, ha az otthon maradás turizmus, a kopaszság hajviselet és az önmegtartóztatás szexpóz.
Normálisan kifejtve:
Egy vallás komplett világértelmezés, amelynek sajátossága, hogy olyan elemeket fogad el tényként, amelyek igazságtartalmáról nem tudunk minden kétséget kizáróan dönteni. De fontos, hogy átfogó, az élet legtöbb területére iránymutatásokat adó, identitásképző eszmerendszerről beszélünk. Az ateizmus pont nem ez. Persze épp ezért nem tudok általánosságban arról írni, ki mit ért ez alatt a fogalom alatt, csak azt, én hogy élem meg, hogy ateistaként azonosítom magamat.
Nos, leginkább úgy, hogy nem azonosítom ekképp magamat, nem tesz hozzá semmit a személyiségemhez, nem sorolom föl az identitásomból valamit megmutató tulajdonságok között, mivel az ateizmus elsősorban azt hivatott jelölni, hogy a népszerű, a társadalom jelentős részei által használt vallásos koordináta-rendszerein kívül értelmezem magamat. Az „ateista vagyok” szókapcsolat tulajdonképpen egy válasz arra, ha megkérdezik, hogy hívő vagy-e, mert sokan azok. De ettől még nem identitásképző erő és ezért nincs is olyan, hogy „az ateisták azt gondolják a világról, hogy…”, „az ateisták jobb- vagy baloldaliak”, stb. Persze lehet reprezentatív felméréseket végezni, hogy a nem hívők többségére mi jellemző, de ez is csak pillanatnyi állapot rögzítene. Más esetben olyan kijelentéseket tenni, hogy „az ateisták” ilyenek vagy olyanok, azt hiszem, nagyjából azzal egyenértékű, mint ha „a hívők” alatt egy kalap alá akarnék venni a muszlimoktól a spiritualitásukat felekezeten kívül megélőkön és a keresztényeken át az ősi vallások követőiig bezárólag mindenkit — habitus kérdése, de én biztosan félnék ilyen nagy ívű kijelentéseket tenni.
Mit jelent számomra ateistaként élni a gyakorlatban? Most elkezdhetnék itt is szellemeskedni, hogy azt, mint neked úgy élni, hogy nem hiszel Zeuszban, de nem teszem. Szóval én de facto ateistaként a Dawkins-skálán hatos agnosztikus ateista vagyok (van, aki szereti ezt két osztatú koordináta-rendszerben értelmezni, például Waldmann Tamás a MATT-ból, de szerintem a teista-ateista skála két felére bőven elég középre a teljes agnoszticizmust betájolva rávetíteni az agnosztikus gnosztikus fokozatokat). Ez nem jelenti azt, hogy 100%-os biztossággal állítom, hogy nem létezik transzcendencia. Nem tudhatom.
Azt viszont jelenti, hogy a többség által tisztelt transzcendenciák létezését olyan valószínűtlennek értékelem, hogy az életemet nem érné meg e köré szervezni. Vannak a mindennapokban olyan faktorok, amelyeknek roppant kicsi az esélye, így bár, ha készülnél rá, jobban járnál, nem teszed, hiszen lehetetlen az összes fél százalékos valószínűségű esetre felkészülni. Ha például folyamatosan munkavédelmi sisakban a fejeden járnál az utcákon, akkor, ha esetleg a fejedre esik egy tégla, megmenthet akár a haláltól is. Mégsem látunk tömegesen munkavédelmi sisakban az utcán járkáló embereket, mert egyszerűen olyan kicsi az esélye, hogy ez bekövetkezzen, hogy egyszerűen aránytalanság lenne az életedet e köré szervezni, aránytalanok lennének az ezért tett erőforrások, lemondások és kényelmetlenségek.
Ráadásul felmérhetetlenül sok ilyen valószínűtlen dolog történhet velünk, nem csak lehetetlen készülni mindre, elképzelhető, hogy egyik-másik ellentétes felkészülést kíván. (Lásd: mi van, ha másik isten létezik, és azzal, hogy a „népszerű” istenségek egyikét tiszteljük, csak felbosszantjuk). Így ahogyan nem járok munkavédelmi sisakban az utcán, bár az elméleti lehetőségét nem zárom ki, hogy isten vagy istenek léteznek, úgy gondolom, ez olyan valószínűtlen, hogy az életemet nem éri meg köré szerveznem.
