Lóci Writes a Poem
an Easter verse translation
a poem by Lőrinc Szabó, translated by Joe Váradi
Szabó often invoked his children in his poems. Young Lőrinc went by the nickname Lóci, pronounced “low-tsee”. The original poem below has a 9–8–9–8 syllabic rhyming structure, which I preserved.
Lóci Writes a Poem
Easter season upon us. Outside
in the garden, a lamb bleating,
apple trees just now starting to bloom,
peach blossoms begun receding,
I had just undertaken to cast
life and death into poetry,
when suddenly the door swung open,
and Lóci stepped in front of me
and he announced: “Dad, I wrote a poem!”
“But, you don’t yet know how to write!”
"I didn’t write it, I thought it up.”
"Let’s hear it.” “Listen up, alright?”
said Lóci, and began to recite
his composition made of two lines:
“He who gives life day after day
can suddenly take it away.”
I raised my eyebrows high: “Who?” I asked,
“Who is it about? Is that it?”
“It’s about God, that is the title!”
came the rejoinder from the kid.
“Don’t you think that it’s missing something?”
I asked, with genuine surprise.
"No,” said he, “this is life, and from this
everything else you can surmise.”
“Correct, this does say it all, you’re right,
nice poem, go play now, well said!”
Half-astounded I kissed my son’s,
my Lóci’s six-year-old forehead …
He ran off … Outside a lamb bleated
and the bright light of springtime shone,
and I, with thoughts hopelessly scattered,
wrote this poem instead of my own.
I find it a particularly enjoyable challenge to translate dialog between child and parent. For more examples of this, see Little Klara’s Surprise, and The Owl.
I dedicate this translation to my son Fire Ninja 17.
the original Hungarian:
Lóci verset ír
Ünnep előtt volt. Kint a kertben
húsvéti bárány bégetett,
most borult virágba az alma,
a barackfa már vetkezett,
én meg épp versbe igyekeztem
fogni életet és halált,
mikor egyszerre nyílt az ajtó,
jött Lóci és elémbe állt
s megszólalt: — Apu, verset írtam!
– De hisz még nem tudsz írni, te!
– Nem is írtam, csak kigondoltam.
– No, halljuk. — Hát figyelj ide, –
szólt Lóci, azzal nekikezdett
s két sorban elmondta a verset:
„Az életet adja, adja,
egyszerre csak abbahagyja.”
Én nagyot néztem: — Ki? Kiről szól
a versed? Ennyi az egész?
– Hát az istenről, az a címe! –
magyarázta a gyerek; és:
– Nem kéne még valami hozzá?
kérdeztem én kiváncsian.
– Nem hát, — felelt ő, — ez az élet,
ebben már minden benne van.
– Benne van, jól van, igazad van,
szép a vers, menj és játssz tovább! –
Szinte ijedten csókoltam meg
Lóci hatéves homlokát…
Ő elrohant… Kint ragyogott a
tavasz, a bárány bégetett
s én eltünődve ezt a verset
írtam a magamé helyett.
