Külhoni, cigány és a diaszpóra
Észrevételek a Mandiner.Magyarországhoz (II.)
Egykori munkaadóm, a Mandiner nagy fába vágta a fejszéjét: 2007-esA jövő visszahódítása című „programjukat” gondolták újra, olyat alkotva, amelyet a kormánypárt (írásban) nem: koherens, átgondolt víziót az ország jövőjére nézvést. Terveim szerint a Mandiner.Magyarországot egyes részeit ellátom majd némi kommentárral, leírom, hogy mivel tudok azonosulni, és ha akad ilyen, akkor mit tartok rossz gondolatnak. Ezúttal a második részt (Nemzet) látom el némi kommentárral.
A NEMZET ÚJRASZÖVÉSE / A NEMZETEGYESÍTÉS ÚJ KERETEI
„Fontos kimondanunk: a külhoni magyarok nem megsegítésre váró szegény rokonok, ahogy szülőföldjük sem elveszített gyarmat. Ugyanígy politikai képviselőik sem vazallusok” — áll a Mandiner.Magyarországban. Jó látni, hogy a székesfővárosi elitben — jobboldalon is — egyre inkább elterjedőben a nézet, miszerint a határon túliakat nem Budapestről kell irányítani. Ugyanis volt némi kettőség abban, hogy a mindenkori magyar kormány a határon túlia magyarok önrendelkezéséért küzdött, viszont ugyanezt nem adta meg neki.
Ugyanakkor a Mandiner.Magyarországban olyan integratív nemzetpolitikai szemléletről írnak, amely „középtávon egységes magyar kulturális és oktatási térben gondolkodik”. Nem hinném, hogy közép vagy akár hosszú távon szerencsés lenne például egy egységes oktatási tér — bár csak sejtésem lehet, hogy ez pontosan mit is takar — a Kárpát-medencében, illetve bizonyos szintek után nem. Kétség sem férhet hozzá, hogy a magyar kultúra megőrzése rendkívül fontos, ugyanakkor a külhoniak alapvető oktatási dilemmája nem oldható fel egyoldalúan. S hogy mi pontosan ez a dilemma? Erről itt írtam bővebben.
„Ugyanakkor a közös örökségünk megismerése mellett elő kell segíteni más típusú mozgásokat is, például: Kárpát-medencei túracsomag, fesztiválturizmus, élő csereprogramok a popkultúrától, a sporton át a magaskultúráig” — áll a programban. Ötletszinten jól hangzik, csak rengeteg forrást igényelne.
„Fordítsuk előnyünkre azt a tényt, hogy a szomszédos államokban élő magyarjaink ismerik a többségi nyelvet és kultúrát, Magyarország Közép- és Kelet-Európa kultúráinak gyűjtőhelye is lehet.”
Mandiner.Magyarország
KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS / CIVILEK ÉS TUDÁSTRANSZFER
„A magyar nemzetpolitika kiemelt célja kell, hogy legyen, hogy a külhoni magyar közösségek összetartozásának tudatát, belső kohézióját, társadalmi egészként való önképét erősítse” — áll a Mandiner.Magyarországban, s bár ezzel alapvetően egyetért az ember, mégsem látni, hogy mit kéne tenni pontosan.
Szerintem alapvetően arra lenne szükség, hogy a nemzetpolitika kérdéseiben pártpolitikán átívelő konszenzus jöjjön létre — igen, naiv a gondolat, de úgy tűnik, hogy a külhoniak fogyatkozó lélekszáma megkövetelné ezt. S ha már pártpolitikán átívelő konszenzus, akkor az aktuális kormány nemzetpolitikájának a pártosságot is mellőznie kell, az egyébként ideológiailag heterogén külhoni közösségeket — térségenként — egységesen, kivételezés és protekció nélkül kellene kezelni. Vice versa: a mindenkori külhoni eliteknek sem szabadna aszerint viszonyulnia Budapesthez, hogy az ideológiailag hozzájuk közel áll-e vagy sem.
A külhoni magyar közösségek fennmaradásához valóban szükség lenne erős civil szférára, s ezzel kapcsolatban vannak bíztató jelek: a kétnyelvű Szlovákiáért küzdő felvidéki mozgalom, valamint az erdélyi Igen, tessék! is egyre inkább bekerül a külhoni és anyaországi köztudatba. Sok ilyen innovatív ötletre lenne szükség — valamint arra, hogy a támogatásokat ne Budapest politikai partnerei politikai alapon osszák el.
„Magyarországon jelentős olyan tudás halmozódott fel, melynek összehangolt átadásával jelentős mértékben elősegíthetjük a külhoni magyar nemzetrészek versenyképességét. Tervezett tudástranszferre van szükség, olyan modulokra, amelyek akár egy adott, magyarok által lakott kistérség speciális igényeire is válaszokat tudnak kínálni — külön kiemelnénk a közigazgatási tudás alapvető fontosságát.” — áll a Mandiner.Magyarországban, így is van, de vigyázni kell, hogy a külhoniak ne értékeljék kioktatásként, ha az anyaország segíteni kíván nekik.
HAL HELYETT / SZEMBENÉZÉS HATÁROKON INNEN ÉS TÚL
Egyetértek a Mandiner.Magyarországgal abban, hogy a támogatások összegét növelni kell, a támogatási rendszert pedig át kell alakítani és meg kell tisztítani a politikai érdekektől.
„A tűzoltás-típusú, pályázati úton elnyerhető apanázs helyett konkrét cselekvési tervekre van szükség, rögzített határidőkkel és elszámolási kötelezettséggel, valamint utólagos monitoringgal, vagyis követni kell a magyar adófizetők forintjainak hasznosulását.”
Mandiner.Magyarország
A külhoniak mellett az anyaországi nemzeti identitás és történelemfelfogás is némi ráncfelvarrásra szorul — legalábbis ez érezhető a Mandiner.Magyarországból. Gondolom a szerzők is úgy értik, hogy fel kellene hagyni a bizonyos kurzusok hatalomra kerülésekor újra- és újraíródó történelem gyakorlatával, bizonyos alapvető pontokban itt is közmegyezésre lenne szükség ahhoz, hogy együtt tudjunk működni politikai közösségként. Ehhez viszont szükség lenne az ügynökakták interneten történő elérhetővé tételére, a nácizmus és kommunizmus bűneinek pontos feltárására, „illetve szüleink, nagyszüleink nemzedéke életének megismerése a magyar nemzet önterápiáját is jelentheti”.
MAGYAR CIGÁNYOK, CIGÁNY MAGYAROK
Minden felelős állampolgár tudja, hogy a cigányság létszáma gyorsabb ütemben növekszik Magyarországon, mint a nemcigány népességé. Ugyanakkor társadalmi integrációjuk nehézkes.
„Ahogy a külhoni magyarok, úgy a cigányok esetében sem a skanzen-lét jelenti a jövőt: nem kosárfonási, hanem programozási vagy géplakatosi tudást kell adni a kezükbe” — áll a Mandiner.Magyarországban, s ezzel totálisan egyetértek, bár radikálisabb megoldásban gondolkodom, mint a többség. A cigány gyermekeket már óvodás korukban bentlakásos iskolákban lehetne nevelni, amellyel ugyan elszakadna családi gyökereitől, de más kulturális és közösségi hatások is érnék, mint otthon.
Fotó: Szombathely, Kovács kávéház, 1928. Laki Farkas Jenő bandája. (Fortepan / Farkas Jenő)
Ugyanakkor valóban nem szabad megfeledkezni a határokon túl élő, magukat magyarnak valló cigányságról sem, akiknek külön felzárkóztató programokat kellene biztosítani.
ÚJ DIASZPÓRA
A Mandiner.Magyarország külön kiemelte a rendszerváltás utáni kivándorlók ügyét, akiket az állam nem hagyhat magára. A tömeges elvándorlás „önmagában nem drámai jelenség, sőt, az ország hasznára válhat: tudást, kapcsolati és pénzbeli tőkét hoznak az országba.”
Ugyanakkor a „régi” diaszpóráról szinte sosem esik szó, pedig őket ugyanúgy nem lehet cserben hagyni, mint a külhoniakat, vagy az új diaszpórát. Igaz, a jelenlegi magyar kormány igyekszik jó kapcsolatot ápolni a diaszpórával, különböző programok és kutatások kötődnek hozzájuk. De nem szabad feledni azokat, akiket a történelem viharai messzire kergettek.
