Puzsér Róbert hazugsága
Puzsér Róbert egy utolsó féreg.
Puzsér Róbert úgy tesz, mintha érdekelnék a munkások, azok a munkások, akikről nem egészen fél éve még azt állította, hogy elfogytak, mostani cikkében pedig lazán letanulatlanozza őket (sőt megállapítja, hogy a melósok “odaböffentenek”). Pedig az a helyzet, hogy le sem szarja a munkásokat, le sem szarja a proletariátust és a prekariátust. Puzsér az MSZP, egyébként nem túl hiteles, “Fizessenek a gazdagok!” kampánya során minden lehetséges platformon tombolt, hogy milyen ocsmány rákosista szöveg ez. Kár ragozni: bár Puzsér Róbert megrögzötten szereti azt hangoztatni, hogy ő a konzumerizmus, sőt a globális kapitalizmus ellensége, valójában csak egyike a legunalmasabb edgelordoknak, aki nagyjából annyira kemény és lázadó, mint egy, a szomszéd lopott wifijéről trollkodó egyetemista.
Ami miatt mégis érdemes Puzsér Róberttel és a hazugságaival foglalkozni az az, amire ezeket a hazugságokat használja. Nem újdonság, hogy beragadt nála a feminizmus — néha kihangsúlyozza, hogy csak a radikális feminizmus, de úgy tűnik, hogy ennek mibenlétét mindig a saját kénye kedve szerint határozza meg —, és ezúttal is ide lyukad ki, egészen konkrétan az utcai füttyögésnél. Mert Puzsér Róbert szerint az utcai füttyögéssel semmi baj, az utcán nők után kiabálni nemcsak nem gáz, hanem egyenesen kívánatos dolog is, hiszen, ha ezt nem lehetne (bár nem tudom, hogy Puzsér honnan veszi, hogy ennek kriminalizálására lennének komoly törekvések), akkor minden bizonnyal megnyitnánk az utat a tettlegesség előtt.
Mert a füttyögés és a catcalling egy kieresztő szelep, anélkül mindenki állattá válik, ha jól értem a gondolatmenetet. Nehéz eldönteni, hogy ezzel kiről mit akar állítani Puzsér. Alátámasztja a radikális feminizmus állításait a patriarchátus erőszakkultúrájáról, vagy csak a munkássággal szembeni mérhetetlen lenézése bukott ki belőle? Sajnos a szövegből nem derül ki a válasz, de azt megtudhatjuk, hogy ezen esetek kriminalizálása Puzsér szerint a valódi bűnelkövetők üldözéséről vonná el az erőforrást. Mintha a magyar (vagy bármely más) bűnüldözés és igazságszolgáltatás arról lenne híres, hogy hatalmas elánnal vetné bele magát az erőszaktevők minél gyorsabb rács mögé juttatásába.
Az a baj, hogy Puzsér ma már mindent arra használ fel, hogy minél nagyobb botrányt keltsen és, hogy ennek hátán minél többet fürödjön a figyelemben, ehhez pedig megtalálta a legjobb eszközt: a feminizmus folyamatos, alpári és hazug ostorozását. Persze érthető, hiszen a nők gyalázásával, az erőszak és a zaklatás melletti hangos kiállással ma még mindig rengeteg lájkot lehet összeszedni, ez pedig Puzsérnak, úgy tűnik, mindennél fontosabb. Nem számít, hogy másokat hogyan sért meg (persze azért ő is ismer határokat: a holokauszttal lehet viccelni, Trianonnal már nem — csak kibújik a nacionalista szög a zsákból), hogy a lakosság felének a mindennapi tapasztalatait veszi semmibe, hiszen őt bántsák a feministák.
Pedig nem olyan bonyolult ez, egyszerűen arról van szó, hogy a nők nem kívánnak folyton az elmés megjegyzések és füttyök céltáblái lenni, lehet, hogy ez Puzsérnak, akinek mindene az, hogy rá figyeljenek elképzelhetetlen, de a legtöbb ember csak azok figyelmére vágyik, akikre ő is figyelmet fordít. Érdekes módon fiatal fiúkat még nem hallottam arról diskurálni, hogy milyen útvonalon kell úgy iskolában menni, hogy ne füttyögjenek utánuk. Érdekes módon férfiaktól sosem hallottam azt, hogy fontos, hogy úgy öltözzenek, hogy ne zaklassák őket. Érdekes módon egyetlen férfi ismerősömtől sem hallottam azt, hogy vadidegenek a fülükbe lihegtek, megfogták a feneküket, vagy követték őket az utcán. Ezekről persze Puzsérnak nincsenek tapasztalatai és úgy tűnik, hogy nincs a környezetében olyan nő, aki beszélne róla ilyesmiről (őszinte leszek, megértem), ennek ellenére sajnos létező dologról van szó. Amikor a magyar kormány köztulajdonnak tekinti a nők testét, amikor minden egyes erőszak után véleménycikkekben kell elmagyarázni, hogy miért nem az áldozat a hibás, akkor mindennél fontosabb, hogy megértsük, hogy a zaklatás nem a nemiszervek előkerülésével kezdődik.
Puzsér cikke különösen azért gusztustalan, mert két olyan réteg közé — a munkások és a nők — kíván éket verni, akik a jelenlegi társadalmi hierarchiában alul helyezkednek el. Nem ismeretlen taktika ez, a jelenlegi (szélső)jobboldali kormány is előszeretettel etnicizálja a szociális kérdéseket, vagy próbálja a különböző csoportokat (legutoljára a tanárokat és az egészségügy dolgozókat) egymás ellen fordítani. Pedig bármiféle társadalmi változáshoz elengedhetetlen a szolidaritás és az, hogy egymás követeléseit együtt, közösen harcoljuk ki. Nincs forradalom nők nélkül és sosem lehet minden nő szabad, amíg a munkásságot kizsákmányolják.
Szóval kedves Róbert, te bizony baszd meg magad és a nőgyűlölő nézeteidet, és arra kérlek, hogy ne használd fel a baloldali ideológiát arra, hogy saját gonoszságod igazold. Különösen azért kérlek erre, mert eddigi munkásságodból sugárzik, hogy semmilyen közösséget nem kívánsz és nem tudsz vállalni a munkássággal és a hazai baloldallal (ez utóbbi persze valahol érthető). Sehol egy kósza poszt a Tesco dolgozóinak sztrájkjáról, sehol egy publicisztika, amiben a közszolgák mellett állsz ki. Pedig ezen emberek mellett még a halódó, hunyorogva kicsit talán baloldalinak látszó pártok is képesek voltak. De nem várunk tőled sokat Róbert, csak annyit, hogy ha tényleg annyira érdekelnek a munkások jogai, akkor ne a nőkön köszörüld a nyelved, hanem beszélgess el a lapod tulajdonosával, ugyanis Simicska Lajosnak, aki a közelmúltig az ország első számú oligarchája és közpénztolvaja volt, valószínűleg több beleszólása van a magyar munkások bérezésébe és munkakörülményeibe, mint az összes hazai feministának együttvéve.
