Könyvelők a digitalizáció korában III.
A 6d, szerkezeti változás és új szereplők a piacon
2017 és 2018-ban több előadást tartottunk a témában. Előadásainkal az volt cél, hogy ne a robotok eljövetelével ijesztgessük a résztvevőket, hanem gyakorlati útmutatót adjunk azoknak a könyvelési szolgáltatást nyújtó vállalkozóknak, aki ebben a felgyorsult világban továbbra is kimagaslót akarnak nyújtani.
Kahneman és Tversky óta tudjuk, hogy az emberek általában a negatív információkra “éhesek” és észlelésük is ebbe az irányba torzít, melynek evolúciós okai vannak. A túléléshez, a veszélyre való felkészüléshez ugyanis a negatív információk fontosabbak. Prezentációnkban azt a célt tűztük ki, hogy bemutassuk nem is annyira veszélyes talán ez a világ, ezért nyugodtan beengedhetjük az optimistább véleményeket is, így mi is két optimista modellel készültünk.
Diamantis — Kotler 6D
A prezi első részében Peter Diamantis és Steven Kotler modelljét mutattuk be, mely a digiatalizáció “6D”-jén keresztül mutatja be, hogy egy digitális technológia milyen fázisokon keresztül fejlődik, és miképpen befolyásolja a körülötte lévő környezetet.
A 6D megismerése szerintünk fontos annak megértéséhez, hogy az ami a könyvelési szakmában, a könyvelés technológiájában jelenleg történik, vagy történni fog az egy teljesen természetes, normális folyamat és ezeket a folyamatokat az serkenti, hogy a számviteli adatok digitalizálódtak, sőt egyre rohamosabb mértékben digitalizálódnak.
A modell megértése, annak elfogadása esélyt ad a gyakorló stratégáknak arra, hogy legalább a következő 2–3 évben meghatározhassák milyen irányba vezessék könyvelési vállalkozásaikat.
A 6d angol nyelvű infografikája itt található, de hamarosan elérhetővé tesszük az előadás anyagának ezt a részét magyar nyelven is.
A könyvelési technológia szereplői a digitálizálódott térben
Az előadás második modellje, egy a Riport munkatársai által létrehozott “térkép”-modell volt, mely a digitalizáció mértékének függvényében a könyvelési piac szerkezeti változásait próbálta demonstrálni, ráadásul mindezt a magyar kontextusban is bemutatva.
A térképből kiolvasható legfontosabb két állításunk a következő volt.
- A digitalizáció hatására a könyvelési szolgáltatás fókuszpontjaiban szerkezeti változás megy keresztül, melynek legfőbb következménye, hogy a korábban “tranzakciós könyvelés” (az adatok rögzítése) súlyú szolgáltatás átalakul és egyre inkább a tanácsadás fókuszú szolgáltatásra kerül a hangsúly.
2. A szerkezeti változás illetve a digitalizáció új szereplőket teremt a könyvelési/számviteli piacon. A korábban inkumbensnek számító könyvelőszoftver gyártók és ERP fejlesztő cégek mellé, egyéb piacról származó “nagy” szereplők jelennek meg mint a bankok, vagy akár maga az állam. A nagy játékosokon kívűl megjelennek kis szatelit szereplők is ,akiknek eddig nem voltuk közük ehhez a piachoz, de úgy érzik, megoldásaikkal gyorsítani tudják a digitális fejlődést és átállást.
A lenti ábrán található térképen elhelyeztük azokat a szereplőket, akik már megjelentek és aktívak a piacon, méghozzá mindenkit azon a területen, ahol jelenleg kifejtik hatásukat. (A térkép frissített 2019-es verziója itt található)
Megjelentítettük új szereplőként a tranzakciós könyvelés automatizálásában az OCR vagy akár machine-learning technológiákra épülő új szereplőket pl. a Billcity-t, de ugyanezen a területen teljesen más technológia megközelítésből pl a szamlazz.hu-t.
Bemutattuk az állam egyre növekvő szerepvállalását, mintahogy banki oldalról érintettük a MKB fintechlabját. Ez utóbbi nagyon sok olyan új szereplőt tömöríthet, akik beleszóhatnak majd később az új digitális tér formálásába.
Térképre tettük az OTP egyre népszerűbb eBiz alkalmazását, ami a psd2 előhírnökeként a banki adatállomány, számlázás és riporting összekapcsolásával már működő digitális megoldásokat nyújt.
Beszéltünk a V-ADO tranzakciós adózásban betöltött megoldásairól és természetesen magunkról a Riportról is említettünk egy pár szót riporting/adaptív tanácsadás kontextusban.
A térkép szélére elhelyeztünk néhány olyan szereplőt akik a szélről bármikor beléphetnek, vagy azért mert érdekes lesz nekik a magyar piac (külföldi ERP, könyvelőszoftver megoldások), vagy pedig más okból potenciális szereplőkké válhatnak.
És végül…
A prezenztáció végén egy kis útravalót is csomagoltunk, melynek legfontosabb pontjai itt találhatóak, de ezekről részelteiben egy külön bejegyzésben majd beszámolunk.
- nem kell pánikolni
- Jó könyvelő = IQ+EQ+DQ (intelligencia, emocionális intelligencia, és digitális intelligencia)
- Lássuk, be hogy az adatrögzítés megoldható és oldja meg más
- Digitális termék > Digitális stratégia
- Új árbevétel modell, melyben a tanácsadás kerül előtérbe
- Minden eszköz annak érdekében rendelve, hogy a tanácsadás előtérbe kerüljön, teljes újrapoziciónálás
- Mobillá válás
- Költségek átgondolása
Korábbi bejegyzéseink a témában itt, szép napot!