The House at Land’s End
a verse translation
a translation of Gyula Juhász’s Mese by Joe Varadi
The House at Land’s End
In the house at land’s end, a timeless beauty ’woke
On a desert landscape the morning sunlight broke
No one came before her, no one had she seen
In the land that time forgot, lonely grew the queen
The timeless beauty gazed upon the endless starry skies
Spring came, her heart trembled, and tears swelled in her eyes
She picked a rose, and pinned it gently in her hair
But no one, save the stars, chanced upon her secret lair
And alas, the heartless stars, so bleak and faint they shine
Unrequited did she wait, until the end of time
Here’s the original. Please have a listen to the hauntingly beautiful recording, below. This is one of my daughter’s regular bedtime lullaby requests. She is three. It has become, simply, “her song.”
Mese
Világvégi házban világszép lány lakott
Világvégére néztek mind az ablakok
Nem járt előtte senki, nem látott senkit ő
Az Óperencián túl megállt a vén idő
A világszép lány nézte a csillagos eget
Tavasz táján szívében valami reszketett
Hajába rózsát tűzött, valakit várt nagyon
De csak a csillag nézett be a kis ablakon
S a csillag oly közömbös, hideg és halovány
Hiába várt örökké a világszép leány
Here are the other two children’s poems in my trilogy, all popularized by the same legendary singer of Hungarian children’s songs.
