A csempészett cigik mérgezőbbek

az Országos Természetegészségügyi Intézet tanulmánya szerint.


Az intézet a NAV által lefoglalt kínai, ukrán és szerb cigaretták toxicitását hasonlította össze az Magyarországon legálisan forgalmazható dohánytermékekével. A vizsgálat elsősorban az olyan egészségkárosító hatású komponensek jelenlétére terjedt ki, mint a fémek, az illékony szerves vegyületek és a poliaromás szénhidrogének (PAH). Mint megállapították, az emberekben bizonyítottan rákot, valamint bőr- és tüdőelváltozásokat okozó nikkel az egyik csempészcigiben kétszer nagyobb mennyiségben volt jelen, mint a legálisan kapható cigarettákban.
A vesékre, májra és a herékre rákkeltő hatású kadmium vegyületeit négyszer nagyobb mennyiségben tudták kimutatni, míg a bizonyítottan rákkeltő benzol is 50 százalékkal nagyobb mértékben volt jelen. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy az egyik elkobzott cigarettában háromszor annyi daganatkeltő komponense van a poliaromás szénhidrogéneknek, mint a többi cigiben.

A fenti idézet az Indexen megjelent Országos Természetegészségügyi intézet tanulmányáról írt cikkből származik.

Én már több, mint egy éve kézzel tekert cigit szívok, ami jóval erősebb, mint akármelyik bolti cigi. Vajon az mennyire lehet káros?

Email me when Off Topic publishes stories