Az összes vers amit valaha is írtam, leginkább magyar nyelven és néhol a hozzájuk tartozó fényképek
Mint bárban a pap, Mint szájban a talp, Mint szívben a tüske, Mint üres szobában a taps, Mint emberben a bab, Mint karácsonykor a kap…
Haldokló fáradt szemek, Mogorván a városban szoronganak, Látnak de nem éreznek, Kárpót nélkül körbe-körbe forognak.
Semmi a minden. Minden ami számit. Számit ami mindegy.
Nyugovóm helyén, úgy mint minden máshol, Véres lándzsák számtalan viszálya tipor bele elmém hátsó ajtaján, A gondolatok áradata mosódnak…
Őseink lábnyomaiba mikor léphetünk? Mikor leszünk készek, hogy bátran nézhessünk?
Hier geboren, Nie geblieben, Dumm und taub sei ich, Immerhin noch kein Narr.
Házak rideg köveit simogatja a szelíd kormos füst, Poros utcák tábláit mossa a hideg téli szél, A halál lehellete fedi be a magányos hossz…
Megsemmisült vagy elhagyott, Ami régen oly nagy szerepet kapott, Meggyilkolt és elásott, Ami régen még virágzott.
19-szer írom újra ezt a verset, 19 év s elmém depressziója, 19-szer az ihlet, 19-szer megvalósíthatatlan.
Két fa komor, rideg, Kiégett tájban, állnak a dombon, Összenőttek, Annyira, hogy ágaik egyre távolabb nyúlnak egymástól.
Versek szeme has no stories yet.