Manapság nehézkesen megy az írás, be kell, hogy lássam. Sőt, még akár azt is mondhatnám, hogy igen szerény a teljesítményem, mert már jó ideje nem néztem be a saját kis világomba, és ki tudja, ez idő alatt mit összekínlódtak a „hőseim” a figyelemhiány miatt, de hiába, irántuk érzett szánalmam még kevés a motivációhoz. Nem igazán van kedvem velük foglalkozni, mert úgy érzem, nem adnak nekem semmit.
A fentebbi gondolatok elég gyakran megtalálnak, főleg, mikor komolyan unatkozom, és nagyon sok időm lenne írni. Akkor, miért is nem írsz? teszi fel az unalomtól eltelt agyam a kérdést, és már kész fegyvertáram van az ilyen számonkérések ellen. Ha a „most a legutóbb is sokat haladtam…”, és a „kell egy kis szünet mindenkinek…” vagy az „írói válságban (what?) vagyok…” nem győzi meg az aktívabb énem, akkor bevetem a nehéztüzérséget a „minek írjak egyébként, úgysem érdekel senkit…” és a legyőzhetetlen „ezen a nyelven úgysem lehet elérni semmit…” érvemet. És lássuk be, nem hiába ez a két érvem a nehézlovasság, mert van mögöttük némi aranyfedezet, mivel a környezetemben jóformán senki sem olvas, pláne nem olyan témájú történeteket, amiket én (szeretek) szeretnék írni. És valószínűleg kevés az esélye egy Christopher Nolantól jött elismerő üzenetre a pergő nyelvezetű témavezetés méltatására is.
De akkor mi szokott rám jönni, ha tovább írok egy-egy novellát, vagy belekezdek valami más kategóriába? Doppergés, cintányér…
Hát az, hogy ingyen feltehetem a netre. Ennyi az egész, nem nagy ügy, de mégis hatalmas különbség a 30 évvel ezelőtti időkhöz képest, mert az egész internet egy megjelenési felület, és ami felkerül, az már kitörölhetetlen lesz, nem úgy, mint a régi magazinok még régebbi lehetősségei. Nem kell kiadókat kajtatni, hogy ugyan már, jó lenne kidobni a könyvemet pár példányban, ha esetleg a főszerkesztő úr úgy gondolja.
Itt nincs főszerkesztő, itt én döntöm el, mit teszek fel, és az én felelősségem, ha a fene nagy szabadságomban és magabiztosságomban olyan híg, élvezhetetlen írást teszek fel, ami még egy képzeletbeli eldugult lefolyón is keresztülmenne, mivel én vagyok a főnök. És…
És én vagyok az, aki nem is ad el semmit. És hogy miért nem?
Legközelebb kiderül.
(Vagy nem? Ha tudom miért nem, akkor miért nem teszek ellene? Ez a nagy kérdés.)