Az expat melók legjobb része a csajozás. Azokban az országokban, ahova rendszerint expat-eket küldenek, a nők egy jelentős részére pusztán az, hogy külföldi vagy rendkivül stimulálóan hat. Saját tapasztalatom szerint ez az arány a 35 év alatti korosztályban, tehát ott, ahol igazán számit, durván 30%.
A munkahelyi csajozásnak millió módja van, én a következőt szoktam használni: már az első nap meglátogatom azt a pár embert, akit ismerek — ha nincs más, hát azokat a HR-eseket, aki a költözködésemet meg a papirjaimat intézték. Ez utóbbi esetben kötelező vinni valami édességet, hogy megköszönyjük a fáradozásaikat. Szerencsére a nyitott cublicle világban minden potenciális érdeklődő hallja, hogy külföldi vagyok; 10-15 perc elég is.
Távozáskor már lehet látni, hogy kikkel érdemes foglalkozni: nekik már meg is lehet ereszteni egy barátságos “HI”-t, amit jó, ha azonnal követ egy tört, de még érthető jónapot a helyi nyelven. Velem már előfordult, hogy már ezen a ponton alig birtam szabadulni. A hír gyorsan terjed, így gyakorlatilag egy héten belül láthatóan egyre több az olyan pillantás, amit megéri egy HIjónapottal viszonozni…és ha szerencsénk van, már lehet is válogatni.
A barástságosabbaknak az első vagy a második héten küldök egy üres emailt MAGNUM?-al a subject-ben. Válaszra nem szoktam várni, felkapok egy magnumot a boltban és meglepem őket. Innen gyakorlatilag minden magától megy.
Figyelni kell, hogy egy nőnél max egy hónapnál tovább ne radjunk le — nyilván ha csak egy-két hónapig maradunk, még kevesebb időre sem. Nem ritkán ehhez meglepő fegyelmezettségre és módszerességre van szükség. Csak azért mert zártunk egy deal-t (3. fázis), nem szabad hanyagolni a többi fázist. 1. HIjónapot, 2. magnum, 3. (remélhetőleg pazar) szex, 4. megfelelő leépítés
A leépítés a legnehezebb, és csak a legnagyobb lúzerek nem tulajdonítanak neki megfelelő jelentőséget — bár a legnagyobb lúzerek a HIjónapotig sem jutnak el. A gyakorlat azt mutatja, hogy a könnyűvérű nők gyakran rendkívül eredményes menedzserek: van stílusérzékük, vállalnak kockázatot, nem nagyon érdekli őket, hogy mit gondolnak a birkák, gyakran kimondottan gátlástalanok stb.
A telco bizniszben például több nőt is láttam elég komoly karriert befutni, akik közül az egyik, miután elvetette magát a főnökével, a vezérigazgatói szintig vitte; most szexuális játékokat próbál eladni pároknak az interneten, ki tudja miért. De én magam is promótáltam nőket a szexuális teljesítményük alapján például az IT piacon. A szex és a promóció együtt a legjobb kapcsolatépítő: akár évtizedekig is tart és kölcsönösen hasznos.
Megjegyzés: azok a nők, akik kizárólag a karriernek élnek és úgy akarnak a “csúcsra” jutni egyrészt ugyan olyan ostobák, mint az ugyan ezzel az ambícióval rendelkező férfiak, másrészt pedig már nem nők: a kettő kölcsönösen kizárja egymást. Zárójelben: nyilván a kizárólag a karriernek élő férfi sem férfi akkor sem, ha nőzik, de különösen, ha nem nőzik.
Röviden: ha nem csajozol a munkahelyen, akkor vagy
- birka vagy, vagy
- nem gondolkodsz, vagy
- nem veszed magad komolyan, vagy
- felelőtlen vagy, vagy
- a fentiek mindegyike
Email me when Multis karrier publishes stories
