Nyugalom, álmok, szabadság
Avagy amit mindenkinek tudnia kellene a személyes pénzügyekről
Bár még csak az év közepénél járunk, már most borítékolható, hogy 2020 külön fejezetet kap majd a jövő történelemkönyveiben. A márciusban érkezett és azóta is a világ nagy részét négy fal között tartó járvány alapjaiban fogja megváltoztatni a jövő munkahelyeit, az oktatást és az ingatlanpiacot, de legalább ilyen hatással lesz a helyváltoztatáshoz használt eszközökre is. Márciusban és sajnos azóta is nagyon sokan kerültek világszerte nehéz helyzetbe, mert a család egyik, vagy rosszabb esetben mindkét tagja elvesztette a munkáját, esetleg mert bedőlt az évek, sőt évtizedek óta működtetett vállalkozás, és a többi. A különböző országok eltérő módszerekkel igyekeztek reagálni, hogy megakadályozzák a gazdaság padlóra kerülését.
Míg az USA-ban és az Egyesült Királyságban a kormány kvázi átvállalta a munkavállalók bérét egy bizonyos határig több hónapon keresztül, addig Magyarországon teljesen máshogy kezelték a helyzetet. Nem tisztem megítélni a különböző kormányok munkáját, hiszen sem politikus, sem pedig közgazdász nem vagyok, az viszont látszik, hogy az igazán váratlan helyzetekben jó eséllyel nekünk kell majd megoldást találnunk az előttünk tornyosuló akadály leküzdésére. Talán soha nem volt még olyan fontos megérteni az alapvető személyes pénzügyi dolgokat, mint most, így arra gondoltam, hogy összeszedem nagy vonalakban azt, amit mindenkinek tudnia érdemes, mielőtt kikerül a munkaerő piacra és elkezd pénzt keresni.
“Ha olyan dolgokat veszel, melyekre nincs szükséged, akkor hamarosan olyanokat leszel kénytelen eladni, melyekre viszont igen.” (Warren Buffett)
Az első és talán legfontosabb lépés, hogy tisztában legyünk azzal, mennyi a bevételünk és mennyi a kiadásunk. Bármennyire is nevetséges ez a mondat és bármennyire is cikinek tartom leírni, de a statisztikák azt mutatják (és ehhez nem kell az USA-ig, de még csak az Egyesült Királyságig sem menni), hogy bizony az emberek ijesztően nagy százaléka nincs képben legalább az egyikkel a kettő közül. Márpedig anélkül, hogy tisztában lennénk azzal, milyen lehetőségeink (bevétel) és milyen igényeink, valamint szükségleteink (kiadás) vannak, gyakorlatilag értelmetlenné válik mindenféle álmodozás és anyagi jellegű tervezgetés.
Három évvel ezelőtt már írtam egy posztot a témában, melyben elsősorban arról meséltem, hogy az idő előrehaladtával és a bevételeink inkrementális növekedésével hogy kerülhetünk egyre nehezebb helyzetbe, illetve hogyan építhetjük fel hosszú évek kitartó munkájával saját magunk anyagi börtönét. Az életszínvonal inflációja nem egy mai jelenség, ám az elmúlt tíz évben ismét kardinális téma lett, hiszen a közösségi médiának és a magukat híroldalnak csúfoló haszontalan információgyáraknak köszönhetően minden eddiginél sűrűbben jön velünk szembe egy, a mostani élethelyzetünknél sokkal kívánatosabbnak gondolt másik ilyen-olyan formában.
A sokszor jelentősen eltorzított képek, melyeket mások állítólagos boldog és kiegyensúlyozott életébe bepillantva látunk hamar elindíthatnak minket egy, az anyagi és mentális egészségünk szempontjából egyaránt káros úton, melyből nagyon nehezen találunk később kiutat. Ezért különösen fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mennyi pénz folyik be hozzánk s ebből mennyi folyik ki a kezeink közül. Ez a nulladik pont, innen indulunk.
Nyugalom
Van az a mondás, hogyha tudnánk előre, hogy el fogunk esni, akkor előtte leülnénk. Ha tudtam volna egy évvel korábban, hogy 2016 márciusában munkanélküliként fogok hazatérni Indiából, valószínűleg sokkal felkészültebben vágtam volna bele az utazásba és az utána következő közel egy évbe. A megtakarításom (ami leginkább a folyószámlámon maradt pénzt jelentette) mindössze alig két hónapra volt elegendő és mivel interjúkra sem kezdtem el rögtön jelentkezni, az óra erősen ketyegett. A folytatásról többször is meséltem már a blogon, így a történetet itt most annyival zárnám le, hogy úgy mentálisan, mint egzisztenciálisan szörnyű tizenkét hónap volt ez az életemben és megfogadtam, hogy soha többet nem vagyok hajlandó magamat ilyen helyzetbe hozni.
Ahogyan öt évvel ezelőtt én sem gondoltam volna, hogy hamarosan az a kevés vagyonom is odalesz a munkámmal együtt, úgy valószínűleg sokan nem gondolták tavaly év végén, hogy egy világjárvány miatt pár hónap múlva elvesztik a munkájukat s a gazdaság jelentős része komoly átmeneti recesszióba süllyed. Bár bizonyos országok azonnal igyekeztek kompenzálni a cégek átmeneti bevétel kiesését, hogy az alkalmazottak fizetésének nagy részét biztosítani tudják pár hónapig, Magyarországon a dolgok egy ettől eltérő mederben folytak. A végeredmény egy bonyolult bürokratikus folyamat lett, melyen még ha sikerült is valakinek átverekednie magát, anyagilag a segítség elhanyagolható volt.
A probléma gyökere, hogy valamilyen oknál fogva azt gondoljuk (főleg, amíg fiatalok vagyunk), hogy velünk nem történhet semmi váratlan, éppen ezért nem is készülünk fel rá. Az emberek többségének nincs vésztartaléka és még ha tett is félre pénzt, annak eleve az a célja, hogy elköltse egy vagy több dologra. Én is ebbe a táborba tartoztam sokáig, hiszen minden előbbre való volt a biztonságnál. Ahhoz ugyanis, hogy vágyjak a biztonságra az kellett volna, hogy felismerjem a tényt, hogy folyamatosan bizonytalanságban élünk és az észlelt biztonságérzetünk az, ami időről időre változik annak függvényében, mennyire gondoljuk stabilnak a munkánkat, az egészségünket, és a többi.
Az igazság ugyanakkor az, hogy a jólét felé vezető útnak az egyik legfontosabb alapköve kell, hogy legyen a vésztartalék képzés, ráadásul tetszik vagy sem, ez egyben az első kipipálandó feladat is a listánkon. Eljátszhatunk persze a gondolattal, hogyha megtörténik a baj, akkor majd eladunk pár részvényt vagy megszabadulunk az autónktól, esetleg megkörnyékezzük a szülőket, de akkor leszünk igazán nyugodtak, ha már eleve felkészültünk arra, hogy időről időre be fognak következni váratlan dolgok. Ahogy Ramit Sethi is írja az I Will Teach You To Be Rich című könyvében, a gazdagok többségét az különbözteti meg (sok minden más mellett) az átlagemberektől, hogy ők már azelőtt felkészülnek egy váratlan helyzetre, mielőtt szükségük lenne arra, hogy ezt megtegyék.
A váratlan helyzet ráadásul nem feltétlenül jelent egy egészségügyi problémát vagy mondjuk egy elvesztett állást. Statisztikák garmadája mutat rá arra, hogy az emberek jelentős része bizonyos időközönként (általában hét-tíz évente) tart vagy szeretne tartani egy jelentősebb szünetet az életében, amikor kifejezetten önmagára, illetve azokra a dolgokra fókuszál, amik számára akkor éppen a legfontosabbak. Ennek Magyarországon részben azért nincs igazán hagyománya, mert az emberek döntő többsége egyszerűen nem teheti meg, hogy otthagyja a munkáját hat vagy tizenkét hónapra. Ugyanakkor sokan tarthatnának egy nagyobb szünetet, ha felkészülnének rá, hogy ez az igény egyszer majd megfogalmazódik bennük.
Éppen ezért a vésztartalék képzését egyszerűen nem lehet elég korán elkezdeni, ráadásul ahogy az életszínvonalunk inflálódik és vele együtt a rendszeres kiadásaink nőnek, úgy kell hozzáigazítani a tartalékunkat is. Sokféle ökölszabály létezik, én azt vallom, hogy egy év alatt érdemes legalább három hónapra elegendő tartalékot képezni és három éven belül mindenképpen jussunk el arra a szintre, hogyha az élet úgy hozza, egy évig ki tudjuk húzni akkor is, ha állandó bevétel nélkül maradunk. A vésztartalék nem akciós iPhone-ra és nem is amerikai részvényekre van, elsődleges és egyben kizárólagos célja, hogy könnyen, olcsón és gyorsan hozzáférhető legyen, amikor váratlan élethelyzettel találjuk szemben magunkat.
A vésztartalékunkat kizárólag alacsony kockázatú megtakarítási formában érdemes gyűjtögetni vagy tárolni. Ha az inflációt tudja követni, az egy bónusz, de elsősorban a könnyű és gyors hozzáférhetőségen kell, hogy legyen a hangsúly. Ha felhasználtuk egy részét vagy egészét, igyekezzünk minél hamarabb visszapótolni a hiányzó összeget és csak azután fordítsuk a tekintetünket bármiféle befektetés vagy más jellegű megtakarítási forma felé. Érdemes évente megvizsgálni, nőttek-e a rendszeres kiadásaink s ha igen, akkor a vésztartalékunkat ennek megfelelően kiegészíteni. Ha szerényebben élünk, mint az előző évben, akkor örüljünk a ténynek, hogy a pénzünk tovább tarthat ki adott esetben, de semmiképpen ne utaljunk vissza belőle ezért magunknak. A vésztartalék az a pénz, amiről el kell felejtenünk, hogy létezik, ugyanakkor emlékeznünk kell rá mindig, amikor álomra hajtjuk a fejünket.
“Az egyik legnehezebb, amit a legtöbb embernek meg kell tanulnia, hogy akkor kell félretenni pénzt, amikor van belőle valamennyi.” (Joe Moore)
Álmok
A szükséges tartalékképzés mellett nyilvánvalóan mindenkinek vannak kisebb-nagyobb céljai, melyek anyagi áldozattal járnak. Egy újabb autó, esküvő, nászút, lakásfelújítás, csak, hogy a legtipikusabbakat említsem, de nyugodtan lehet utazásra, szépészeti beavatkozásra vagy bármi egyébre gondolni. Ezeket én összefoglaló néven álmoknak hívom, hiszen érzelmileg sokkal könnyebb hozzájuk kapcsolódni, ha nem mezei célként emlegetjük őket — ráadásul így talán egy kicsit több energiát is fektetünk abba, hogy megvalósítsuk őket.
Az álmok jellemzően rövid- vagy középtávú célokat takarnak, ami azt jelenti, hogy az elkövetkezendő négy-öt éven belül nagy valószínűséggel szeretnénk véghez vinni őket. Bármennyire is kemény lesz, amit most írok, de ennél hosszabb időtávban nagyon ritkán van értelme gondolkodni, hiszen annak, hogy az emberek többsége hét-tíz évenként szeretne hosszabb szünetet tartani részben az is az oka, hogy ennyi idő alatt mindannyian sokat változunk, és ezzel együtt a céljaink, illetve az álmaink is formálódnak. Lehet, hogy ami öt évvel ezelőtt lázba hozott minket az mostanra egyáltalán nem képvisel már értéket számunkra, miközben valami más, aminek a létezéséről korábban nem is tudunk felkerült időközben a térképünkre. A félretett pénz persze nem vész el, de van annak jobb helye is egy megtakarításnál, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy arra fogjuk felhasználni és akkor, amikor terveztük.
Egészen máshogy érdemes tekinteni egy olyan célra, melynek megvalósítását a távoli jövőben képzeljük el, ugyanis itt az időtáv miatt már inkább befektetésben, mintsem ilyen-olyan megtakarításban érdemes gondolkodnunk. A rövid- és középtávú célok esetében egyszerűen nincs értelme egy alacsony kockázatú megtakarítási formát beáldozni egy sokkal kockázatosabb, de nagyobb hozammal kecsegtető befektetésért cserébe, hiszen a legtöbb esetben a felhalmozott tőke nem annyira sok, hogy érdemben változtasson a dolgok kimenetelén. A cél számunkra az, hogy találjunk egy relatíve alacsony kockázatú és költségű megtakarítási formát, amely legalább az inflációnak megfelelő hozammal rendelkezik.
Érdemes mindig a hónap elején, nem pedig a végén átutalni a megfelelő összeget a kiválasztott megtakarítási számlára, ugyanis így egyrészt sokkal nagyobb valószínűséggel fogunk haladni a céljaink felé, másrészt nyomatékosítjuk magunkban a prioritásainkat. Amit mindenképpen igyekezzünk elkerülni (és ez nyilván igaz a vésztartalékra is) az az, hogy a folyószámlánkon halmozzuk fel ezt a szemmel láthatóan nagyobb összeget. Ezzel nem csupán lemondunk az összes kamatról, illetve hozamról, hanem folyamatosan ki leszünk téve a csábításnak, hogy elköltsünk belőle hol kisebb, hol pedig nagyobb összeget, ezt pedig nyilván nem akarjuk. Ha nem bízunk magunkban, akkor beállíthatunk egy állandó átutalási megbízást is a hónap egy számunkra tetszőleges napjára, s így a gond le van tudva.
“Ha évi ötvenezer dollárt keresel, a maximum, amit egy évben meg tudsz spórolni az ötvenezer dollár — és ilyenkor már az utcán kóvályogsz ételért könyörögve. Annak, hogy mennyit tudsz csökkenteni a kiadásaidon van egy határa, annak viszont, hogy mennyi pénzt tudsz keresni, nincs.” (Tim Ferriss)
Szabadság
Belegondoltál már valaha, miből fogsz megélni nyugdíjas korodban? Esetleg abba, hogy milyen érzés lenne 40–45 évesen azt csinálni, amit szeretnél, mert többé nem kell a havi munkabéred ahhoz, hogy el tudd tartani magad? Ne érezd magad kellemetlenül, ha nem, én sem foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel sokáig, hiszen úgy voltam vele, mint sokan mások: majd ráérek ezekkel foglalkozni később. A probléma ugyanakkor az, hogy minél később kezdünk el vele foglalkozni, annál több pénzbe és időbe kerül majd felépíteni a pénzügyi szabadságunkat.
Magyarországon a jelenlegi felosztó-kirovó nyugdíjrendszer úgy működik, hogy az állam az aktív keresők béréből elvont nyugdíj-járulékokból fedezi a mindenkori nyugdíjasok állami nyugdíját. Magyarul az a pénz, amit most a te bruttó béredből levonnak valójában soha nem lesz a tiéd, erről mindenki kötelezően lemond egy fajta szolidaritásból és reménykedik abban, hogy amikor ők lesznek nyugdíjasok, az akkori keresők is ezt fogják tenni. Papíron ez nem hangzik annyira rosszul, viszont van egy súlyos probléma, ami miatt a közgazdászok és különböző pénzügyi szakemberek több, mint egy évtizede kongatják a vészharangot.
Egy ilyen rendszer ugyanis akkor működik megfelelően, ha a bérek minimum az infláció mértékével nőnek évente és a népesség demográfiai összetétele százalékosan nagyjából állandónak tekinthető. A probléma ez utóbbival van. Az Európai Unió legfrissebb statisztikái szerint ugyanis 2006 óta a 24 év alatti lakosság aránya folyamatosan csökken , miközben a 65 év felettiek aránya folyamatosan nő. Míg 2006-ban nagyjából a lakosság 55.9%-a (25–64 év közöttiek) “tartotta el” a lakosság 15.8%-át (65 év felettiek), addig 2018-ban ez az arány már 55.6%/19% volt. Harminc év múlva a legoptimistább becslések szerint sem fogja meghaladni az ország népessége a 8.8 millió főt, ami majdnem egy millióval kevesebb a jelenleginél.
A problémát tetézi, hogy a felosztó-kirovó rendszer szempontjából a demográfiai összetétel is kedvezőtlenül fog alakulni, ugyanis az elmúlt húsz-huszonöt évben sokkal kevesebb gyerek született, mint korábban, így a meg nem született gyerekeknek értelemszerűen nem lesz utódjuk, aki pénzt keresne és így adót, valamint járulékokat fizetne. További kérdőjel, hogy az elmúlt bő tíz évben külföldre vándorolt fiatalok gyerekei visszatérnek-e majd Magyarországra s így a magyar munkaerő piacra. Anélkül, hogy tovább boncolgatnánk a dolgot egyértelműen látható, hogy harminc év múlva lényegesen kevesebb aktív munkakereső nyugdíj-járulékából kellene majd valahogy eltartani lényegesen több nyugdíjast.
Amennyiben az elvonás mértéke nem változik drasztikusan (amely jelentősen csökkentené a nettó béreket, s egyben növelné az elvándorlás kockázatát), könnyen meglehet, hogy az akkori állami nyugdíj reálértéken a mostani fele lesz. Abból kiindulva, hogy a jelenlegi nyugdíj (átlagosan nettó 135 ezer forint; tájékoztatásul a létminimum 95 ezer forint) mire elég, érdemes elgondolkodni azon, hogyan szeretnénk biztosítani, hogy ez az információ számunkra jelentéktelen legyen majd. Nem véletlen, hogy az ezredforduló óta egyre többen nyitottak maguknak olyan számlákat, ahol saját maguknak kezdték el gyűjtögetni a nyugdíjas éveikre valót.
“Fiatal tudsz lenni pénz nélkül, de öreg nem.” (Tennessee Williams)
Az elmúlt tíz évben ugyanakkor egyre népszerűbbé vált az úgynevezett korai nyugdíjba vonulás, mely nagyon kisarkítva annyit jelent, hogy az érintettek mindenféle technikákkal igyekeznek csökkenteni a havi kiadásaikon, valamint ezzel párhuzamosan folyamatosan halmozzák fel a vagyonukat, mígnem egy ponton az utóbbi már fedezni tudja az előbbit életük végéig. A F.I.R.E. (Financial Independence Retire Early) mozgalomnak számos formája van, és a korán nyugdíjba vonult emberek egy része továbbra is aktívan dolgozik, a különbség csupán annyi, hogy olyan elfoglaltságot választanak maguknak, amely számukra és/vagy a közösség számára értékkel bír, az abból megszerzett jövedelem (ha van egyáltalán) másodlagos.
Bár a mozgalom sokak számára nem szimpatikus, arra mindenképpen jó volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az anyagi függetlenség nem csupán a gazdagok számára érhető el, egy átlagember is meg tudja valósítani. Egyik oldalról a korai nyugdíjazás egy fajta szabadság, másik oldalról nézve egy tudatosan lemondásokkal teli életvitel megteremtése és fenntartása évtizedeken keresztül. Amiért felhoztam ezt a témát az igazából az, hogy fel lehet építeni egy olyan jövőt, ahol úgy tudunk élni és továbbra is aktívan energiát fektetni dolgokba, hogy nem vagyunk ráutalva arra, hogy pénzt is keressünk velük. Ahogy Sólyomi Dávid osztalékbefektetésről szóló képzésének elején írja:
“A pénzügyi szabadság azt jelenti, hogy semmit ne kelljen csak a pénzért csinálnom, ugyanakkor a pénz hiánya ne akadályozhasson, bármit is szeretnék csinálni.”
Akár szeretnénk anyagilag függetlenné válni, akár nem, mindenképpen szükségünk lesz arra, hogy a pénzünk egy bizonyos részét befektessük számunkra érthető és szimpatikus formában. A leggyakoribb kifogás a befektetésekkel kapcsolatban, hogy az emberek nem szeretnének pénzt veszíteni, ezért inkább a tőzsdék közelébe se mennek, nem vásárolnak ingatlant bérbeadásra, nem csinálnak semmit. Beteszik a pénzüket egy alacsony kamatozású klasszikus bankbetétbe, esetleg vesznek belőle állampapírt. Tekintettel arra, hogy az már egy hosszabb lejáratú (3–5 év) valami, sokan már azt is elkerülik.
Van ugyanakkor egy rossz hírem. Azzal, hogy nem fektetsz be, ugyanúgy pénzt veszítesz, ráadásul folyamatosan és egyre többet. Hiába nő ugyanis a számládon lévő összeg évről évre, az infláció egyszerűen meg fogja enni a pénzed vásárlóértékét előbb vagy utóbb. Tudod, mennyibe került egy új Suzuki Swift ezelőtt harminc évvel? Kevesebb, mint 800 ezer forintba, ami az ötöde annak, amit ma kell fizetni a szalonokban a jelenlegi generációért. Tudsz mondani olyan cukrászdát, ahol kapsz egy gombóc fagyit 20 forintért, esetleg élelmiszerboltot, ahol adnak neked egy liter tejet ugyanennyiért?
Ha a pénzed nem tud folyamatosan az inflációnál nagyobb mértékben gyarapodni, a csökkenő vásárlóértéke miatt valójában egyre szegényebb leszel. Egy egyszerű példával élve, ha a bankbetéted a következő harminc évben az összes költséget levonva hoz neked évi 1%-ot, miközben az infláció ez idő alatt éves 3%, akkor három évtized múlva a vagyonod pont fele annyit fog érni, mint ma. Hiába tettél félre tehát pénzt, valójában reálértéken elvesztetted a felét. Nem véletlen tehát, hogy elsősorban rövidtávú célok esetében tanácsos alacsony kockázatú (és ezáltal alacsony hozamú) megtakarítási formákban gondolkodni, míg hosszabb távon mindenképpen a különböző befektetési formák azok, melyekre fókuszálnunk kell.
Befektetési formából alapvetően kétfélét érdemes megkülönböztetni egymástól. Az elsőt én csak tőkenövelő befektetésnek hívom, ami azt jelenti, hogy a vételnél befektetett és az eladásnál visszakapott pénz különbözete adja a hasznunkat. Ebben az esetben nem csinálunk mást, minthogy megveszünk valamit, amiről azt gondoljuk, hogy öt, tíz, húsz, akármennyi év múlva többet fog érni (reálértéken), mint amennyit mi adtunk érte. Ebben az esetben kvázi spekulálunk és a tartás alatti időszakban egy forintot nem keresünk egészen addig, amíg ez a bizonyos valami a mi birtokunkban van, nem pedig máséban. Ahhoz, hogy pénzt lássunk ebből a fajta befektetésből, mindenképpen szükségünk van egy vevőre, ugyanis muszáj eladni a portékánkat.
A másik, általam sokkal inkább favorizált befektetési forma az úgynevezett pénztermelő gépezet építés (ez a kifejezés szintén Dávidtól származik). Ebben az esetben az elsődleges célunk nem a tőke értékének növelése, hanem a folyamatos, növekvő és egyre jobban növekvő rendszeres (passzív) bevétel generálás. Egy hétköznapi példával élve ilyen lehet egy kiadásra vásárolt ingatlan, amely egészen addig, amíg nem adjuk el, folyamatosan termeli nekünk a pénzt lakbér formájában — igaz, ez a gazdaság és a piac aktuális helyzetétől függően nőhet és csökkenhet is. Csak, hogy írjak egy sokak számára misztikusabb és ijesztőbb példát is, az osztalékfizető részvények szintén ide tartoznak. Amíg a portfóliónkban tartjuk (és amennyiben körültekintően válogattuk össze) őket, addig folyamatosan érkezik a mögöttük álló vállalattól pénz a számlánkra osztalék formájában.
Anélkül, hogy Dávidot vagy az általa képviselt osztalék fókuszú befektetési formát népszerűsíteném, mindenképpen szeretném elmondani, hogy az amerikai tőzsdén jegyzett több tízezer cég közül nem egy, nem kettő volt képes arra, hogy az elmúlt tíz, húsz, harminc vagy akár negyven éven keresztül is folyamatosan fizessen osztalékot a részvényeseinek (azaz tulajdonosainak), ráadásul évről évre egyre többet. Nem véletlenül használta Dávid az építés szót, ugyanis ez a befektetés egyrészt (főleg az első pár évben) megkövetel némi tanulást és tapasztalatszerzést, másrészt hosszú évekig nem ildomos kivenni belőle pénzt, sőt, amit megtermel nekünk, azt is érdemes folyamatosan visszaforgatnunk.
Nagy átlagban elmondható, hogy az osztalékok 8–14 évente duplázódnak, így attól függetlenül, hogy számunkra a befektetett tőke értékének alakulása másodlagos, elég nehéz elképzelni, hogy egy cég papírja ugyanazon az áron forogjon, mint mikor megvettük, miközben azóta jelentősen több osztalékot fizet ki nekünk, tulajdonosoknak. Az évtizedekre visszamenő statisztikák azt mutatják, hogy hosszú távon az árfolyam követi az osztalék alakulását, ami azt jelenti, hogy amellett, hogy folyamatosan egyre több pénz érkezik a számlánkra, a befektetésünk értéke is nő. Fontos látni, hogy a kizárólag tőkenövelő befektetésekkel szemben itt rendszeresen bevételhez jutunk, tehát nem szükséges eladnunk a fundamentumainkat ahhoz, hogy pénz üsse a markunkat.
Akárhol is tartsunk az életben, nagyon fontos tehát foglalkoznunk a pénzzel és nem csupán javítani a vele való viszonyunkon, de megtanulni kezelni és tervezni is vele, mert bármennyire is keményen hangzik, de a jólétünk, illetve gazdagságunk függ tőle. Sokan abban a tévhitben élnek — és én is ebben éltem nagyon sokáig — hogy az igazán jó élet majd a következő állással, valamint fizetésemeléssel kezdődik, pedig valójában az, hogy mit kezdünk a pénzünkkel sokkal, de sokkal fontosabb, mint az, hogy éppen mennyit keresünk. Ha akkor kezdünk például befektetésekkel foglalkozni, mikor már elértük az általunk áhítottnak vélt fizetést, jó eséllyel elbuktunk legalább egy évtizednyi hozamot és tapasztalatot (kicsiben mindig jobb hibázni, hogy aztán nagyban már kevesebbszer “kelljen”).
Azzal, hogy tisztában vagyunk a kiadásainkkal már eleve túlteljesítettük a lakosság nagy részét, pláne, ha még hajlandók vagyunk optimalizálni is egy kicsit rajta. Ugyanakkor ez csupán az előszobája annak, ami ezután vár ránk és bár egy szükségszerű követelmény, hogy a fókuszunkat a pénzügyekre irányítsuk, hosszútávon semmire nem fogunk menni vele. Fontos, hogy legyen egy tervünk arra vonatkozóan, milyen lépéseket követve fogjuk elérni a rövid- és hosszútávú céljainkat, de ami a leginkább fontos az az, hogy az elméletet a gyakorlatba is átültessük. Nem szabad félnünk attól, hogy hibázni fogunk, mert ez egyrészt a folyamat része, másrészt a hibákból fogunk tudni tanulni. Inkább szaladjunk bele pár pofonba és vonjuk le a tanulságot belőle, minthogy a szerencsének köszönhetően tévedhetetlennek gondoljuk magunkat.
Fontos, hogy akard a kontrollt, akard azt, hogy te rendelkezz a pénzed és a pénzügyi döntéseid felett. Tanulj és találd meg a számodra működő és a kockázati tűrőképességednek megfelelő befektetési formát (a fentieket szigorúan csak példáknak szántam), próbálj minél több mindent automatizálni, hogy a rendszer hozza meg helyetted a szükséges, de unalmas döntéseket (például, hogy átutald a hónap elején a szokásos összeget a folyószámládról a megtakarítási számládra, és a többi). Különíts el egy nagyobb összeget vésztartaléknak, hogy utána arra koncentrálhass, miként fogsz közelebb kerülni ahhoz, amire igazán vágysz.
Azt szeretném, hogy kiszakadj az áldozatok társadalmából, ahol mindenki egy külső tényezőt hibáztatva, illetve kifogásokat keresve megmagyarázza, neki miért nem fog sikerülni ebből soha semmi. Vedd észre, hogy ez a legkönnyebb és legegyszerűbb út, hiszen ez a gondolkodásmód nem kíván cselekvést, illetve energia befektetést, ráadásul, ha pszichológiailag közelítjük meg a dolgot, azzal, hogy másra hárítjuk a felelősséget, furcsa módon még jól is fogjuk érezni magunkat. Hidd el, hogy te ennél sokkal többre vagy képes és azzal, hogy a kezdeti kis lépéseket megteszed, látni fogod, ahogy haladsz előre az úton, hogy a változás szemmel látható és ez folyamatosan építi majd benned a hitet és a bizalmat.
Jogi nyilatkozat, avagy némi megjegyzés: ez az írás kizárólag információs jelleggel készült, az említett befektetési, illetve megtakarítási formák tájékoztató jellegűek és csupán példaként szolgálnak. Semmilyen pénzügyi végzettséggel nem rendelkezem és hivatalosan nem vagyok jogosult arra, hogy pénzügyi tanácsot adjak bárkinek. Sólyomi Dáviddal személyesen nem ismerjük egymást és semmilyen hasznom nem származik abból, hogy az általa képviselt befektetési formát megemlítettem (melyet egyébként nem először teszek a blogon).
