Hogyan építsünk önszerveződő céget?

Mostanában mondtuk ki ismét, hogy a legfontosabb szokásunk a retrospektív. Ez teszi lehetővé, hogy a csapattagok feszültségeiből kiindulva alakítsunk a folyamatainkon és működésünkön. Négy pontban foglaltuk össze a kéthetente megtartott retrókkal kapcsolatos elvárásainkat:

1. A retro célja, hogy önszerveződő módon tudjunk alakítani a szokásainkon, folyamatainkon, kultúránkon (tanulás).
2. Adjunk lehetőséget arra, hogy minden résztvevő kifejezze, hogyan érezte magát a sprintben (hangulat és flow).
3. A retro lehetőséget biztosít arra, hogy a sprint elején megfogalmazott vállalásokra reflektáljunk. Storypointban és értékben (eredményesség).
4. Jelenlétemmel megadom a lehetőséget, hogy ha valakinek dolga van velem, elmondhassa nekem (megszólíthatóság).

1. Kezdetek: a ritmus

Az első néhány évben egyszerre voltam facilitátora és aktív résztvevője a céges szintű retróknak, ami gyakran zavarossá tette a kereteket. pp szakmai vonalon, én pedig az ügyfelekkel való együttműködés kapcsán domináltam a teret. Ha felmerült egy technikai kérdés, akkor rendszerint tőle várta mindenki a megoldást, ha pedig a működésünkkel, vagy a projektekkel kapcsolatosan hoztak témát, akkor nekem viszketett a torkom, hogy elmondhassam a meglátásomat.

Nagy áttörést jelentett, amikor a hét utolsó napján tartott fél órás skype egyeztetés helyett áttértünk heti fél napos offline találkozókra. Rendszeressé tettük a retrót és demót, és a növekedéssel együtt egyre fontosabbá vált az, hogy mindig ugyanakkor, előre látható időpontban legyenek ezek az alkalmak.

Néhány évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy áttérünk a két hetes iterációkra. Szerdára tettük a fordulópontot. Délelőtt tartottuk a csapat szintű eseményeket, ezt követte a közös ebéd. A délutáni szeánsz közös retróval indult, demóval folytatódott, és tervezéssel zárult. A mai napig ezt a ritmust tartjuk.

2. Kiszervezett facilitálás: a keretek letisztulnak

Aztán a Circle 43 -ban Gergő közvetítésével megismerkedtem a Holacracy-ban használt döntéshozás módszerével. Kezdetben körülményesnek, és túl formálisnak tűnt. Idegesített, hogy a facilitátor ennyire tartja a gyeplőt, de ugyanakkor leesett a tantusz, hogy ez egy nagyon hatékony módszer arra, hogy a behozott feszültségek kontrollált körülmények között kapjanak fókuszt.

Megállapodtunk Gergővel, hogy moderálni fogja a retróinkat, és ezzel végre egy semleges segítő kezébe került a facilitálás. Jó érzékkel leintett, valahányszor soron kívül próbáltam magamhoz ragadni a szót, jelezvén, hogy tartsam be a szabályokat. Egyszerre volt frusztráló és felszabadító élmény. Pofon volt az egómnak, gyógyír a csapatnak. Többen hoztak témát, mint korábban, és világosabb kimenetele lett a visszatekintéseinknek.

3. Az érzelmek kezelése

A következő impulzust az EMK bevezetése adta. A megfigyelés, érzés, szükséglet és kérés különválasztása keretrendszert biztosított a kommunikációs problémák kezelésében. Nőtt a konfliktuskezelési képességünk. Hatékonyabban kezdtük érvényesíteni a nézőpontunkat az ügyfelekkel és egymással szemben úgy, hogy közben a bizalom is stabilabb talajra került.

A szükségletek felismerésének és a kérések megfogalmazásának energizáló ereje van. Lehetőséget ad arra, hogy véget vessünk a véget nem érő rinyálásoknak, és egyértelműbbek legyünk egymással szemben. Mintha a folyósópletykákból is elszállt volna a szufla ezáltal.

4. Személyesség és eredményesség

Amikor a személyesre figyelek, nehezemre esik a hatékonysággal foglalkozni. Ha a vállalások teljesülését firtatom, a személyes problémák magyarázkodásnak tűnhetnek. Olyan ez egy kicsit, mintha a kettő kizárná egymást.

Mindkét aspektus elengedhetetlenül fontos. Nagy felismerés volt, amikor meg tudtuk fogalmazni azt, hogy egyszerre kell jelen lennie mindkettőnek. A retró során mindkét témára figyelünk: rákérdezünk arra, hogy ki hogy érezte magát a sprintben, és lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a sprint elején megfogalmazott vállalásokra reflektáljunk. Pontban és szállított értékben kifejezve.

5. Problémafókusz helyett kapcsolódás

Sokáig az volt a retrók elején megfogalmazott fő kérdés, hogy van-e valakinek témája, feszültsége. Ahelyett, hogy teljeskörű rálátást nyertünk volna az elmúlt időszakról, a problémák kerültek előtérbe. Ezzel a hangsúllyal nem figyeltünk arra, ami jól ment, és nem erősítettük meg azt. Ráadásul a két heti leállásoknak van egy másik fontos funkciója: a jó eredmények ünneplése, töltekezés a következő időszak előtt.

Ha azokat a kérdéseket firtatjuk, hogy milyen értéket hoztam létre, hogyan éreztem magam, mit köszönnék meg a többieknek, akkor a problémakeresésről a hangsúly áttevődik a visszatekintésre. Így megerősíthetjük azt, ami jól ment úgy, hogy közben persze a problémákkal is foglalkozunk.

Összeírtunk néhány facilitáló kérdést, ami hasznos lehet a retrók során:

• Milyen értéket hoztam létre ebben a sprintben?
• Hogy éreztem magad a sprintben?
• A vállalásomat tudtam-e tartani a sprintben?
• Volt-e munkámat akadályozó tényező, amivel szembesültem a sprint során?
• Mi segítene abban, hogy megoldódjon az adott probléma?
• Szeretnék-e megköszönni valakinek valamit?
• Sikerült-e elmélyülnöm a munkámban?
• Volt-e áramlatélményem?
• Meg tudtam-e mindent beszélni, amire igényem volt a sprint során?
• Milyen volt együttműködni a többiekkel?
• Tudtam-e minden nap, hogy aznap mit szeretnék megvalósítani?
• Volt-e olyan míting, amin nem kellett volna ott lennem?
• Volt-e olyan míting, ahol ott kellett volna lennem?
• Megkaptad-e a támogatást ahhoz, hogy eredményes lehess a sprintben, és elmélyülhess a munkádban?
• Mi volt a mélypontom a sprintben?
• Mikor éreztem a legjobban magam?
• Mennyire éreztem szabadnak magam a sprintben?
• Mennyire tudtam lelkesedni a feladataim iránt?
• Kiszámíthatóan működött-e a cég ebben a sprintben?

Itt tartunk most ebben a folyamatban. Szívesen vesszük a ti tapasztalaitokat is! Küldjétek el nekünk a hello@integralvision.hu címre, vagy kommenteljetek a facebook megosztáshoz!

Kiraktuk az elmúlt év munkáit képernyőképekből és arcokból.

További írásaink az integralvision.hu oldalon érhetőek el.