Demonap az Integral Visionben

Reggel fél szemmel láttam a tucatnyi olvasatlan levelemet, de már mindenki összegyűlt, kezdődött a demonap. Lecsuktam a gépem. Feszengve ültem végig az első két órát. Most mi lesz? Holnapig nem is reagálunk? Vagy szegjem meg a hagyományt, nyissam ki a gépem, és kezeljem az ügyeket? Egyedül nem tudnám megoldani, a fejlesztőket pedig ezen a napon nem vonhatom be. Pár másodpercre bátortalanul az ügyfél helyébe képzelve magam egyre dühösebb lettem, a demonap hosszú távú előnyeinek ismerete sem nyugtatott meg, mert most tűzoltásra lett volna szükség. Visszatértem gondolatban az irodába, ahol éppen egy másik fontos projektről volt szó. Komoly arccal úgy, hogy mások ne vegyék észre, kikapcsoltam a mobilom, és hátradőlve elmajszoltam egy pogácsát. Lesz ami lesz, ma demonap van.

Több hónapja dolgoztam már a cégnél, amikor egy ügyfél megkérdőjelezte ennek a napnak az értelmét. Értettem az álláspontját, élesítés után két nappal nem voltunk elérhetőek, és igaza volt abban, hogy ez nem jó. De nem a demonap intézményével volt gond, hanem az élesítést időzítettük rosszul. Ennek az esetnek az apropóján gondoltam végig, hogy miért jó az, hogy kéthetente leállunk egy napra? Miért jó az egyénnek, miért jó a csapatnak, és miért jó az ügyfélnek? Ez az első agilisan működő munkahelyem, nem vagyok mély ismerője a módszertannak, ezért csupán tapasztalati úton közelítem a kérdést.

Hogyan néz ki egy ilyen szerda?

Reggel felírjuk a táblára a főbb futó munkáinkat, és elhelyezzük a projektekben résztvevők fényképét. Ezen az órarendszerű beosztáson saját képünk mutatja meg délelőtti programunkat. Ha jól sakkoztunk az arcokkal, akkor senkinek sem kell egyszerre több helyen lennie. A következő kardinális mozzanat az ebédrendelés, ilyenkor ugyanis a csapatszintű ülések után közösen étkezünk az erre a célra alkalmas méretű konyhánkban. A szerdákat mostanában Gergő is velünk szokta tölteni, aki beül a csapatokhoz és megfigyel, facilitál ha szükséges, vagy segít megoldásokat találni konkrét helyzetekre. Általában retrospektívvel kezdünk, ezt követi a sprintben megvalósított feladatok átnézése, majd végül megtervezzük a elkövetkező időszakot. Délután céges szinten ismételjük meg ezt a három szakaszt.

Kezdem a végéről. A tervezés a létezés és gördülékeny munka miatt elengedhetetlen, ilyenkor teszi meg mindenki a sprintre szóló vállalásait, megbeszéljük, hogy ki mivel fog foglalkozni, súlyozzuk a feladatokat, így biztosítva a következő két hét kiszámítható működését. Ezt követően megmutatjuk egymásnak az elkészült munkákat. Az általunk használt módszertan egyik sajátossága, hogy visszajelzésekre reagálunk, és így finomítjuk és szabjuk testre a projektet, ezért a demózás a kétheti ciklus egyik jelentős mozzanata, melynek fő célja a tudás átadása és visszajelzések begyűjtése. Reflexióra sprint közben nem sok alkalom adódik, hiszen a fő fókusz a fejlesztésen van. Kezdetben szokatlan volt nekem, hogy előre megszervezett keretek között és időpontban kritizálunk közösen egy sprintbeli mozzanatot, egy elhangzott szót, egy levélből kiragadott sort, vagy akár egy ügyfél viselkedését, bármit, ami feszültséget okozott. Mint amikor vendégségbe vagyunk hivatalosak. Megérkezünk pontosan, körbeüljük a szépen megterített asztalt, melynek közepén egy nagy közös tányéron feltálaljuk a problémát, és ugyan nem egyszerre, hanem szépen egymás után kivárva sorunkat, apró cafatokra szedjük. Lépésről lépésre, először a felszínt megkapargatva kívülről befele haladunk módszeresen, amíg el nem fogy. Mire kiürül a tányér, rendszerint megoldási javaslatok is születnek. Fontos, hogy kritikát azért fogalmazunk meg, hogy oldjuk a feszültséget, megértsük a problémát, és javítsunk a helyzeten. Tehát csak úgy nem fikázunk. Később megértettem, hogy ez a csapatnak, az egyénnek és az ügyfélnek is mennyire fontos. Bárki elmondhatja, ha valamiért feszült, és ezzel ki is adja magából. A cél, hogy egy kötetlen felszabadult beszélgetés jöjjön létre. Még ha nem is születik azonnal megoldás, az már önmagában rengeteget segít, hogy tudatosítjuk a problémát és reagálunk. A csapat által közösen kidolgozott megoldásnak pedig nagy ereje van. Természetesen pozitív visszajelzések ugyanúgy elhangzanak, igaz kevésbé kivesézve. Két hétnyi folyamatos fejlesztés után szükség van arra, hogy megálljunk, és bár ez a nap kívülről nézve lazsálásnak tűnhet, egyáltalán nem az, délutánra mindenki sokkal fáradtabb, mint a többi napon, az eredmény pedig nélkülözhetetlen a következő futam akadálymentes működése szempontjából. Ugyan bosszantó lehet, hogy ilyenkor nem lehet minket elérni, hosszú távon az ügyfél jár jól. Hiszen tanulunk a saját és mások hibáiból, javítunk a folyamatainkon, azon dolgozunk, hogy kiegyensúlyozottan, kiszámíthatóan és biztonságosan tudjunk működni, és nem utolsó sorban erősítsük a belénk vetett bizalmat. Másnap reggel pedig igyekszünk behozni a lemaradásainkat, majd újult erővel vágunk bele egy friss sprintbe.