Mindenekelőtt szeretnék bemutatkozni néhány mondatban! Magyar írónő vagyok, Budapesten élek. 2013-ban kezdtem el írni első regényem, ami a Publio Kiadó jóvoltából vált elérhetővé. Soha nem határoztam el, hogy írni fogok, egyszerűen csak megszületett bennem egy történet, jó ideig bennem kavargott, aztán egy nyári napon elkezdtem leírni egy papírra. Magam is meglepődtem, hiszen a szavak néha megzabolázatlanul ömlöttek belőlem. A papírt egy idő után felváltotta a számítógép és kezdett bennem elhatalmasodni egy érzés: szeretném másokkal is megosztani írásom, világom. Elsőként néhány kedves ismerősöm olvasta el, félkész, nyers művemet, akik elkezdtek bíztatni, hogy folytassam és talán nem is olyan rossz az, amit csinálok. Így született meg regényem.
Azon a napon, amikor befejeztem művem, hatalmas elégedettséget éreztem belül, egy nagy munkának tettem pontot a végére, de hamarosan rájöttem, hogy a munka kemény része még várat magára, hiszen könyvemet nem magamnak írtam. Itt ütköztem az első falakba. Rá kellett jönnöm, bár nagyon szívesen kopogtatnék kiadók ajtaján, de ezek az ajtók nemhogy zárva vannak, de szinte a közelükbe sem lehet érni. Egész egyszerűen már az interneten szembe találtam magam azzal, hogy a közismert kiadók nem fogadnak kéziratokat. Senki még egy pillantást sem vetett művemre. Elkeseredtem, de nem adtam fel. Így találtam rá self-publishing kifejezésre. Talán nem sértek meg senkit, ha azt mondom, minden író kicsit kényszerpályára kerül, amikor úgy dönt, egyedül, függetlenül jelenteti meg művét. Nálunk Magyarországon mindenképp. Hisz ki ne szeretné, ha egy hatalmas kiadó megfinanszírozná a költségeket, profi marketingfogásokkal támogatná az írót, és művével lenne kiplakátozva a város? De a kiadók ma már nem vállalnak kockázatokat, így aztán nekünk kell.
Én kényszerpályán voltam, hisz más lehetőségem nem volt a publikálásra. Aki független íróként belevág ebbe a hatalmas munkába, annak tudnia kell, hogy bár a szó nagyon divatos és jól hangzó, mégis nagyon rögös utat választ magának. Rengeteg kitartás és hit kell ahhoz, amit elkezdünk. Magunknak kell megkeresni a lehetőségeket, és el kell tudni adni magunkat és a művünket. Azt hiszem ez a legutóbbi, a legnehezebb. Bár nemrégiben indultam el ezen az úton, már elég sok pofont kaptam, sajnos írótársak részéről is, mégis hiszek a könyvemben. Muszáj hinnem benne, mert ha nem teszem, kitől várhatnám?
Nem, nem vagyok a TOP listák élén, nem töltik le könyvemet százasával. Még várat magára a nagy áttörés, de hiszek benne, és igyekszem mindent megtenni ennek érdekében.
Hogy mi mindent? Szóljon erről a legközelebbi bejegyzésem!