Versek szeme

Mint bárban a pap, Mint szájban a talp, Mint szívben a tüske, Mint üres szobában a taps, Mint emberben a bab, Mint karácsonykor a kap…

Haldokló fáradt szemek, Mogorván a városban szoronganak, Látnak de nem éreznek, Kárpót nélkül körbe-körbe forognak.

Semmi a minden. Minden ami számit. Számit ami mindegy.

Nyugovóm helyén, úgy mint minden máshol, Véres lándzsák számtalan viszálya tipor bele elmém hátsó ajtaján, A gondolatok áradata mosódnak…

Őseink lábnyomaiba mikor léphetünk? Mikor leszünk készek, hogy bátran nézhessünk?

Hier geboren, Nie geblieben, Dumm und taub sei ich, Immerhin noch kein Narr.

Házak rideg köveit simogatja a szelíd kormos füst, Poros utcák tábláit mossa a hideg téli szél, A halál lehellete fedi be a magányos hossz…

Megsemmisült vagy elhagyott, Ami régen oly nagy szerepet kapott, Meggyilkolt és elásott, Ami régen még virágzott.

19-szer írom újra ezt a verset, 19 év s elmém depressziója, 19-szer az ihlet, 19-szer megvalósíthatatlan.

Két fa komor, rideg, Kiégett tájban, állnak a dombon, Összenőttek, Annyira, hogy ágaik egyre távolabb nyúlnak egymástól.