HeatVentors Interjú — Első rész

Women Startup Competition
Női Vállalkozók
Published in
5 min readNov 13, 2017

A 2017 júniusának végén tartott Women Startup Competition Demo Day különdíjasként Rita és Zoli részvételi lehetőséget nyertek a China Start programba. A program kifejezetten start-upoknak szóló oktatásán kívül lehetőséget biztosított nekik jelentős kínai befektetők előtt prezentálni saját fejlesztésű hőtároló rendszerüket. Erről az élményről mesélnek interjúnkban és arról, hogy milyen újabb kapukat nyitott meg nekik a versenyen nyert út.

Meséljetek, pontosan mit is jelentett ez a különdíj számotokra?

A China Start programon való részvételi lehetőséget a Women Startup Competition nemzetközi döntőjének különdíjaként nyertük. Ugyan, a versenyző csapatok közül volt, akiknek a projektje sokkal előrehaladottabb állapotban volt, mint a miénk, viszont az ötletünkben rejlő lehetőségeknek köszönhetően mi érdemeltük ki ezt a rendkívüli különdíjat.

“Már akkor egyértelmű volt, hogy számunkra a különdíj jóval többet ér, mint maga a fődíj. Az öt napos program alatt nem csak oktatásokon vettünk részt, hanem olyan tapasztalatokat, kapcsolatokat is szereztünk, ami által rengeteget tudunk fejlődni.”

Mit tapasztaltatok, miben különlegesebb a ti technológiátok, mint a Kínában fellelhető technológiák többsége?

Jelenleg a hőtárolást vizes tartályokkal valósítják meg világszerte. A hagyományos tárolókhoz képest mi akár 90 százalékkal csökkenteni tudjuk a tároló méreteit ezáltal csökken az alapanyag igény is. Amerikában már kezdenek megjelenni a fázisváltó anyagos tárolók, viszont velük szemben a mi előnyünk az optimalizációs modellünk és a különleges kialakításunk. Ezek segítségével 20–40 százalékkal tudjuk növelni az energiahatékonyságot, az amerikai megoldásnál jóval kedvezőbb áron. Kínában különösen fontos a rendelkezésre álló hely megfelelő kihasználása, ezért komolyak a piaci lehetőségeink.

Mi az, ami miatt ilyen nagy az érdeklődés veletek kapcsolatban és mi az, amit “lehetetlen” utánatok csinálni?

Már több mint 5 éve foglalkozunk a fázisváltó anyagokkal, a különleges kialakítás és az optimalizációs modellünk ennek a kutatásnak az eredménye. Mivel minden eset egyedi, így minden alkalmazásnál külön el kell végezni egy optimalizációt, hogy a tároló megfelelően működjön. Enélkül az optimalizáció nélkül hiába másolnak le egy adott tartályt, az más külső feltételek mellett nem fog működni. Persze megfelelő munkával az optimalizációt más is kifejlesztheti, nem alkottunk lehetetlent, ezért is fontos, hogy minél előbb piacra lépjünk és befejezzük a technológia szabadalmaztatását.

Mi volt szakmailag a legnagyobb élmény?

Rengeteget fejlődünk az út során. A főszervező, Bo Ji mindent elkövetett, hogy minél jobban megismerjük a kínai kultúrát, így célzottabbá és érthetőbbé tudtuk tenni a mondanivalónkat.

“Több neves oktató tartott nekünk órákat a CKGSB egyetemről, ahonnan a legnagyobb vállalkozók pl.: Jack Ma (Alibaba alapító tulajdonosa) kerültek ki.”

Több befektető érdeklődött a technológia iránt, viszont kint csak nagyobb összegű befektetéseket adnak, így azt kérték, hogy a pilot projektek után térjünk vissza hozzájuk az eredményekkel. A nagyobb energetikai cégek képviselőit viszont már ebben a kezdeti fázisban is sikerült meggyőznünk, velük azóta is kapcsolatban állunk, levelezünk az együttműködéssel kapcsolatban.

Mi volt az, ami a legmegdöbbentőbb volt számotokra az út során?

Az emberek személetmódja volt. Egy jól bejáratott prezentációval mentünk ki, melyet nagyrészt a Women Startup Competition Bootcampje alatt tökéletesítettünk. Viszont a kinti emberek teljesen máshogy gondolkodnak, ezért folyamatosan változtatnunk kellet a prezentáción, minden nap tapasztalatát bele kellett építenünk a következő napi szereplésünkbe.

Nagyon érdekes volt megtapasztalni a méretkülönbségeket. Ez nem csak az emberek számában és sűrűségében látszott, valamint az épületekben, hanem a gondolkodásmódban is. Kínában az üzleti életben az általános célkitűzés, hogy 2–3 éven belül meglegyen az 1 milliárd dolláros cég értékelés. Ha ez nem jön össze akkor valamit nagyon rosszul csinálsz!

Hogyan látjátok a jövőtöket ezek után? Miben változtat ezen a díj és az út?

A jövőben először magyarországi pilot projekteket szeretnénk megvalósítani, mellyel kapcsolatban már több nagyobb céggel folynak tárgyalások. Ezután minél előbb szeretnénk piacra lépni.

“Természetesen nem csak a magyar piacban gondolkodtunk eddig, de most már kapcsolataink is vannak egy nemzetközi színre lépéshez.

Ezt maximálisan támogatta a China Start program és a kint töltött idő, mert több ottani céggel sikerült személyesen is felvennünk a kapcsolatot, akikkel azóta is levelezünk. A velük kialakított kapcsolatot szeretnénk minél előbb kiaknázni, mert nagyon nyitottak az együttműködésre.

Érdekessége a kínai útnak, hogy bár 7000 kilométerre voltunk Magyarországtól, PR szempontból a nagy távolság ellenére is jó hatást gyakorolt a hazai sikereinkre: az interneten megjelenő cikkeknek köszönhetően rengeteg magyar megkeresést kaptunk azóta.

Milyen vállalkozókkal, vállalatokkal találkoztatok, mi és ki volt az, akinek egy-egy kiemelkedő pillanatot köszönhettek? Mi volt az?

Találkoztunk Kína legnagyobb napkollektor és napelem gyártóival, akik érdekeltek a hőenergia újszerű tárolásában. Ők is nyitottak az együttműködésre az itthoni pilotok után.

És egy testvérpárral, akiknek 10.000 gyáruk van Kínában és szintén szeretnék beépíteni a technológiánkat. A tárgyalások most is folyamatban vannak, reméljük, hogy pozitívan végződik!

“A főszervező Bo Ji személye meghatározó volt, ahogy szakmai professzionalizmussal és apai szeretettel ötvözve terelgetett minket. A szervezői feladatok mellett mindig volt ideje a csapatokra, biztosítva mindenkit, hogy a jövőben bármikor fordulhatunk hozzá segítségért.”

A csapatok is rengeteget segítettek egymásnak. Mivel mindenki más termékkel érkezett ezért egyáltalán nem alakult ki konkurencia helyzet. Tanácsokat, tapasztalatokat osztottunk meg egymással, mindenki más országból érkezett ezért a későbbi piacra lépés szempontjából is hasznos volt a különböző szemléletekkel összevetni a miénket. Több csapat már a sokadik exitjén volt túl, az ő személyes példáikból is sokat tudtunk tanulni.

Az interjú második részét olvashatjátok következő cikkünkben.

Mr. Bo Ji-vel, a CKGSB képviselőjével találkozhattok November 22-én, szerdán a Women Startup Competition-nel közösen szervezett panelbeszélgetésen. Kattintsatok a részletekért és vegyétek magatokhoz a meghívótokat itt: http://bit.ly/2hnEEwa

--

--