A mosolyhoz már található arc — PIM.hu

Kulcsár Zsolt
Gondolataink dolgokról.
3 min readMay 5, 2016

Két hetet késtek a válasszal. Ez elég volt ahhoz, hogy csatlakozzon hozzánk. A Petőfi Irodalmi Múzeum keresett informatikust, és megtalálta az ELTE Filozófia Tanszék filozófia doktoranduszát, Such Dávidot. Illettek volna egymáshoz a PIM és Dávid, a sors azonban úgy hozta, hogy közben eljött hozzánk is interjúra. A programozói szintfelmérő után szó esett az egzisztencialista filozófusokról, a zombikról, és az etikáról. Vince bólintott, én meg lelkesen bemutattam a srácot, aki holnap kezd az IV-ben.

Egy évre rá hívott Bánki Zsolt, a PIM Informatikai Főosztályának a vezetője, hogy beszéljünk a pim.hu -ról. Szó szót követett, és néhány hét múlva elindult a közös munka. Élmény volt a PIM-ben dolgozni, egyik alkalommal Jókai asztalán túrtuk az előző adatbázis struktúráját, másik napokon pedig Tamási Áron Ábeljéről készült festmény alatt beszéltük át a főoldal felépítését. Aztán volt olyan is, hogy a számlázással kapcsolatos ügyeket egy Wahorn András grafikájával díszített teremben tisztáztuk.

Digitális Irodalmi Akadémia aloldal látványterve

Mindeközben teltek a két hetek, és minden iteráció végén közelebb jutottunk a végső formához és funkcióhoz. Ritkán adatik meg az, hogy ennyire együtt legyen a kiváló téma, az optimális komplexitási szint és emberi összhang. Élmény volt részt venni a projektben, és ennek híre is ment a cégben. Igyekeztünk teret biztosítani mindenkinek, hogy kivegye a részét a fejlesztésből.

Kihívást jelentett a több adatforráshoz való integráció és egységes kereső megvalósítása, és nem kevés fejtörést okozott a több mint tíz évvel korábban felépített adatbázisból való migráció. Mégis, a legtöbb energiát a felhasználói élmény kialakítására fordítottuk. Két hónapnyi feszített munka kellett ahhoz, hogy megszülessen a végső megjelenés. A MOME által hozott logó- és plakáttervek jó alapanyagnak bizonyultak. Szilárd előrukkolt egy merész háttérötlettel és megamenüvel, ami azonnal elnyerte az ügyfél tetszését, úgyhogy körvonalazódott az az irány, melyre felfűzhetővé vált a teljes webes megjelenés.

Főoldal látványterv

Évek óta olyan alkalmazásokkal foglalkozunk, ahol nagy szerepet kap a szöveg. Nem emlékszem még olyan projektre, ahol ilyen nagy élmény lett volna szöveggel dolgozni, mint a pim.hu. A Digitális Irodalmi Akadémia aloldala például olyan közkincs, amiről korábban nem is tudtam, hogy létezik.

Szilárd és Vince a fejlesztés alatt újabb és újabb gyöngyszemet rejtett el a webhelyen. A kedvencem a forráskódba rejtett Petőfi aláírás, és a 404-es oldalak “nem található” kifejezést tartalmazó idézetei, mint például a címben parafrazeált Esterházy mondat: “Szerencsénk van: a mosolyhoz nem található arc.

Ez volt az a projekt, mely során egyszer sem hagyta el szánkat a “biznisz”, “üzlet”, vagy “nem fér bele a büdzsébe” szófordulat.

Több éve fogalmazódott meg bennünk, jó lenne olyan eredményekkel gazdagodni, amit nem kell magyarázni, mert mindenki érti, hogy mi benne az érték. Ez a cél mozgat bennünket azóta is. Ennek az törekvésnek a gyümölcse a pim.hu.

Hálásak vagyunk, hogy részt vehettünk ebben a munkában.

Akit érdekel bővebben a projekt, olvassa el a hivatalos közleményt!

További írásaink az integralvision.hu oldalon érhetőek el.

--

--