Labuan Bajo (november 21- 26)

Végre a víz alatt…

Ahogy már előzőleg írtam Nusa Tenggara kisebb-nagyobb szigetek együttese, ide tartozik például Lombok, Flores, Sumba, Sumbawa, Komodo, Rinca, Gili szigetek, Timor és még temérdek más kis sziget. A tervünk az volt, hogy bejárjuk Florest, majd visszafele indulunk Bali irányába és megnézzük Komodót, Lombokot, a Gili szigeteket, Balin töltjük a Karácsonyt és az Új évet és a vízum lejártakor, január elején itt is hagyjuk el az országot.

Ahogy a terv megszületett gyorsan vásároltunk is másnapra egy repjegyet Baliról Floresre, pontosabban Flores legnyugatabbi városába, Labuan Bajoba.

A reptéren szembesültünk vele, hogy nem akar ám olyan sok ember ide utazni, úgyhogy a gép, amit nekünk osztottak egy propelleres kisgép volt. :) Nem tűnt nagyon masszívnak, de végülis teljesen korrekt volt.

Maga a másfél órás repülés pedig hihetelen gyönyörű volt, hiszen (nem olyan magasan, mint ahogy a nagy gépek mennek) kisebb-nagyobb és egészen aprócska szigetek felett repültünk el, mielőtt földet értünk volna, magát Komodót is láttuk felülről.

Labuan Bajo egy poros kis muszlim halászfalu a domboldalban egy darab főutcával, ahol egymás hegyén hátán vannak az éttermek, az utazási irodák és a búvárboltok.

Itt ugyanis semmi mást nem lehet csinálni, azon kívül, hogy meglátogatod a sárkányokat a közeli szigeteken vagy merülni mész. Mi azért nem akartunk így hirtelen beleugrani a meglehetősen drága szervezett programokba, úgyhogy megkérdeztük szállásadónkat, Korneliust, hogy mégis milyen más lehetőségek vannak itt.
(Egy kis kitérő: Kornelius egy nagyon basic 3 sajátfürdős szobából és egy közös hálótermes nagyobb szobából álló szállást vezet. Nagyon kedves és segítőkész, szívesen mesélt. Mint megtudtuk a szállás nem az övé, de ő vezeti és minden profit, amit felhajt, az az övé. Ottlétünk alatt pont ott voltak az igazi tulajok is egy holland férfi és Hollandiában született, de indonéz származású felesége. Sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy amikor évtizedekkel ezelőtt jártak itt először, Kornelius volt az ‘idegenvezetőjük’ és annyira megszerették őt is meg az országot is, hogy egyrészt elhatározták mindenképp szeretnének neki segíteni valahogy és másodszor pedig ők még ide sokszor el szeretnének jönni. Vettek hát egy földdarabot Kornelius nevére, mert Indonéziában csak indonéz birtokolhat ingatlant, és elkezdtek építeni rá. Azóta minden évben 4hónapot itt töltenek, a maradék szobákat pedig Kornelius kiadhatja és így segítik a családját. Nem ez az egy ilyen sztori van itt…)

Moszkítófüggöny mögött a kis szobánkban. Igen, az ajtó alatt bármi bejöhet… :)

Nade visszakanyarodva az eredeti mondandómhoz: béreltünk Korneliustól motort és elrobogtunk egy kis szigetnyúlványra, ahol a vízben 2perc úszás után gyönyörűséges dolgokat találtunk (óriási tengeri csillagok, színes korallok meg ezerféle hal).

/A videókhoz a színeket tessék hozzáképzelni, mert sajnos a kamera nem adja vissza azt a színkavalkádot, amit mi élőben láttunk… :( /

Hazafele „beleütköztünk” egy kilátópontba -micsoda véletlen, a neve Emilia viewpoint volt- ahonnan hihetetlen naplementében volt részünk.

Este pedig gyorsan leszerveztünk egy másnapi merülést a Komodo Nemzeti Parkban és megvacsoráztunk az éjszakai piacon. Ezt úgy kell elképzelni, hogy sok kis stand egymás mellett a tengerparton, az utca fél egy kis asztalon ki vannak pakolva a friss halak meg tengeri herkentyűk, kiválasztod melyiket szeretnéd és kérésedre ott a helyszínen meggrillezik és tálalják rizzsel meg zöldségekkel. Én egy pirosat választottam, Peti meg egy szürke pöttyöset, mindkettő iszonyat finom volt.

Másnap korán reggel keltünk és csatlakoztunk aznapi búvártársainkhoz, 4 spanyolhoz, 2kínaihoz és egy némethez. Kihajóztunk Rinca szigetéhez, ahol a társaság fele elment sárkányokat nézni (mi inkább a 3merülést választottuk). A többiek pedig megkezdték első merülésüket. A Komodo Nemzeti Park az egyik leggyönyörűbb hely a világon víz alatti látnivaló tekintetében, ennek oka pedig az áramlatokban rejlik. A kis szigetek körül rengeteg hideg-meleg áramlat kavarog, valamelyiket szabad szemmel is lehet látni a hajóról, ahol a két áramlat találkozik, megtörik a víz. Valamelyiket egyáltalán nem lehet látni, mert nem a felszínnel párhuzamosan megy, hanem fentről le. Az áramlatok miatt iszonyatos változatosság, sokszínűség van a víz alatti élővilágban. Azonban ami a tenger lakóinak jó, az nagyon veszélyes is lehet a búvároknak, hiszen ezeknek az áramlatoknak igen nagy sodróereje van és ha valakit a rossz irányba sodor, akkor annak baj is lehet a vége. Az első merülés várakozásainkkal ellentétben nem volt igazán szép, sőt olyan helyen voltunk, ahol a korallok eléggé lepusztultak voltak ezért csak nagyobb halak, teknősök úszkáltak arra, viszont megtapasztalhattuk, hogy milyen mókás is az áramlattal úszni és mennyire nehéz ellene.
Utólag derült ki, mindez nem ok nélkül történt, hiszen a második hely egy apró sziget, óriási korallfallal és nagyon erős áramlatokkal. Szóval az első merülés kb egy teszt volt, hogy megugorjuk-e a kettes szintet. Simán ment. :) Ez a második merülési pont hihetetlen gyönyörű volt: nem volt a korallfalon egyetlen olyan milliméter sem, ahol nem horgonyzott volna valami gyönyörű élőlény. Még csak tizedüket sem tudom sajnos megnevezni, mintha egy igazi kis víz alatti városban úszkáltunk volna. De tényleg: a színes kis halaknak saját korallpalotájuk volt, a csigák meg rákok húztak be saját csigaház bunkereikbe ahogy elhaladtunk mellettük, a murénák meg gonoszan tekingettek ki barlangjaikból, a mély víz felől elvitorlázott egy-egy nagyobb hal, mintha járőrözne, a teknősök meg a korallokat rágcsálták, ügyet sem vetve ránk. Húúú nagyon élveztük! :)

/1:10-nél teki és ha nézitek a sok kis úszó törmeléket, akkor láthatjátok milyen erős az áramlat/

A terv az volt, hogy megkerüljük a szigetet, úgy hogy odafele az áramlattal szemben, visszafele meg vele úszunk, de félúton a merülésvezető meggondolta magát, így visszafordultunk majd megint megtettük ezt az útvonalat. Persze másodjára is volt rengeteg új dolog, szóval mi nem bántuk. Mikor feljöttünk, akkor tudtuk meg mire volt ez az egész hajcihő az oda-vissza úszkálással. Ahol visszafordultunk, ott kezdődött a lefelé áramlat, ami most erősebb volt, mint a merülésvezető azt előtte gondolta és nem akart kockáztatni, mert előző hónapban itt halt meg valaki, aki nem volt elővigyázatos és túl mélyre sodródott
A harmadik merülési pont a ‘manta pont’ volt, ahol a beígért manta rája hordákkal ellentétben mi csak kettővel találkoztunk, azok is gyorsan elhúztak a fejünk fölött, de azért így is nagyon különleges volt látni őket. Sokkal nagyobbak, mint gondoltuk, sokkal ijesztőbbek is, pedig ennél kecsesebben szerintem nem is lehetne vízben repülni, tényleg mintha szárnyalnának. Peti nagyon sajnálta, hogy nem jöttek közelebb, nekem azért jó volt így is… :)

Szóval az egész nap egy élmény volt, amit csak megkoronázott, hogy a 2órás visszahajókázást már koraeste kezdtük meg, így pont belehajóztunk a naplementébe…

Peti már a visszafele úton elég csendes volt, de betudtuk annak, hogy kimerítette a nap, viszont mire felértünk a kis dombunk tetejére, annyira rosszul volt, hogy majd leesett a lábáról és tiszta láz volt. Tüszősmandula gyulladás. Már megint. Gyorsan C-vitamin, torokfertőtlenítő, lázcsillapító. És bár az évenkénti ‘Peti és a tüszősmandula’ című sztorikból tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű, reméltük, hogy ennyi elég lesz és a szervezete majd felülkerekedik valahogy. Volt nálunk több antibiotikum is, de nem mertem semmit adni, mert már egy ideje profilaktikusan szedtünk Doxycyclint malária ellen (ennek tüzetesen utánanéztünk: olyan nagy az átfertőzöttség, hogy hülye aki Nusa Tenggarára jön malária elleni védekezés nélkül). Szóval adtunk egy éjszakát Peti szervezetének, hogy küzdjön, hátha győz. Hát a másnap sem volt sokkal jobb, de legalább rosszabb sem. Úgyhogy közösen úgy döntöttünk kap még egy napot második antibiotikum nélkül, aztán nincs más megoldás muszáj beszednie. (a Doxycyclint semmiképp nem hagyhattuk abba még 2 teljes hónapig és egy második, jó erős antibiotikummal nem akartuk leterhelni a szervezetét.) De szerencsére harmad napra jobban lett és aztán még két nap pihi teljesen helyretette. Ebben a két napban csak leballagtunk a központba egy drága szállodába, ahol néhány gyümölcslé fejében használhattuk a medencét pazar kilátással és Peti csak gyógyulgatott az infinity poolban miközben kitaláltuk a további programokat… :)

Arra jutottunk, hogy azért jöttünk Floresre, hogy bejárjuk -meg persze a komodói sárkányok és merülés miatt. A merülés megvolt, a sárkányokat a visszafele útra hagytuk, így a következő lépés motort bérelni és útra kelni, hogy 2keréken bejárjuk ezt a vulkánokkal és esőerdőkkel szabdalt izgalmas szigetet…

Like what you read? Give emi bekpek a round of applause.

From a quick cheer to a standing ovation, clap to show how much you enjoyed this story.