Álmodnak-e a felhasználók Sirivel? És az idióta-gombokkal?

Zsuzsanna Winkler
Gondolataink dolgokról.
4 min readNov 16, 2016

Egyre aktuálisabb már a kérdés, hogy hogyan is illeszkedik bele a mesterséges intelligencia mindennapi életünkbe. Grétával az Amuse UX konferencián jártunk, hogy megtudjuk, mik azok a nemzetközi trendek, irányok, amik a felhasználói élményt érintik. Nem lepődtünk meg, rengeteg szó volt a mesterséges intelligenciáról. A konferenciáról készült összefoglalónkat ebben a Preziben megnézhetitek.

Zsuzsi

Számomra a legérdekesebb az volt, szociológusként, hogy milyen a kölcsönhatás a mesterséges intelligencia és az emberek között. Hogyan hat a programozó gondolkodása, előzetes feltevései, világlátása a mesterséges intelligencia működésére, ami később visszahat az emberekre, akik használják a programot?

Az a program, amelyet az USA-ban széles körben használnak arra, hogy megjósolják, mekkora valószínűséggel válik valaki visszaeső bűnözővé, szisztematikus hibákat tartalmaz. Jóval gyakrabban ítéli úgy, hogy a fekete elkövetők vissza fognak esni, mint ahányszor ez a valóságban megtörténik. Ugyanakkor a fehérbőrű elkövetők esetében a visszaesés kockázatát rendre a valóságosnál alacsonyabbra becsli.

Forrás: https://www.propublica.org/article/machine-bias-risk-assessments-in-criminal-sentencing

Ez egyébként pontosan egybevág a mi, emberi megítélésünkkel, azaz: ne lopj, hacsak nem vagy fehér férfi.

Siri sokak életét próbálja megkönnyíteni, segít, ha eltévedtünk a városban, ha a legközelebbi éttermet keressük, vagy ha a könyvelőnkkel egyeztetnénk egy időpontot. Néha azonban olyan hibákat is vét (illetve vétett a múltban), amik egy kis odafigyeléssel, emberi törődéssel elkerülhetők lettek volna.

Ez csak kettő a számos példa közül, amit Sara Wachter-Boettcher említett a kiváló előadásában. Mi ennek a jelentősége számunkra az Integral Visionben? Hogy emberek vagyunk és embereknek készítünk alkalmazásokat. Bár technológiával foglalkozunk a gondolkodásunk (előítéleteink vagy együttérzésünk) mégis átszivárog más emberek életébe, hétköznapjaiba. Ez pedig olyan felelősség, amit fel kell vállalnunk, ha jól akarjuk végezni a munkánkat.

Greta

Számomra mindig érdekes, amikor olyan dolgokról hallok, amik a technológiát és a pszichológiát egyaránt érintik. Ilyen volt Adrien Zumbrunnen előadása, aki arról mesélt, hogyan befolyásolja a design a user-journey során felmerülő döntéshelyzeteket.

Választási lehetőségek

Felhasználói élményünket, a konverziót, egy-egy digitális termék sikerességét nagyban befolyásolhatja az, hogy kínálunk-e választási lehetőségeket a felhasználók számára és ha igen, akkor mennyit. Túl sok felkínált opció esetén az emberek hajlamosak egyáltalán nem dönteni.

A fesztiválozók már itthon is találkozhattak a Square alternatíváival. Ez a fizetőrendszer nem csak megkönnyíti a borravaló hozzáadását (ahelyett, hogy kézzel külön be kellene írni a leolvasóba), de javasatokat ad az adott helyen elfogadottnak tartott borravaló mennyiségéről, ezáltal csökkenti a bizonytalanságot a vásárlókban. Külön figyelmet érdemel a ‘No tip’ (‘Bunkó vagyok?’) gomb, ami nyilván kevesebbszer kerül megnyomásra.

A placebo-hatás a UX design-ban

Játékgépek, közlekedési lámpák, irodai hőmérsékletszabályzók tömkelege van ellátva olyan gombokkal, amik nem csinálnak semmit. New York-ban a közlekedési lámpákhoz kihelyezett gombok 90%-ának semmilyen hatása nincs …a közlekedésre. Az ún. idióta-gombok használóinak viszont ezek a placebo-interakciók a kontroll érzetét nyújtják, ezzel javítva a felhasználói élményt.

A placebo-hatás akkor is megjelenik, amikor a felhasználók több szolgáltatáscsomagot hasonlítanak össze és a középső csomag árát azért tartják indokoltnak, mert a legdrágább csomag túlzottan drága. Sokszor szándékosan emiatt alakítjuk ki a harmadik opciót, ezzel döntéshozatalra ösztönözve a felhasználókat.

Néha az a döntés, hogy nincs döntés

Gondoljunk csak bele, mennyi fejfájástól ment meg minket az az ATM-ekbe épített egyszerű kis feature, hogy nem szaladhatunk el frissen kézhez kapott pénzünkkel, míg a kártyát ki nem vettük.

Hasonló példa az iA Writer. Ez a szövegbeviteli alkalmazás mindössze egy text area-ból és egy pislogó kurzorból áll. Mivel ez az alkalmazás egyetlen funkciója, a felhasználó nem fog elkalandozni, könnyebben elmélyül a szöveg írásában.

Mindkét esetben a felhasználó helyett döntött a tervező.

Forrás: amuseconf.com

Ez csak két előadás a 14-ből, rengeteg izgalmas és szemléletformáló előadóval és témával találkoztunk, nagyon lelkesen jöttünk el. Reméljük jövőre is lesz rá lehetőségünk, hogy részt vegyünk. :)

--

--