Kilógva

lsz és nézel ki a fejedből, miközben körülötted mindenki csacsog. Ülsz éf hallgatod. Ülsz és azon gondolkozol, hogy veled van baj vagy velük? Ülsz és töprengsz, mit mondhatnál. Te is érzed, hogy mások, ők is tudják és éreztetik is. Tudod, hogy jobb vagy valamiben, de az is, hogy rosszabb más területeken. Tudod, hogy erre nincs szükséged. Tudod, hogy ez nem jó így sem nekik, sem neked. Nem tudsz azonosulni a dolgaikkal: máshonnan jöttél, máshogy látod a világot. Másképp kommunikálsz, gondolkodsz, érzel. És nem szeretnél és -ami fontosabb- nem is tudnál olyan lenni, mint ők. 

Sosem voltál anyagias. Most pedig arra kényszerítenének, ami ellen tiltakozol, ami nekik nem tetszik. Amikor számonkérnek, hogy neked miért nem fontos a sales nap és mi az, hogy te nem jegyezted meg, mikor lesz. Amikor a gondolatától is hányingered lesz. 

Ha valaha is találkoztál ezekkel a gondolatokkal, tudod, miről beszélek. Ebben élem napjaimat. Nem panaszkodom, mert elfoglalom magam és már volt időm megszokni életem során, ha kilógok. Csak egyszerűen zavar. Kiválasztási szakemberek (elvileg, erre már többször is rácáfoltak) hogyan nem veszik észre, hogy valaki ennyire nem “cultural fit”? Ez lenne a feladatuk. Vagy, ha már felvettek és ittvagyok, miért nem próbálják elfogadni? Nem őket hibáztatom, én voltam a hülye, amiért bevállaltam. De a kényszer nagy úr ugyebár.Zene mindig van nálam, a munkába temetkezem és mindig van, akire számíthatok. Anélkül, hogy megjegyezné, menynibe kerültek a rajta lévő cuccok, amit eszik, amit használ, a haja/körme/anyámkínja. 

Egyszer majdcsak kikerülök innen egy olyan helyre, ahol nem hibáztatnak azért, mert másképp látom a világot, mint ők: nullák és ezresek nélkül, szimplán.