Mennyibe kerül egy szabadúszó?
A szabadúszók egy jó része alul értékeli és alulárazza magát, miközben folyton arra panaszkodik, hogy a megbízók nem akarják megfizetni a munkáját. Járjunk hát utána, mi az igazság, miért drágálja az egyik fél azt, amit a másik fél kevesel? Természetes jelenség húzódik a háttérben? Mennyibe kerül egy jó szabadúszó?
Ha valaki vállalkozásra adja a fejét, többféle árazási stratégiából választhat (már ha tudja, hogy vannak ilyenek). Lényebében az a fontos, milyen irányból közelítjük meg a kérdést.
Mennyiből lehet kihozni?
Az egyik módszer az, amikor megnézzük, mennyibe is kerül valójában a szolgáltatás? Ezzel azonban máris egy érdekes kérdésbe bukkanunk: míg mondjuk egy hagyományos mesterembernél a tudás és munkaidő csak egy része az árnak, és legalább ugyanolyan fontos a beszerzett alapanyag, addig a szellemi munkából élőknél nincs ilyen. Ott szinte 100%-ban az idejét és tudását bocsátja áruba az ember. Ha van alapanyag költség, akkor mindig könnyebb árazni, hiszen ha a cipőhöz a bőr kerül X-be, akkor a munkadíjat lehet mihez igazítani. De mi a helyzet akkor, ha nincs alapanyag? Akkor hogyan is állapítsa meg valaki, mennyit is ér egy óra?
Mindenkinek vannak költségei. Kezdjük a legfontosabbal: lakhatás és étel. Abban megegyezhetünk, hogy ezek nélkül nem működik a szabadúszó. Valahol élnie kell, és valamit ennie kell. Na de hol, és mit? Elég neki egy lepukkant albérlet egy kisváros leszakadt negyedében, vagy épp a belvárosba vágyik? Netán kertes házba? Aztán az étel: zsíroskenyér vagy kaviár? Minden nap rendelt vagy étteremben elfogyasztott, változatos és egészséges főtt étel vagy babkonzerv? Természetesen mindenki maga dönti el, mi az igényszintje.
De mi kell ahhoz, hogy valaki jó legyen abban, amit csinál?
Elég a zsíroskenyér-babkonzerv? Aligha. Akkor, kedves szabadúszók, számoljatok: naponta reggeli a kávézóban, ebédmenü a bisztróban, vacsorára pár falat otthon. Péntek-szombat este vacsora, kis sörözés vagy borozás. Ez egy szabadúszónak — sőt, egy értelmiségi, szellemi foglalkozásúnak — minimum dukál, hogy el tudja egyáltalán látni a munkáját. Mennyiből jön ki ez?
Egerben a belvárosban egy reggeli + kávé nekem 1.640 Ft volt a minap. Ebéd a jobb bisztró menüjéből 2.500 Ft. Rendelve egy kiszállítós helyről 1.400. Vacsorára mondjuk az ember megeszik egy salátát, legyen mondjuk 500 Ft. Akkor ez máris 3.040-4.600 Ft között van naponta, csak ételre. Heti 5 nappal számolva: max. 23.000 Ft. Hétvégére két vacsora ára 5–6 ezer Ft-nál kevesebből nehezen elképzelhető, de mondjuk akkor házi koszt a reggeli és az ebéd: akkor a hétvége 10–15 ezer Ft minimum. Így egy hét szummája mondjuk 37.000 Ft. Most visszaoszthatjuk, hogy a heti 40 óra munkára mennyi jön ki per óra, de akkor beleütközünk a következő két problémába: mennyit is dolgozik egy szabadúszó hetente? Mennyit tud számlázni, mennyi időt tölt új munkák keresésével, és mennyi a szabadság? Mind külön megérnek egy misét, szóval egyelőre maradjunk a költség oldalon, és számoljunk éves szinten. Évente 52 héttel számolva ez a 37.000 Ft 1.924.000 Ft.
A lakhatás már kényesebb kérdés: mekkora város, milyen ingatlan. Hitel vagy albérlet? Most vegyük ki az egyenletből, amikor valaki örököl egy ingatlant. Tételezzük fel, hogy magát kell fenntartania, nincs családi háttér, ami alátolt egy belvárosi lakást vagy egy kertvárosi házat, és nem szeretne hitelt felvenni, az albérletet választja. Jelenleg egy magyar városban egy valamire való lakást nehéz 100.000 Ft/hó + rezsinél kevesebből kihozni. Sőt, inkább a 150.000 Ft lehet a reális. A rezsi is persze változó, de mondjuk 50.000 Ft-ot számoljunk, csak az egyszerűség kedvéért. 200.000 Ft havonta, 2.400.000 évente.
Tehát ott tartunk, hogy ha a szabadúszó egész évben dolgozik, és nem csinál semmit az evésen kívül, akkor 4.324.000 a költsége évente. 2020-ban 254 munkanap van, ez munkaórára lebontva (8 óra per nappal számolva, ami teljesen irreális): 2.127 Ft. Ezt most csak mint részeredményt írom ide, hiszen messze vagyunk még a végétől. De mondjuk az látszik, hogy ha valaki ennél kevesebb óradíjon dolgozik, akkor az kvázi nyomorog.
És elérkeztünk arra a pontra, ahol belép a megbízó:
ha Te, mint munkaadó, megbízó fizetsz valakinek, mit szeretnél, az illető milyen életet éljen? Zsíroskenyéren és 400 Ft-os babkonzerven tengődjön, vagy étteremben ebédeljen?
Mert azzal, amikor drágálsz egy óradíjat vagy munkát, bizony e felett hozol ítéletet. Mit ér neked az az ember, mit érdemel tőled és rajtad keresztül az élettől?
Tovább menvén a szabadúszónknak, akinek épp az életét számolgatjuk nem csak lakásra és ételre van szüksége a munkavégzéshez. Ahogyan a suszternek is van műhelye, tele szerszámokkal, úgy a szabadúszónak is kellenek eszközök. A modern világban ez minimum egy laptop. És itt ismét a kérdés: milyen laptop? Hiszen van százezerért és 1 millióért is. Ez már attól is függ, hogy milyen teljesítményre van szüksége. Nekem pl. az almás cég laptopjai adnak olyan minőséget, megbízhatóságot és komfortot, amely mellett hatékonyan tudok dolgozni. Tudnék ennél olcsóbb gépeken is, de nem lennék ennyire hatékony. És persze ezeket a gépeket időnként cserélni vagy fejleszteni kell. Én azt mondom, hogy számoljunk azzal, hogy 4 évente 1 millió Ft a minimum, amit ilyen eszközre kell költeni.
Telefon sem árt, szintén változóak az árak, de ha 3 évente 300.000 Ft-al számolunk, nem lövünk nagyon mellé.
Eddig ez éves szinten 350.000 Ft.
De mi a helyzet a szoftverekkel? Ez már nagyon szakma függő, de a jó szoftver sosincs igyen. Ha minőségi munkát akarunk hatékonyan és gyorsan végezni, érdemes ezzel is kalkulálni. Általában ezek a termékek havi előfizetésként érhetőek el, és úgy gondolom hogy havi 15–20 ezer Ft is lehet ezeknek az ára. Pl. egy Office 365, egy Miro és egy Adobe előfizetés. Vagy ne használjon ilyeneket? Mindenből legyen ingyenes?
Szóval szoftver éves szinten 180–240 ezer, számoljunk most a 240-el.
Tehát az eszköz 590.000 Ft évente.
Akkor most ott tartunk, hogy 1.924.000 étel, 2.400.000 lakás, 590.000 eszköz: 4.914.000 Ft.
És itt most álljunk meg. Mondjuk azt, hogy ez a minimum költség, és térjünk át arra a kérdésre, hogy mennyivel is kell leosztani ezt, hogy mondjuk óradíjat kapjunk belőle?
Először azt kell meghatározni, hogy egy évben hány napot dolgozunk? 2020-ban 254 munkanap van, vegyük ezt alapul. Hivatalosan annak, aki alkalmazott, minimum 20 szabadnap jár. Aki már idősebb, esetleg gyermekei is vannak, ez a szám már magasabb. Pl. ha nekem 3 gyermekem lenne — ami 41 évesen elég reális — akkor már 35 szabadnap járna. Ezen felül számoljunk azzal is, hogy beteg is lehet az ember. Adjunk évente 10 napot erre. Egy komolyabb nátha vagy influenza simán kiüti az embert egy hétre, és ezen kívül is kellhet menni fogorvoshoz, stb, tehát az évi 2 hét (10 munkanap) betegszabadság nem irreális. 254-35-10 = 209. Legyünk egyszerűbbek, számoljunk 210-el.
Tehát reálisan 210 munkapapot tudunk 2020-ban dolgozni.
De mennyit tudunk ebből számlázni?
Ugyanis egy szabadúszónak nem csupán a munkavégzéssel telik az ideje. Vannak az úgynevezett nem számlázható órák:
- munkakeresés
- tárgyalások
- adminisztrációs teendők (számlázás, könyvelés, jelentések, pénzügyek, egyéb ügyintézés)
Hajlamosak vagyunk ezeket alábecsülni. Az én tapasztalatom, hogy havi 1 nap el tud menni az adminisztrációval. A másik kettő nehezebb ügy. Mondjuk azt, hogy egy évben 12 projektje van az embernek (havi átlag 1). Egy projekt eladására szánt munkaóra biztosan minimum 1 ha nagyon szerencsénk van, de inkább 10 — évente 120 óra. Tárgyalásokkal is el tud menni jócskán az idő, ha ezeket nem számlázzuk az ügyfélnek, akkor ez tetemesen befolyásolja a pénzügyi egyenleget. Tegyük fel, hogy heti 2x1 órás megbeszélésünk van, ez napra lebontva 2/8=0,25, éves szinten 210*0,25=52,5 óra.
- munkakeresés 120 óra
- tárgyalások 52 óra
- adminisztráció 96 óra
= 268 óra.
Tehát, a számlázható munkaórák száma évente: 210*8–268 = 1.412
Ezt most elosztjuk a költségekkel: 4.914.000 / 1.412 = 3.480 Ft
Na kérem, ennyi egy szabadúszó órabére minimum, ha normálisan eszik, van hol aludnia és dolgoznia, és vannak eszközei is. De ebből még nem futotta nyaralásra, tömegközlekedésre, a szülők meglátogatására, lakáskasszára, megtakarításra, fogorvosra, nőgyógyászra, szülinapi tortára, tévére, bútorra, bicajra, autóra, gördeszkára. Vagy ezek mind olyanok, amiről a szabadúszó mondjon le? És ezek még mind-mint tetemes összegek, milliókkal növelik meg az éves költségvetést.
És akkor mi a helyzet a továbbképzéssel? Egy tanfolyam, egy konferencia évente? Mindez a szabadúszónak csak álom legyen?
Az adókról már ne is beszéljünk. Annak a kiszámítása, hogy mennyi adót kell még fizetned külön művészet, nem is mennék bele.
A felelősségbiztosításról meg nem is hallottunk még. Annak is van ára, és aki bizony vállalkozik — márpedig a szabadúszó vállalkozik — annak szembesülnie kell azzal, hogy felelőssége van.
Készítettem egy táblázatot amely segít kiszámolni a te rezsióradíjadat. Kezeljétek egy csipet sóval — inkább csak elgondolkodásra szolgál, mint valódi kalkulációra.
A módszernek az a hátránya, hogy összemossa a vállalkozás költségeit a magán költségekkel. Emiatt adó nehezen számolható vele. A szabadúszók Magyarországon KATÁznak, és megúszhatják kevés, fix adóval. De a KATÁ-nak van felső korlátja, és az állami nyugdíjrendszerbe történő befizetés mértékének fontosságát is alá szokták becsülni.
Ha nem ezt a módszert választod, akkor lehet fordítva is számolni: válassz egy óradíjat, és számold ki, mennyi marad ebből neked havonta, és aztán addig nyújtózkodsz, amíg a takaró ér.
Ez a cikk és a mellékelt táblázat arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a hatékony, jó minőségű munkához szükség van a jó minőségű életre, a tanulásra, a fejlődésre, eszközökre, jövőképre. Meg arra is, hogy szabadúszóként nem lehet az év minden napján, napi 8 órát számlázható munkát végezni. A szabadúszónak el kell adnia magát, adminisztrálni, marketinggel foglalkozni. Lehet beteg, elmehet nyaralni, sportol, konferenciákra jár. Ezeket mind bele kell kalkulálni, amikor azon gondolkodunk, mennyit is kérjünk egy munkáért.
Ha nem tesszük, rabszolgasorsba taszítjuk magunkat, és más szabadúszó társainkat is.
Igen, másokat is. Hiszen ha alacsony árakon dolgozunk, akkor azzal az árversenyben előnyt szerzünk, és ezzel lenyomjuk a piaci árakat. Így aztán azoknak a szabadúszóknak, akik minőségi életre vágynak, el kell hagyniuk a pályát, mert rendszerint azzal szembesülnek, hogy valaki más kapja meg a munkát, mert jóval olcsóbb. És ez hosszú távon a szakma elerodálásához vezet, és
a végén a megbízók isszák meg a levét.
Igen, hiszen egy olyan szakmában vagy társadalomban, ahol nincsenek lehetőségek, csak az marad meg, aki nem is képes igazán dolgokra. Így aztán olcsón, de gyatra minőségű munkát kap az ember. És ha már eljutott idáig a piac, nincs is lehetősége másra, hiszen jó minőséget nem kap, mert az összes komoly arc elment máshová.
Érdemes ezen mindenkinek elgondolkodnia, hogy saját döntéseivel hogyan befolyásolja mások életét és a társadalom alakulását. Amikor árat számítasz és az éhenhalás ellen küzdve bemondasz valami bődületesen alacsonyat, vagy amikor megbízóként egy ár láttán felcsattansz, hogy “De vastagon fog a ceruzája!”.
