Be ne dőljetek a Momentumnak!
Huszonéves, belvárosi fiatal vagyok, akit érdekel a közélet. Világot járt, világi ember vagyok, vállalkozó és interneten nevelkedett. Röviden> én vagyok a Momentum szavazói célcsoportja, de előbb lőném át a saját kezemet, mintsem rájuk ixeljek. Elmondom, hogy miért, és hogy miért nem kell bedőlni a dumájuknak.
A Momentum mozgalom (vagy már: párt, továbbiakban: MoMo) üstökösként robbant be a közéletbe a NOlimpia kampány után, s bár azóta a vitathatón át a vállalhatatlanig csináltak már mindent, a kormányközeli közvéleménykutatók úgy mérik, esélyesek bejutni a Parlamentbe.
Mindez persze nem meglepő: Franciaországban ugyanaz a taktika, amit a Momentum követ, épp lehozta az elnökválasztást Macron személyében.
Ez a taktika nem áll másból, mint amivel a pop számokat is faragják: trendin fiatalos, előremutató, “nyugatos”, ellenben tökéletesen semmitmondó, nehogy elidegenítsen bárkit is.
Van egy megfigyelés itthon a pártpreferenciákat illetően, miszerint a családokon belül öröklődnek. Vannak jobbos és balos családok, a gyerekek pedig ezt viszik tovább többnyire, ami a magyar történelmet tekintve annyira nem meglepő. Kilengések persze vannak, a gyerekek akkor szavaznak ki a családi preferenciából, ha valami fel tudja őket szívni azzal, hogy Ez Más, Ez Új.
Ennek a manifesztációja volt egy darabig az SZDSZ, később az LMP, egy darabig az Együtt/PM, most pedig a Momentum. S sok támogatójukkal beszélve valóban az látszik, hogy az újdonság ereje (és ezzel a tisztaság ígérete) elegendő, mi több, felmenti őket a kritika alól — hisz jön majd a program októberben, addig felesleges is beszélni bármiről.
Úgyis ideológiamentesek, meg a bal-jobb meghaladásán dolgoznak.
Hogy ez mennyire blőd/hazug elképzelés, arról már cikkeztek mások. Jobb esetben lehetetlen, rosszabb esetben az egyetlen történelmileg “sikeres” példa erre a fasizmus, de nem is ez az igazán baj velük.
Mert én elhiszem, hogy nem rossz szándékú srácok ezek.
A nagyobb baj az, hogy azt se tudják, hányas a kabát.
Bűbájos amúgy, hogy ez a politikai startup (mert úgy viselkedik és úgy néz ki mint egy vállalkozás) hogy tudja előadni a profizmust úgy, hogy a vezérük a saját városában sem tudja, hogy mi hol van. A nagyobb baj az, hogy más területeken is ennyit tudnak: gőgösen nagyokat mondani, akkor is, ha kurvára nem végezték el a házi feladatot.
Vegyünk egy nagyon egyszerű példát, a gazdaságot, amiről a politikai palettán gyakorlatilag senki sem beszél, a témában vezető hetilapjaink pedig a béljóslás szintjén állnak.
Azt mondja a MoMo, hogy:
1) Megszüntetjük a korrupciót
2) Olyan gazdasági modellt építünk, ami a világpiacra termel
3) A pontos részleteket még kidolgozzuk, amihez várjuk a javaslatokat (természetesen egyebek mellett a finanszírozó, finoman is kétes nagytőkésektől).
Hát akkor kedves velem egykorú választó, vegyük végig ezt a jól hangzó szcenáriót!
1) Fegyőr összehívja az oligarchákat, és jól ledorongolja őket, hogy ne tessenek többet lopni: korrupció pipa.
2) Fegyőr összehívja az európai ipari lobbit, és előadja nekik, hogy mostantól Magyarország is a világpiacra termel, tessenek szívesek ilyen beruházásokra adni az EU-s támogatásokat, had versenyezzünk a Siemens-szel meg a Bosch-sal vagy az Alstrommal.
3) Olyan gazdasági programot nyújtunk be, amit a nagyon világi, PC, egyenjogúságpárti stb. nagytőkések mondanak tollba, ami feltehetőleg tök jót fog tenni a szalagmunkásnak, az SSC-ben robotoló fehérgallérosnak vagy a kamionosoknak.
Macronnak tökre bejött, a támogatottsága jelenleg Trumpé alatt van.
Persze ami a valóságban látszik az az, hogy a “cselekvés köreivel” már építik azt a nyugatos bázist, aki egy új rendszer gazdasági gerincét képezheti, de teljesen nyilvánvaló, hogy a Momentum maximum elitváltást jelent, nem valódi alternatívát.
Az igazi beismerést ugyanis ők nem tették meg — és figyelem, enélkül a NER nevű kleptokrácia-project sikere sem érthető meg.
Nem a politikai ideológiák meghaladásáról szól az élet, ugyanis ez soha a büdös életben nem fog megtörténni. Magyarországon a legújabbkori traumát úgy hívják, hogy rendszerváltás, illetve az azt követő rablókapitalizmus — minden más ebből az emlékből csorog le.
Ennek az emlékezetnek több olvasata van, kiváló írásokkal de radikálisan eltérő értelmezésekkel. Amit a nagyon új, nagyon trenyó MoMó kínál, az szövegében hiába szakít az elmúlt huszonhét évvel, lényegében nem.
A rendszerváltozás liberális értelmezése ugyanis az, hogy mi, magyarok még a kapitalizmushoz is hülyék vagyunk, és szarul csináltuk az átmenetet, ezért jutottunk oda.
Az mindegy, hogy a washingtoni konszenzust már a korábbi támogatóik is egy orbitális tévedésnek tartják.
Az mindegy, hogy nagyjából mindenhol ahol ez a folyamat lejátszódott, a vége egy oligarchikus kleptokrácia lett.
Az mindegy, hogy a baloldal teljes és totális megsemmisüléséhez a kétezres évek végére az vezetett, hogy ugyanezt a gazdasági dogmát követték a baloldali pártok (így különösen pikáns a Gyurcsányozás).
A Momentum válasza erre az, hogy próbáljuk meg MEGINT, mert most majd HÁTHA JÓ LESZ.
Gondolom majd vállalhatatlan viselkedésért kidobják a táborból, vagy mi.
A MoMo nem kínál valódi alternatívát, csupán ugyanazt amit eddig is ismertünk, egy emberarcúbb formában.
Ennyi nekem nem elég. És szeretném, ha neked se lenne az.
