Budapesti longboard helyek

Wakeshoptours
Longboard Magyarország
7 min readFeb 27, 2018

Longboardos szemmel Budapest igazán jó város, ha ismered a jó helyeket. Bár az utak minőségével sok helyen vannak gondok, de meg lehet találni azokat a jó spotokat, ahol viszonylag nyugalomban, alacsony forgalomban lehet jót longboardozni.

Néhol még a helyi tömegközlekedést is ki lehet használni és megspórolni jópár km gyaloglást.

A Diós árok aljáról a fogaskerekű közvetlenül a lejtő tetejére szállít

Folyamatosan gyűjtjük a longboard térképünkön a jobbnál, jobb spotokat. Most ezek körül mutatunk be picit részletesebben párat.

A térképen minden helyet és ahhoz tartozó videót megtalálsz: http://bit.ly/2oFkqkr

Nyenye 1

Nem kezdődhet úgy a budapesti longboardos helyek felsorolása, hogy ne említenénk meg a Nyenyét. Nagyon sok régi arc itt kezdte, és akkoriban még teljesen másképp nézett ki a hely is.

Az elején még tökéletes volt az aszfalt, teljesen belátható volt az egész lejtő, és a forgalom nagyon alacsony volt.

Volt olyan hétvége, hogy a Kiss Norbiék által szervezett eventeken akár 15–20 deszkás is közösen tolta.

Kezdő longboardosok és rutinosabb slide-olók is megtalálták a számításukat a spotban. Volt lankás és meredekebb szakasz is. Bátrabban meg is lehetett engedni, mert a lejtő vége ellaposodott és lehetett nagy kesztyűs slideokat tolni.

Volt itt Wakeshop slide verseny is, de leginkább az volt a hely vonzereje, hogy hétvégén nagy valószínűséggel találtál itt valakit. Nagyon ritkán kellett itt valakinek egyedül deszkáznia.

Aztán megkezdődtek az építkezések. Várható volt, hiszen az egész utat egy lakópark telkére húzták fel, csak szerencsére egy ideig senki nem akart építkezni.
Az első 1–2 ház építkezését még ki lehetett bírni. Bár a teherautók felhordták a sarat, a parkoló kocsik egyre inkább akadályozták a forgalmat, de még lehetett tolni. Aztán annyire megsűrűsödtek az építkezésk, hogy a nagy forgalom az aszfaltot is tönkretette. A házak miatt már nem lehetett jól belátni a lejtőt. A végén pedig már egyáltalán nem lehetett használni ezt az ikonikus helyet.

Sokszor még mindig nosztalgiával gondolunk vissza, hogy azért mennyire jó volt a Nyenye. RIP:(

Nyenye 2

Nagy reményekkel indult ez a budapesti longboardos hely. A Nyenye 1 mellé kezdenek építeni még egy lakópark szerűséget és korán leaszfaltoztak egy elég hosszú szakaszt. Közvetlenül az út átadása után már elég sokan ott longboardoztunk és eléggé meg is szerettük az utat.

Az aszfalt teljesen friss, de mivel itt már a kezdetektől elég nagy a földszállító kocsik forgalma, így egy szakasza folyamatosan elég poros. Majdnem 1km hosszú, az elején teljesen egyenes, majd 2 pici kanyar van a lejtőben. Elég jól belátható, kezdők számára is jól használató spot.

Rendeztünk is ide azonnal egy eventet, de sajnos ezen a helyen is elkezdődtek a gondok. Az egyik lakót zavarta, hogy a kutyája folyamatosan ugatott ránk és még “hangosak” is voltunk. Így egy idő után folyamatosan kihívta ránk a rendőröket. Ezzel párhuzamosan az építkezések is megkezdődtek, így 3–4 alkalom után már senki nem járt ki ide.

De ennyit a halott helyekről. Szerencsére vannak spotok, amiért Budapest longboardos szemmel azért izgalmas város.

Diós árok

2 dolgot kell erről a helyről tudni.

1 — a teteje megabrutál.

2 — fogaskerekű visz fel.

Nem viccelünk, ennek a spotnak a teteje mindenkit megizzaszt. Olyan meredek, olyan keskeny és annyira kell figyelni a forgalomra, hogy garantált az adrenalinbomba. Ha itt csak álló slide-okkal le tudsz jönni (nem is beszélve toe-sideokról), akkor már bátran bevállalhatsz akár egy KNK-t is.

Az a fura ezen a helyen, hogy néha olyan, mintha slide közben nem lassúlnál.

Akár már alacsony sebességnél olyan hosszan ki lehet tartani slide-okat, hogy könnyű 90-be tenni a deszkát. Ezáltal elég könnyű itt flatspotolni és a kerekek is nagyon fogynak.

Andris ilyen csíkokat hagyott a fekete aszfalton

A felső részen hozzá lehet szokni a hosszú, könnyű slideokra. Ez azonban megváltozik a lejtő középső szakaszán. Itt az aszfalt is világosabb színre vált, és a felülete is érdesebb lesz. Ezért meg tud lepni az, hogy sokkal jobban tapad. Ehhez nem egyszerű fejben alkalmazkodni, így itt előfordul 1–2 szebb zakó. Egyébként éppen ezért ezt a szakaszt inkább csak átguruljuk, kisebb speed-checket beadva.

Az utolsó előtti részen kiszélesedik és ellankásodik az út. Ez már chill-es szakasz, de nem árt figyelni a két oldalt parkoló autókra. Itt kezdők is tudnak gyakorolgatni, de igazából csak ezért a szakaszért nem javasoljunk senkinek, hogy ide jöjjön. Vannak kezdésre jobb helyek.

Innen már csak carvolni szoktunk a fogaskerekű megállójáig. Azért is, mert az utolsó rész egy elég forgalmas útszakasz, ahol már nem érdemes semmit kockáztatni, mert nagy eséllyel fognak kiakadni az autósok.

A fogaskerekű talán az, amiért a Diós árok az egyik legkülönlegesebb budapesti longboardos hely.

Nagy áldás, hogy nem kell visszagyalogolni ezen a viszonylag hosszú lejtőn.

Ha a lejtőn nem állunk meg, akkor pont bele tudunk férni a 20 perces körökbe. Mire megérkezünk az aljára, már szállhatunk is fel a fogaskerekűre. Azért az ellenőrökre figyelni kell, legyen nálad mindig jegy.

Tabán

Egy viszonylag új hely, de gyorsan nagy népszerűségre tett szert Budapest longboardos közösségében. Jól megközelíthető, a Kereszt utcánál, az Erzsébet híd budai lába felett, a Tabán hegy oldalában található.

Van egy lazább, lankásabb fenti rész és egy meredekebb alsó rész. A kettőt egy éles balos kanyar választja el egymástól. A fenti részen egészen nyugodtan lehet gyakorolgatni a stand-up slideokat, míg az alsó részen már el lehet érni nagyobb sebességet a kesztyűs slideokhoz is, illetve gyorsabb stand-upokhoz ideális.

Az aszfalt első osztályú, nagyon szépen, kiszámíthatóan csúszik és a puhább kerekek még csíkot is tudnak hagyni rajta.

A Tabánon még a járda is slideolható

A helyre hétköznap délután, inkább fél 7 után érdemes kimenni (és általában van is ott mindig valaki). Addig elég forgalmas az utca, sokan erre mennek haza munka után, plusz itt van egy fitness terem is, ahova sokan érkeznek kocsival. Világítás van, bár elég gyér. De azért lehet sötétedés után is csapatni.

KFKI

Az egyik ős spot a Budai hegyekben. Már a nagy öregek (Csuti, Juhász Ádám, Kiss Norbi) is itt tolták és gyakorolták a slideokat. Idén újra a fénykorát éli a hely és majdnem minden hétvégén elég komoly session-ök vannak itt.

A spothoz közvetlenül a Moszkva térről megy busz és a nevét a közeli Központi Fizikai Kutató Intézet rövidítéséről kapta. Hétköznap délután picit forgalmas (és néha ki is jönnek az intézetből a biztonsági őrök), de hétvégén elviselhető a forgalom.

KFKI-n lehet igazán csapatban gurulni

A spot egy kb 600–700m hosszú lejtő, benne egy nagyon enyhe jobb kanyarral. Végig meg lehet ereszteni, gyakorolgatni a sebességet, és az alján dobni egy nagy kesztyűs slide-ot. Vagy akár folyamatosan kontrolálva a sebességet, stand-up slideokkal is szépen le lehet jönni. Nem olyan meredek a lejtő és padka sincs a szélén így tényleg egy ideális hely kezdőknek.

Az aszfalt egy picit tapadósabb, így jól csúszó kerekeket ajánlunk.

Tavasszal biztos elég sok budapesti longboardos fog kijárni ide. A KFKI crew-ra számíthattok, biztos hétvégén legalább az egyik nap lesz itt valaki.

Ha írsz a Hilldancersbe, hogy ki akarsz menni a KFKI-ra, ők biztosan fognak válaszolni.

Nagybányai út

Ez az igazi budapesti szerpentin. Picit lankás, picit lassú, de legalább a miénk:)
Viccet félretéve ezen a helyen lehet elkezdeni a kanyarvételeket megtanulni. Az úton van 3 nagyobb kanyar, amiket nem túl gyorsan be lehet slideolni. Pont ez a jó a spoton, hogy nyugodtan lehet gyakorolni és nem para, ha elrontod a slide-okat.

A legfelső balos kanyar igazán élvezetes tud lenni

A forgalomra azért itt is érdemes figyelni. A visszafordítók egyáltalán nem beláthatóak és nem lenne jó, ha belső íven elkapna egy kocsi. Ezért ide mindig legalább párban menjetek és valaki mindig figyelje a kocsikat.
Ha így deszkázunk azt egyébként a helyiek is szokták díjazni. Szokták látni, hogy figyelünk, így eddig a rendőröket sem nagyon hívták ki. 1–2-szer jöttek erre polgárőrök, de szerencsére ők is jófejek voltak.

Angyalka utca

Zárásnak egy régi pálya. A gazdagréti Angyalka utca megint egy gyilkos longboard spot. Igazából ez egy g@cimeredek, nagyonrövid egyenes, amit csak kamikázéknak ajánlunk. Mindig remegett a lábam, de igazából sohasem élveztem olyan igazán ezt a helyet. Figyelni kellett nagyon a forgalomra, amiből azért volt rendesen. A két oldalt két nagy padka van, amivel nem jó találkozi. És tényleg olyan meredek, hogy egy pillanatra sem szabad abbahagyni a slide-olást. Kb nincs idő felkészülni rendesen a slide-okra, mert rövid időn belül nagyon felgyorsul a deszka.

Gazdagréti csendélet

Egyébként a környező utcákat is érdemes most újra felfedezni. Aki esetleg ott lakik, az megnézhetné:)

Ha a te városodban, környékeden is van jó longboard spot, akkor írj nekünk. Mutasd be a kedvenc helyeidet és mi megosztjuk a blogon, feltesszük a térképre. Írj nekünk: https://www.messenger.com/t/266788663354382

Itt írunk a többi longboard spotról Magyarországon:

Magyarország longboard térképet itt érheted el:
http://bit.ly/2oFkqkr

Köszi a figyelmet! Még jövünk hasonló anyagokkal a jövőben is, megéri minket követni:

https://www.facebook.com/Longboarder-Hungary-266788663354382/
https://www.youtube.com/channel/UCemrsMZvhouMEWordfUzLGg

--

--