Ahogy azt már jeleztük, dolgozunk a Direkt36 első sztorijain, de addig is bemutatjuk néhány korábbi tényfeltáró anyagunkat.
Ezeket Vorák Anita és Pethő András készítette, akik elmondják, hogy miért kedvelték vagy tartották érdekesnek a cikkeket, amelyek mindegyikében részt vett szerkesztőként Sáling Gergő és néhányban Weyer Balázs is.
A Direkt36-nak szüksége van rád. De nem csak kérünk, adunk is
Iratkozz fel a támogatói kampány hírlevelére!
Lázár János gazdagodása és hotelszámlái
A Miniszterelnökséget vezető miniszter sokat szereplő politikus, és a pályánk során mi is sokat foglalkoztunk vele. Itt van két történet:
Az erről szóló cikkeknek András volt a szerzője: “A szó szoros értelmében ez nem számít kifejezetten oknyomozó munkának, mert nem végeztem széleskörű adatgyűjtést, nem folytattam bizalmas háttérbeszélgetéseket, viszont annyiban mégis elárul valamit a módszereinkről, hogy ez a sztori több hónapon át tartó kitartó kérdezősködés eredménye volt. Még tavaly januárban tűnt fel egy kormányzati kimutatásban, hogy Lázár Jánosnak volt három olyan külföldi útja is, amelyen sokkal nagyobbak voltak a hotelszámlák, mint más tisztviselők utazásain. A Miniszterelnökség próbált lepattintani mindenféle indokkal, de nem hagytam magamat, és a Transparency International segítségével perre vittük a dolgot, majd közel négy hónappal később legalább néhány kérdésre választ kaptunk. Lázár János ezeknek a cikkeknek az eredményeként döntött úgy, hogy a szállásköltségeket saját zsebből befizeti az államnak. A per egyébként még folytatódik, és a Direkt36 jelentkezni fog a részleteivel.”
Anita pedig még négy évvel ezelőtt nézett utána annak, hogy miként tett szert jelentős vagyonra Lázár János:
Anita: “Ha van valami, amit biztosan jobban ismerek, mint Lázár János, akkor azok Lázár János vagyonnyilatkozatai. Legalábbis legutóbb, amikor az RTL Klubnak interjút készítettünk vele a gyerekei nevére vásárolt ingatlanokról, ő papírról olvasta, hogy a legutóbbi bevallásában mekkora összegek szerepeltek a befektetéseinél és a hiteleinél, én pedig már szinte fejből tudom az összes adatot. Először 2011-ben vettem számba a vagyonát és a vagyongyarapodását, miután nyilvánosságra került az “aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér” mondatról elhíresült beszéde.
Hódmezővásárhelyen izgalmas volt az anyaggyűjtés, mert Lázár Jánosról mindenkinek van egy érdekes története. Ezekben sokszor ugyan több a legenda és a fantázia, mint a bizonyítható tény, de szórakoztató feladat volt ezeket elválasztani egymástól. Az izgalmat első hódmezővásárhelyi látogatásomkor az is fokozta, hogy ugyan a városházára nem jelentkeztem be, hiszen akkor még csak az adatgyűjtés elején tartottam, pár perccel azután, hogy autóval megérkeztem a városba, telefonhívást kaptam Lázár János munkatársaitól, akik arról érdeklődtek, kivel fogok találkozni, és felajánlották, hogy ha bármiben tudnak, szívesen segítenek.”
A Simicska-birodalom
Ezzel a cikkel kezdődött András sorozata a Fideszhez közeli gazdasági háttérember üzleti tevékenységéről: “Amikor 2010 őszén elkezdtem foglalkozni a Közgéppel, akkor már sokan rebesgették róla, hogy ez egy úgymond “Fidesz-közeli cég”, de ennél többet nem nagyon lehetett tudni róla. Engem viszont épp az érdekelt, hogy ez tényleg így van-e, és ha igen, akkor mit jelent ez a pártközeliség. Hónapokat töltöttem már csak az első cikknek a megírásával is, napokat ültem a cégbíróságon, kajtattam a céget ismerő emberek után. Sok zsákutca is volt. Például nagy nehezen rábeszéltem egy vidéki üzletembert, hogy találkozzon velem, és már ott voltam a városa határában, amikor felhívott, hogy ő inkább mégsem akar velem beszélni.
Sikerült azonban haladni is, és lenyűgőző volt látni, ahogy feltárult előttem ez az üzlet és a politika határán lévő szürke világban mozgó, egyre hatalmasabb cégbirodalom, amiről aztán kiderült, hogy Simicska Lajos egykori Fidesz-tisztviselő, Orbán Viktor régi barátjának az érdekeltsége. A teljes képhez hozzátartozik, hogy aztán egyre több újság kezdett foglalkozni a témával, és sok fontos részletet tárt fel a Figyelő, a Magyar Narancs és a Népszabadság is.”
A tévé, ahonnan elfolyt a pénz
Anita: “Sok oka van annak, hogy a Duna TV szerződéseiről szóló cikksorozat az egyik kedvenc munkám. Gergő a bemutatásomban elszpojlerezte a nyomozás legmelegebb részét, amikor engem vett autóval üldözőbe az az ember, akit én akkor már hetek óta próbáltam üldözni. De a cikk készítése nemcsak amiatt a pár kilométer miatt volt izgalmas és emlékezetes. Ez volt az első alkalom, hogy sok nyomozást igénylő témába kezdtem, de már az első napokban tudtam és éreztem, hogy nagy sztorira találtam, hogy a nyilvános adatok titkokat rejtenek, és ez olyan izgalommal töltött el, ami hetekre lendületet adott a munkához. Ilyen izgalmat és örömet korábban egy munka sem okozott, és azóta is az ilyen feladatokat keresem és szeretem a legjobban.
A nyomozás izgalmán túl örömet okozott az is, hogy volt eredménye a munkámnak. Nemcsak a személyes szakmai sikeremre, a Soma-díjra gondolok, hanem arra is, hogy hivatalosan ugyan más indokkal, de vélhetően a cikkeknek köszönhetően is távozott a Duna tévé elnöke, és nyomozás is indult az ügyben. Igaz, ennek öt év alatt nem lett látható eredménye, csak sajtóértesüléseket lehetett olvasni a fejleményekről.”
A politikai ősbűn
András: “Ránézésre ez nem egy szokásos magyar oknyomozó cikk. Hosszúnak hosszú (háromrészes sorozat), de nincs tele cégnevekkel és talán még olvasmányosnak is mondható. Mégis abszolút a tényfeltáró munkám részének tartom, mert nagyon sok energiát kellett beleölni abba, hogy megtudjam, milyen körülmények között születtek meg azok a gazdaságpolitikai döntések 2002 és 2004 között, amelyeket sokan hibáztattak azért, hogy a 2008-as világválság annyira sebezhető formában érte Magyarországot. Engem sokkolt, hogy mennyi rögtönzés, kapkodás és szűklátókörűség kísérte a döntéshozatalt. Ez a cikksorozat egyben jelzése annak, hogy mi ilyen jellegű nyomozó munkára is készülünk a Direkt36-tal. Igyekszünk majd rekonstruálni azt, hogy miként születnek meg legtöbbször zárt ajtók mögött a mindannyiunkat (sokszor hátrányosan) érintő döntések.”
Amikor az a botrány, hogy nem történik semmi
Anita: “Ezzel a cikkel nem tártam fel semmilyen konkrét korrupciót, nincsenek ismert, nagyhatalmú, visszásságon rajtakapott szereplői, csak azt próbáltam meg bemutatni benne, hogyan nem történt meg valami közel egy évtizedig Magyarországon, aminek minden körülmény szerint meg kellett volna történnie. Azért akartam megírni ezt a történetet, mert az arzénes ivóvíz és a vízminőségjavító programok elmaradása legalább annyira felháborított, mint a közpénzek herdálása (pedig annál kevés dolog háborít fel jobban), és sokkal közvetlenebb hatása van az emberek életére.”
Aminek bukás lett a vége
András: “Ez az egyik legkedvesebb sztorim. A Miniszterelnöki Hivatal 2007-ben egy targoncakereskedéssel foglalkozó férfi cégének fizetett ki több millió forintot egy olyan tanulmányért, amely nyilvánvalóan úgy lett összeollózva más anyagokból (ami pedig nem onnan jött, az ordító ostobaság volt). A cikk megjelenése után sokan kérdezték, hogy honnan szivárogtatták ki nekem ezeket az információkat, de a valóság az, hogy semmi ilyesmi nem történt. A nyilvános kormányzati adatokat böngészve keltette fel a kíváncsiságom a szerződés, és több héten át tartó munkával derítettem ki a részleteket. A cikk megjelenésének még közvetlen következménye is volt (ez ritka Magyarországon): kirúgták az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kabinetfőnök-helyettesét, aki felelős volt a tanulmányvásárlásért.”
