A Kunigunda utcában történtek főpróbája a Városligetben volt, a ligetvédőkkel szemben
Rutinból dobták ki a képviselőket az MTVA székházból?
Itt a recept, hogyan bánj nemkívánatos tiltakozó polgárokkal, vagy jogukat gyakorló ellenzéki képviselőkkel: biztonsági emberek durvulása, rendőrök szemhunyása, majd jegyzői döntés alapján intézkedés, azaz a nyilvánvalóan sokkal bonyolultabb konfliktus puszta közigazgatási üggyé degradálása.
Nem tudtuk nem észrevenni a párhuzamot a rabszolgatörvény ellen kialakult decemberi civil megmozdulások és a Városliget beépítése ellen több, mint másfél éve tartó tiltakozó mozgalmak között. A biztonsági őrök és a rendőrök jogtalan intézkedései kapcsán számos esetben déjà vu érzésünk támadt.
Mindkét eseménysorozatnál megfigyelhető volt, hogy százával riasztották a készenléti rendőröket békésen tüntető civilekhez. A másik fontos hasonlóság a két eseménysor közt, hogy a konfliktusos helyzetbe került biztonsági őrök szakmájuk alapvetéseivel sem voltak tisztában, és olyan kényszerítő eszközökhöz folyamodtak, melyekhez nem volt joguk.
A mostani tiltakozó akciók során több, a Ligetből számunkra már ismerős arcot fedeztünk fel a rendvédelem képviselői közt. Sokan emlékezhetnek a Ligetből egy alacsony termetű, meglehetősen határozott hölgyre, aki, miután elhadarja, hogy a tüntető polgárok viselkedése jogot sért, felszólítja őket a távozásra. Ha az elkövető harmadszori felszólításra sem távozik, a készenléti rendőrök erőszakkal távolítják el az illetőt.
Ez a rendőri intézkedés egyébként még rendben is lenne, ha a civilek valóban jogsértést követnének el. Csakhogy a jogsértés ténye már a városligeti tiltakozások esetében is minimum vitatható volt. Az említett hölgy azonban azóta is, különböző civil megmozdulások esetén könnyedén állapítja meg a jogsértés tényét, majd ellentmondást nem tűrően intézkedik a civilekkel szemben, akiknek ezek után az a nyugtalanító érzésük támad, hogy a rendőrség valójában nem is a békés civilek, hanem valamely kiváltságot élvező szerv vagy személy privát érdekeit védi.
A későbbiekben azután kiderült, hogy a civileknek igazuk volt. A Ligetvédők esetében ugyanis már több ízben kimondta a bíróság, hogy a rendőrök jogszerűtlenül jártak el a civileket vegzáló intézkedéseik során.
A Kunigunda utcában történtek alapján úgy látszik, hogy a rendőrök nemhogy nem tanultak a korábbi esetekből, de ugyanazokat a hibákat ismét elkövetik, ezúttal országgyűlési képviselőkkel szemben.
“Érdekes” hasonlóság volt az is, hogy amikor egy, a NER-hez nem passzoló személy kért rendőri intézkedést, akkor az halasztható volt, amikor azonban a kormány játékszereit védő biztonsági őrök, igazgatók kérték a helyzet tisztázását, a rendőrök azonnal intézkedtek a kérésük — és nem a jogszerűség — szerint.
További párhuzam is megfigyelhető a két esemény között. A biztonsági őrök nagy magabiztossággal utasítgatták a rendőrség alkalmazottait, holott erre nyilvánvalóan nincs lehetőségük, de ami szinte már komikus volt, hogy a rendőrök rendre és kérdés nélkül szót is fogadtak a ,,parancsnak”.