Gyakori kérdések
Összeszedtük azokat a kérdéseket, amelyekkel leggyakrabban fordultok hozzánk
Mi a célotok?
Célunk, hogy civil és szakmai diskurzus keretein belül, közösségi tervezéssel újuljon meg a Liget, új, hatalmas épületek nélkül. Álláspontunk szerint ez jelenleg nem képzelhető el máshogy, mint a Liget Projekt koncepciójának szakmai felülbírálásával és a nulláról való újratervezéssel.
Folyamatosan kint vagytok a Ligetben?
Jelenleg csak őrjáratozunk, 2018. április 16. óta nem tartunk fenn folyamatosan rendezvényterületet, az indoklást lásd erről szóló írásunkban: https://goo.gl/yTufiL
A Ligetvédők korábbi, több mint két évig fenntartott tábora először a volt Hungexpo épületek környékén, majd a PeCsa bontási területe mellett volt.
Jelenleg mit csináltok?
Folyamatosan felügyeljük a bontási munkálatokat a Városligetben és a szabálytalanságokra felhívjuk a figyelmet. A munkálatokról fotókat, videókat készítünk és a szabálytalanságokról, jogsértésekről értesítjük a hatóságokat. A civil kontroll erősítése érdekében közérdekű adatigényléseket adunk be, ennek eredményéről tájékoztatást nyújtunk. A fakivágásokat vagy a faátültetéseket megpróbáljuk fizikailag is megakadályozni. Folyamatosan tájékoztatjuk és aktivizáljuk a civileket és a sajtót, hogy ne dőljenek be a Liget projekt szemfényvesztő kampányának és ne törődjenek bele, hogy a fejük felett hoznak érdekeikkel ellentétes döntéseket.
Hallottam az azbeszt-szennyezésről. Biztonságos jelenleg a Liget?
Jelenleg a bontási területek környékén lehet kockázat (PeCsa, Közlekedési Múzeum és Hungexpo bontási területek). Sajnos nem tudjuk, hogy a kockázat milyen mértékű, egyáltalán számottevő-e a bontási területek falain kívül; a falak valószínűleg nagy védelmet nyújtanak. Főleg száraz, szeles időben fordulhat elő, hogy a levegő szálló azbeszt-port tartalmaz. A legnagyobb kitettség sajnos már lezajlott, anélkül, hogy a beruházó tájékoztatta volna a lakosságot a kockázatokról: ez a bontási munkák ideje alatt volt, amikor a szabálytalan bontás miatt szállt a por mindenütt.
A faátültetéssel mi a baj?
A faátültető gépet nem arra találták ki, amire az Ingatlanfejlesztő Zrt. használja. Arra kellene jó esetben használni, hogy ültetésre megfelelően előkészített, maximum 10–20 éves fákat lehessen behozni a városba, egyfajta gyorsított zöldterület-fejlesztés, parkosítás céljából. Jó drága mulatság, de esetenként lehet értelme.
Viszont az Ingatlanfejlesztő Zrt. nem ebből a célból használ átültető gépet, hanem az építkezések útjában levő fákat szándékozik átültetni, csak azért, hogy megfelelő propagandával megtámogatva zöldbarát képében tetszeleghessen.
A legnagyobb gond az, hogy ezek a városban fejlődött koros fák nem is élik túl az átültetést, azaz propaganda és szemfényvesztés az egész. Legutóbbi információnk szerint a megszűnt Vidámparkban átültetett 60 db fából 11 máris elpusztult; szakértők szerint a többi fa esetében is csak körülbelül 3 év után dönthető el az átültetések sikeressége (https://goo.gl/QjF2Tu).
Emlékezzünk arra is, hogy az Ingatlanfejlesztő Zrt. eredetileg a fák átültetését nem is tervezte, helyette a fák kivágásával kezdte a munkálatokat 2016. március 17-én, amelyet civil tiltakozók akadályoztak meg, elindítva ezzel a Ligetvédők mozgalmat.